2020. december 16., szerda

Csoportteszt: Napjaink sztár készülékei egymás ellen - Fiio Q5S TC (2020), EarMen Sparrow (2020), Zorloo Ztella MQA (2020), Ibasso DC01 (2019),

Nyilvánvaló, hogy a 2020-as évet semmilyen tekintetben nem tekinthetjük normális évnek. A járvány és annak gazdasági hatásai az audió ipart, de legfőképpen a kereskedőket sem kerülték el, sőt...

Ennek ellenére akadtak azért komoly fejlesztések, ahogy azt majd az év végi "díjkiosztó" bejegyzésemben részletesen kifejtem majd. Idén a legtöbb érdekes készülék az USB-s lejátszók piacán jött ki, mind a kisméretű, hordozható eszközök, mind a nagyobb méretű, de még hordozhatónak nevezhető DAC/fejhallgató erősítők között.

A Fiio idén nem tudott olyan méretű "offenzívát" indítani, mint tavaly, kevesebb készüléket is dobtak piacra, és azok egy része is később jut el hozzánk, mint más piacokra.


Fiio Q5S TC

A megjelenését követően elég gyorsan eljutott hozzánk a Fiio nemrég bejelentett Q5S TC nevű készüléke. Elsőként nekem juttatta el a Fiio hazai képviselete a készüléket, amelyért hála és köszönet. 👍

Akinek deja vu érzése van a név hallatán, nem csodálkozom, hisz a Q5S nevű készüléket jelöltem meg a tavalyi év legjobb DAC/fejhallgató erősítőjeként.

Akkor mi ez a Q5S TC? Ha azt mondom a TC = Type-C, akkor gondolom sokaknak mosolyt csalok az arcára, mert igen az USB-C csatlakozó gyorsabb töltést tesz lehetővé, de most komoly, hogy a 2020-as modellen csak kicserélték a micro USB csatlakozót USB-C-re és ezt hirdetik új készülékként?

A válaszom természetesen: NEM! Talán a névadó kreativitásával volt a baj, mert nem tudta a Fiio egyszerűen kifejezni azt a tényt, hogy 2020 őszén a Fiio 135 ezer Ft.-ért kínálja azt az összeállítást, amit tavaly még 120 ezer (alapgép) + 45 ezer (AM3D modul) = 165 ezer Forint-ért árultak és amelyre azt írtam, hogy a THX által kifejlesztett erősítő modullal valószínűleg jobban szól, mint egy Fiio M11 MOZEL (MOZEL = mobil zenelejátszó). Lehet, hogy nem véletlen egybeesés, hogy az M11 ára most akcióban 150 ezer Forintra esett.

Azért nem teljesen azonos a két készülék, mert a tavalyi modellbe még a Qualcomm CSR8675 Bluetooth chipje került, a Q5S TC-be pedig már a legújabb QCC5124-es chip, amely stabilabb, mint a régi és valamivel nagyobb hatósugara van. A készülék szinte minden Bluetooth kodek fogadására képes, beleértve a legjobb aptX HD és LDAC kodekeket is.

A készülékhez alapból járó AM3D modul alján található egy 3,5 mm-es aszimmetrikus kimenet, egy USB C aljzat és egy 4,4 mm-es szimmetrikus kimenet, amely a fej-, vagy fülhallgatónkat a készülék fő attrakciójához, a THX AAA erősítőhöz képes csatlakoztatni.

Ma még azért inkább a 2,5 mm-es szimmetrikus csatlakozók a jellemzők a hordozható eszközökön, nekem is ilyen csatlakozóval ellátott kábeleim vannak a Meze 99 Classics (román) fejhallgatómhoz és a 12 meghajtós KZ ZSX belső fülesemhez (IEM).
A  16 meghajtóval szerelt KZ ZAX már megérkezett, arról is beszámolok majd.
Szóval a Q5S TC-hez használnom kellett a ZEN DAC tesztnél már jelzett Fiio gyártmányú
4,4 mm - 2,5 mm átalakítót.


Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében
Ez mind a gyári dobozban található! Ha összeadnánk a 
tartozékok árait nem is lenne olyan nagyon kevés.
Jól látjátok még USB C - lightning csatlakozót is adnak.


A készülék esztétikus fém házban található, mérete a néhány évvel ezelőtti mobilok méretét idézi (pl. iPhone 5), csak azoknál jóval nehezebb. A hátoldalon lévő (szerintem) műbőr borítás praktikus, de kicsit ront az összképen. A készüléken van optikai és vonali (line out) kimenet (mindkettő 3,5 mm-es), van egy kimeneti jel (gain) kapcsoló, amellyel két szint állítható, és egy mélyhang kiemelő kapcsoló.

A készülékről minden további információ itt található.


EarMen Sparrow

Az EarMen cégről, mint az év egyik meglepetéséről majd az év végi összefoglalóban írok részletesen. 2019-ben nem igazán emlékszem arra, hogy szóba került volna az EarMen, de 2020-ban a szakírók nagyon sokat foglalkoztak vele. Ez az a cég, amely Chicago-ban van bejegyezve, mégis a készülékeket Európában fejlesztik és gyártják.

November vége óta elérhető az EarMen európai webáruháza, ahonnan VÁM és ÁFA nélkül rendelhetők a készülékek.

Valójában az EarMen a csöves erősítőivel világsikert aratott szerb Auris cég hordozható audió eszközöket gyártó "leányvállalata". Emlékeztetőül a korábbi bejegyzésemben bemutatott az általam legjobbnak tartott fejhallgató erősítőket bemutató ábra:

Három Auris erősítő is bekerült a legjobbak közé

Viszont amíg az Auris csöves erősítői elég drágák, addig az EarMen készülékek abszolút megfizethetők.

A Sparrow állítólag nem véletlenül kapta a "veréb" nevet. A "rossznyelvek" szerint ez az elnevezés arra utal, hogy a veréb rovarokkal táplálkozik, így például megeszi a szitakötőket is. Namármost melyik készülékek a Sparrow legnagyobb konkurensei? Az Audioquest "szitakötői".

Na a mostani tesztben el fog dőlni, hogy ez az állítás a készülékekre is igaz-e. Ugyan már beszámíttattam a Piros szitakötőmet az iFi ZEN DAC vásárlásakor, de ennek elsődleges oka az volt, hogy az Ibasso DC01 egyértelműen jobban szólt, mint a Piros szitakötő, jóval alacsonyabb árért, így hát a Sparrow-t összehasonlítva a DC01-el elválik majd, hogy képes-e a veréb szitakötőt reggelizni? 😄


Kisebb gyufásdoboz méret és jó gyártási minőség jellemzi a Sparrow-t.

A Sparrow egyébként kulturált csomagolásban érkezik, két kábellel (USB A - USB C
és USB C - USB C), a dobozáról leolvashatók a legfontosabb jellemzői és jól látható,
hogy bár a cég Amerikában van bejegyezve, de a készüléket Szerbiában gyártották:

A Piros Szitakötő legnagyobb felbontása "csak" 24 bit / 96 kHz,
a Sparrow-é ezzel szemben 32 bit / 384 kHz. A Sparrow kisebb esztétikus fémházzal bír,
mint a szitakötők  és a szitakötőkkel ellentétben nem 
USB A "apa", hanem USB C "anya" csatlakozóval látták el, amely
a megfelelő kábellel megkönnyíti a használatát.



A másik két "versenyző" tesztjét már közzétettem: Zorloo Ztella MQA és Ibasso DC01.

A négy tesztkészülék közül háromba beépítettek szimmetrikus kimenetet és kettő képes MQA kibontásra, de a két halmaz nem teljesen fedi egymást.

A Zorloo cég tulajdonosa Andy Ho nemrég üzent nekem, hogy a nagyon várt Ztella MQA szimmetrikus erősítős változat az év végén csak bejelentésre kerül és jövő év elején kapok majd belőle tesztpéldányt, így a mostani tesztnél az aszimmetrikus erősítős (3,5 mm-es jack csatlakozós) verziót hasonlítottam össze a másik három tesztkészülékkel.

Lássuk először a vetélytársak legfontosabb jellemzőit:


Nem rejthetem véka alá azt a véleményemet, hogy 2020 végén, amikor a piacon már három olyan készülék is kapható 99 $-ért, amelyik képes az MQA hardveres kibontásra (Hiby R2, Zorloo Ztella MQA, Helm Bolt), akkor a (külföldön) 399 $-os áron árult Fiio Q5S TC vajon miért nem tud MQA kibontást?

A Fiio az egészen különleges M11 Pro készülékét már felkészítette az MQA kibontásra, tehát nem a gyártó alapkoncepciója az, hogy nem ad MQA hardveres kibontást (mint például az amerikai Schiit), hanem jó eséllyel üzleti megfontolásból döntöttek így, mert ily módon még olcsóbban adhatják a Q5S TC-t, mivel az MQA hardveres kibontást szolgáltató DAC(ok)-al szerelt készülékek gyártói licenc díjat fizetnek az angol MQA cégnek.

Az MQA jelentősége már ma is nagyon komoly, aki hallgatott már MQA technológiával előállított albumokat a TIDAL Masters szolgáltatással talán meg tudja erősíteni a véleményemet, hogy ezek a nagy felbontású zenék sokkal természetesebben, életszerűbben szólnak, mint a CD minőségűek, nem beszélve a Spotify, vagy az Apple Music a TIDAL-nél sokkal gyengébb minőségű távzene szolgáltatásairól.

Bob Stuart a technológia egyik atyja szerint a már ma is milliós számban elérhető Warner Music lemezkiadó csoport által létrehozott MQA formátumú zeneszámot követően jövő tavaszig a másik két óriáscég, a SONY Music és a Universal Music Group is elkészül a tulajdonukban lévő sok millió zeneszám MQA változatával, jó esély van tehát arra, hogy jövő év közepéig több tíz-millió zeneszámot hallgathatunk majd meg nagyszerű minőségben! 😍


A csoportteszt résztvevői




Lássuk hogyan szerepeltek az egyes készülékek a tesztszámok meghallgatásakor

Ike Quebec 1962-ben rögzített albuma hihetetlenül szól.
Egy szaxofonos, nagybőgős és gitáros tárja elénk a 
blues balladák szépségét elképesztő minőségben.

Most kipróbálok egy új, a korábbinál sokkal informatívabb grafikus megjelenítést arról, hogy az egyes készülékek az adott teszt felvételt hogyan szólaltatták meg. A színes terület minél inkább kitölti a pókhálószerű teret, annál közelebb van a hangzás a tökéleteshez 😍

A "folt" minél inkább köralakú, annál kiegyensúlyozottabb a készülék.

A diagrammok sorrendje mindig a "leggyengébb"-től a legjobb felé halad majd.









For those reading this review with an English translator




Ezek az ábrák jól mutatják, hogy bizony van összefüggés egy készülék ára és tudásszintje között. A négy készülék közül a tavaly év végén általam az év legjobb mobil zenelejátszójának megnevezett Ibasso DC01 az, amelyik egyértelműen jobb hangminőségre képes, mint amit a nagyon kedvező ára alapján elvárhatnánk tőle.

A Zorloo Ztella MQA semmiben sem kiemelkedő de abszolút élvezetes hangzást nyújt, elsősorban az év egyik legjobb DAC-jának (digitális - analóg átalakító) köszönhetően.

Az új jövevény a szerb (?) EarMen Sparrow egy Piros Szitakötő (Audioquest Dragonfly Red) áráért minden földi jóval felszerelkezve (szimmetrikus erősítés, MQA hardveres kibontás, kiváló minőségű ESS DAC) egyértelműen jobban szól a két kábeles audió adapternél. Az összehasonlító tesztnél végig csak a szimmetrikus kimenetét használtam, annyival jobban szólt arról a zene, mint a 3,5 mm-es aszimmetrikus kimenetről.

A Fiio Q5S TC erősítője egészen kiemelkedő. Nagyon jól mutatja ezt, hogy elvileg a Q5S TC-ben ugyanaz a DAC található, mint az Ibasso DC01-ben (igaz csatornánként egy) mégis a Q5S TC sokkal természetesebben, analógosabban zenél, mint a nagyon olcsó DAC-társa.
Csak álmodozom arról hogyan szólalhatna meg a Q5S TC ha az MQA hardveres kibontó funkciót is tudná, de az igazsághoz tartozik, hogy a tesztnél használt Windows 10 PC/notebook a TIDAL Windows alkalmazás  és a Xiaomi Mi8 mobiltelefonom az UAPP alkalmazás segítségével az első MQA kibontást már szoftveresen elvégzi, azaz max. 24 bit / 96 kHz-ig már kibontja a TIDAL Masters által lesugárzott zenéket és azok már alapból jobban szólnak, mint a CD minőségű albumok, tehát az MQA technológia előnyeinek egy része a Q5S TC-n is élvezhető.



Nagyszerű minőségű koncertfelvétel, 
fokozatosan változó dinamikával



Hasonló teljesítményt nyújtott a két kábeles adapter.
Mindkettőn kicsit az ideálisnál élénkebb hangzást hallottam.


Élénk hangzás, de nagyon tiszta és neutrális.


A legközelebb van az élő koncerthez, a halk részek halkan,
a hangosak hangosan szólnak, mint egy koncertteremben.



Kiváló minőségű és zeneileg is kitűnő felvétel,
Elképesztően tiszta és transzparens hangzás.
Köszönet a tippért az MQA Facebook csoportnak 👌





A fúvós hangok kevésbé természetesek, mint a Sparrow-nál,
és főleg a Q5S TC-nél, de nagyon jó a dinamika.



A zajszintben alulmarad a szimmetrikus erősítős 
eszközökkel szemben, de nem sokkal.
A mélyei (bass) kevésbé természetesek, mint a DC01-nek,
de a szubbasszus nagyon jó.



Rendkívül élvezetes, természetes megszólalás.




Ez az első olyan felvétel, ahol a Sparrow közel tudott kerülni a Q5S TC-hez,
 mégis az a természetesség, ahogy a THX AAA erősítő megszólal,
az ebben az árkategóriában páratlan!




Szinte kihagyhatatlan tesztfelvétel, 
egy jó lejátszón meghallani a Callas varázslatot.
Térhatás, dinamika, énekhang ellenőrzésére kiváló.



Mindenben szerényebb, mint a legjobbak, de egész élvezhető. 
A természetes koncertélményt azonban csak fellebbenti, 
nem hozza el nekünk :)
Mindenesetre 15 ezer Forintért a közelében nincs 
semmilyen audió lejátszó ennek a minőségnek!




A kórus nem szól annyira hátulról, 
mint a két drágább készüléknél.
A dinamikus részek jók, de összessségében
nem szól sokkal jobban, mint az Ibasso DC01.





A Q5S TC varázslata itt hiányzik, de nagyon korrekt, élvezhető hangzás.
 Meglepő módon a transzparencia és a dinamika 
ennél a felvételnél nem erőssége a Sparrow-nak, 
pedig más felvételeknél épp ezek kiemelkedők.



MQA hardveres kibontás hiányában is egészen szenzációs,
a Q5S TC hangszíne az amibe bele lehet szeretni :)
Mintha a koncerten ülnénk!
Életre kelti Maria Callas-t!





1996-os jazz felvétel félelmetesen valósághű hangzás.



Kiegyensúlyozott hangzás, jó térhatás és transzparencia.



A cinnek (cymbals) nem olyan jók, mint a drágább készülékeknél. 
Összességében nagyon is élvezhető, még ha kicsit
beszűkültebb is a tér, mint a Sparrow és a Q5S TC esetében.


Nagyon kellemes, dinamikus hangzás. Teljesen neutrális. 
Hiányzik viszont belőle a Q5S TC nagyon szerethető visszafogottsága. 
Kicsit harsányabb a Sparrow megszólalása.


Elképesztően életszerű, természetes hangok, 
nagyon jó térérzet, hibátlan transzparencia.
Magasan kiemelkedik a vetélytársak közül!





A pillanat, amelyre a Pink Floyd rajongók évek óta vártak
2020 november végén elérkezett! A Pink Floyd összes lemeze
meghallgatható a TIDAL Masters-en nagy felbontásban (egyelőre Európában).
Hihetetlen élmény, érdemes újra felfedezni őket 😍
Másik nagy kedvencem a Beatles néhány albuma is elérhető
már MQA formátumban, de ott sajnos a hangmérnöki munka
messze elmaradt a Pink Floyd albumok zseniális minőségétől.
Azért azt ne feledjük el, hogy a Pink Floyd fénykora 
jóval későbbre esett, mint a Beatles-é, 
tehát addigra sokat fejlődtek a hangstúdiók.




Az MQA hardveres kibontás hiánya itt nagyon kiütközik. 
Középszerűen szól, amit a DC01-nél még nem írtam le korábban.



Összehasonlítottam ezt a felvételt a TIDAL Windows alkalmazást
 és az Androidos UAPP applikációt használva és bizony jobban szólt a mobilomról!
 Az UAPP a létező legjobb mobil zenei alkalmazás. 
Azért ez jó hír, amikor a járvány (pandemic) után újra utazhatunk :)
Ez az a felvétel, amelynek a minőségén sokat javít 
mind a szimmetrikus erősítés, mind az MQA hardveres kibontás. 
Nem véletlen, hogy a Sparrow teljesítménye volt a leginkább lelkesítő.




Kiemelkedő dinamika, nagyszerű hangminőség. 
Nagy élvezet hallgatni 😀
Ezen a felvételen van a legkisebb különbség a Sparrow és a Q5S TC között.



A dinamika itt nem volt jobb a Sparrow-nál.
A Q5S TC is jobban szól az UAPP applikációval a mobiltelefonról!
 Jobb transzparencia, jobb dinamika, szebb énekhang. 
Le a kalappal az UAPP fejlesztői előtt! 

Ne feledjük, amikor telepítjük az UAPP applikációt az Androidos mobiltelefonunkra (bocs Apple hívők, nektek erre még várnotok kell), akkor az alkalmazás megvásárlása után még meg kell vennünk az MQA szoftveres kibontást is. A két fizetendő összeg kb. 3000 Forint (alkalmazás) + 1500 Forint (MQA szoftveres kibontás). Aki hezitálna ne tegye. Egy ebéd áráért hosszú távú nagyon magas minőségű zenei élvezetet kapunk!

A tesztben szereplő egyetlen vezeték nélküli képességekkel rendelkező készüléket a Fiio Q5S TC-t az LDAC kodek használatával meghallgattam, és bár nagyon kellemes, abszolút élvezhető hangminőséget hallottam róla, azért a vezetékes (USB) üzemmódban lényegesen jobban szólt, mint vezeték nélkül.

Végül nem hagyhattam ki a hordozható audió eszközök összehasonlítását az otthoni fejhallgatós rendszeremmel:


Felül: Feliks Echo csöves erősítő,
alul: Bluesound Node 2 távzene játszó.
A két készüléket Nordost Heimdall
analóg kábelekkel kötöttem össze.
Fejhallgató: Meze 99 Classics


Egy ilyen összehasonlítás mindig sokat elárul a hordozható készülék minőségéről, mivel a fél millió Forintért vásárolt otthoni rendszerem hangja igazi etalon, analógosan természetes, levegős, elképesztően finom részleteket megjelenítő, hatalmas dinamikával megszólaló és mindezt teljesen zajtalanul teszi.

Nos a kábeles audió adapterek (DC01, Ztella) azért nem igazán tudták megközelíteni az otthoni rendszerem hangminőségét, bár ettől függetlenül igen korrekt hangot szólaltattak meg.

A Sparrow már jóval közelebb tudott kerülni az otthoni rendszerhez, a Béla Fleck felvétel hallgatásakor nagyon megdöbbentett mennyire közel tudott kerülni a Sparrow szubbasszusa az otthoni rendszeréhez.

A Q5S TC itt is a legjobbnak bizonyult, bár nem tudott olyan nagy teret megjeleníteni, és olyan transzparensen megszólalni, mint az otthoni rendszer, de a nagyon kellemes hangszíne a legközelebb állt a csöves hangzáshoz.



Bár tudományosnak nem nevezhető, kíváncsiságból megnéztem, hogy a hat tesztszámnál a nyolc-nyolc szempont szerint adott pontszámok összegének átlaga az egyes készülékeknél százalékosan mennyire közelítette meg az egy tesztszám esetében maximálisan adható
8 x 100 = 800 pontot (100%):

1. Fiio Q5S TC = 94%
2. EarMen Sparrow =  87%
3. Zorloo Ztella MQA = 79%
4. Ibasso DC01 =     77%


Összefoglalás

Ritkán adódik olyan csoportteszt, ahol több kincsre is lelek egyszerre. Itt egyértelműen ez történt. A két kábeles audió adapter (DC01 és Ztella) is nagyszerű készülék. Én manapság a Zorloo Ztella MQA adaptert használom az autómban egy Inakustik Premium remek minőségű kábellel csatlakoztatva az autóm AUX (3,5 mm-es) csatlakozójához és a hangminőség elképesztően jó, sokat javult a korábban használt BTR3 Bluetooth rendszerhez képest.


Következzék most egy teljesen szubjektív ábra, amely azoknak a hordozható zenelejátszó készülékeknek a hangminőségét hasonlítja össze, amelyeket eddig módom volt meghallgatni. A Bluetooth rendszerű légzene játszókat ebben nem tüntettem fel, mert azok más kategóriát képeznek.




Azt már tavaly megírtam, hogy az Ibasso DC01 jobban szólt, mint az AQ Dragonfly Red (Piros Szitakötő). A Zorloo Ztella MQA kicsivel jobban szól, mint a DC01.

A tavalyi évben az egyik legjobb hangú kisméretű USB-s lejátszó az AQ Dragonfly Cobalt (Kék Szitakötő) volt, amelyet összehasonlítva az elmúlt évtized meghatározó hordozható DAC/fejhallgató erősítőjével a Chord Mojo-val már voltak olyan felvételek, amelyen a Cobalt jobban szólt a Mojo-nál.
Mivel véleményem szerint a szimmetrikus kimenetről az EarMen Sparrow valamivel jobb hangminőségre képes a Kék Szitakötőnél így azt is kijelenthetem, hogy kb. a Mojo árának feléért jobban szól a Sparrow, mint a Mojo! Azt azért a korrektség érdekében el kell mondanom, hogy a Mojo sokkal több funkciót tud, mint a Sparrow, beleértve a vonal szintű kimenetet, a digitális kimeneteket, a hangerő szabályzást és ráadásul képes jó minőségben megszólaltatni nagyon nehezen meghajtható fejhallgatókat és belső füleseket (IEM) is.

A teszt kiemelkedően legjobb darabja Fiio Q5S TC volt. Ilyet még soha nem írtam le a blogomon, de a a 135 ezer Forintért kapható Q5S TC véleményem szerint fölényesen jobban szól, mint a ma 150 ezerért megvehető Chord Mojo! Ráadásul a Q5S TC vezeték nélkül is használható, míg erre a Mojo csak akkor képes ha piszok drágán megvesszük hozzá a Poly-t. 


Aki épp hordozható zenelejátszót szeretne vásárolni, annak az alábbiakat javaslom:
  • amennyiben az erre szánt kereted limitált, a fejhallgatód, vagy fülhallgatód 3,5 mm-es jack dugóval van ellátva, és nem kívánsz ezen változtatni, akkor vegyél egy Zorloo Ztella MQA-t 99 $-ért, vagy ha nem használsz TIDAL-t, akkor a nem MQA verziót 65$-ért;
  • amennyiben nyitott vagy az új és (szerintem) jobb technológiákra, van szimmetrikus kábeled, vagy vennél egyet a fej-, vagy fülhallgatódhoz, és az erre szánt kereted erősen limitált, akkor az Ibasso DC01-t ajánlom kb. 15 ezer Forintnak megfelelő 53 $-ért;
  • aki hajlandó 50 ezer Forintig elmenni és nyitott a szimmetrikus kimenet használatára, annak azt javaslom, hogy várjon még néhány hetet és jövő év elején vegyen egy Zorloo Ztella MQA-t szimmetrikus kimenettel, szerintem az a készülék nagy "durranás" lesz, és jó eséllyel az ára 50 ezer Forint alatt marad majd;
  • akinek a kerete 100 ezer Forintig terjed, neki el kell döntenie, hogy ezért a pénzért el tud-e fogadni egy a telefonjához, vagy számítógépéhez kábellel csatlakozó eszközt, vagy egy bárhol, telefon, vagy számítógép nélkül használható, saját képernyős lejátszót (MOZEL) szeretne. Előbbi esetben az EarMen Sparrow-t javaslom, utóbbi esetben pedig a Hiby R3 Pro Saber-t. Ez utóbbit néhány héten belül tesztelem majd, mert egy kedves barátom már megrendelte. Mindkét készülék kiváló DAC-al, szimmetrikus erősítéssel, MQA hardveres dekódolással van ellátva és még a két ár is nagyon hasonló.
  • Aki ennél is többet szánna egy minőségi zenelejátszóra, és el tudja fogadni az alábbi kompromisszumokat:
    • a készüléknek nincs képernyője,
    • zenét a mobilunkhoz, vagy egy számítógéphez vezetékesen (USB) csatlakoztatva, vagy vezeték nélkül csak kevésbé jó hangminőségre képes Bluetooth technológia alkalmazásával  játszhatunk le rajta,
    • nincs benne SD kártyahely, amelynek segítségével magunkkal vihetjük a korábban megvásárolt/letöltött zenéinket,
    • nem tud MQA hardveres kibontást,
    • nincs rajta 2,5 mm-es (szimmetrikus) aljzat, csak 4,4 mm-es, amelyhez a kisebbik csatlakozós kábellel rendelkező használónak kell vennie egy átalakítót,
        akkor az egyébként szenzációs Fiio Q5S TC megvásárlását javaslom, amely 135 ezer
        Forintért jobban szól, mint a most 150 ezer Forintra leárazott Fiio M11 és
        hangminősége megközelíti a 250 ezer Forintért kapható Fiio M11 Pro MOZEL-t (DAP)!

Rossz hír azoknak, akiket a fenti tesztem meggyőzött arról, hogy Fiio Q5S TC-t vegyenek: az AKM egyik gyára nemrég leégett, ezért a készülék szállítása akár fél év késedelmet is szenvedhet! 2020. december 19-én még három Q5S TC volt raktáron a Fiio hazai importőrénél...ezt senki ne tekintse reklámnak, csak érdekes információ az érdeklődőknek.
  • Aki a fent felsorolt kompromisszumokat nem hajlandó elfogadni, számára az audió menyországot az M11 Pro MOZEL (DAP) megvásárlása jelentheti, amely minőségben hasonló szintet hoz, mint a félmillió Forint feletti árú Astell & Kern lejátszók, amelyekkel kapcsolatban a közelmúltban minőségi hibákról is terjedtek el hírek.


Fiio Q5S TC




Ami tetszett

135 ezer Forintért hasonló hangminőségre képes, 
mint a 250 ezer Forintos Fiio M11 Pro;
Nagyon esztétikus, minőségi kivitel,
Nagyon jó funkcionalitás, minőségi vezeték nélküli tulajdonságokkal;
A THX AAA erősítő - különösen szimmetrikus kimenetről -
a ma elérhető legmagasabb színvonalat képviseli;
Szenzációsan természetes, neutrális (de nem unalmas) hangzás,
nagyon jó dinamika és sok-sok finom részlet megjelenítése;
A felsőbb kategóriában ár-érték tekintetében magasan a legjobb;
Egyik hangtartományban sem érződik semmilyen hiány,
ami elképesztő kiegyensúlyozottságot jelent;
A Q5S TC nem a digitális zenei jel precíz megjelenítését tekinti elsődleges 
feladatának, hanem a zene lelkét akarja közel hozni a hallgató számára


Ami nem tetszett

Nagyon praktikus lett volna, ha gondolnak azokra, akik már
(remélem a tesztjeim olvasása alapján 😎) vásároltak maguknak
2,5 mm-es csatlakozóval szerelt kábelt, ha ilyet is szerelnek bele;
Ebben az árkategóriában ma már ha nem is elvárás, de 
egyre több eszköz rendelkezik MQA hardveres kibontással,
ami ennél a lejátszónál sajnos nem található meg.




EarMen Sparrow




Ami tetszett

Még nem találkoztam ilyen kisméretű készülékkel,
amelybe aszimmetrikus (single ended) és szimmetrikus kimenetet építettek be,
kivéve a Fiio BTR3K-t, de az sokkal gyengébben szól mint a Sparrow;
Az aszimmetrikus kimenetről is nagyon kiváló hangminőséget produkál,
de az igazi szenzáció itt a miniatűr szimmetrikus erősítő hangja;
Úgy tűnik, hogy a "veréb" tényleg megeszi a szitakötőket, sőt,
igaz az számára rágósabb falat lesz, még a Chord Mojo-t is!!!
Lenyűgöző mélyhangok és szubbasszus, 
kiváló közép és magastartomány;
Nagyon jó térérzet, a hangszerek és énekesek pontos 
elhelyezkedésének remek leképezése;
Nagyon sok finom részlet megjelenítése;
Félelmetesen jó dinamika és transzparencia.


Ami nem tetszett

Bár számítógéppel használva teljesen zajtalanul működött, 
A moiltelefonommal összekötve hallottam néha egy nagyon alacsony alapzajt.
Felvettem a kapcsolatot az UAPP egyik fejlesztőjével, aki küldött egy a 
mobilomra letöltendő fájlt, ami után a zaj majdnem teljesen eltűnt,
szóval jó eséllyel ez nem a készülék hibája, hanem a készüléket
és az UAPP alkalmazást jobban össze kell majd hangolni,
Kiegészítés 2021 január: kiderült, hogy egyes mobiltelefonok sugárzása
okozza a Sparrow-n hallható alacsony szintű "interferencia" zajt.
A gyártó jelezte, hogy hamarosan új kábelt küldenek minden Sparrow 
vásárlónak, amely megoldja majd a problémát, 
amely számítógépek esetében nem áll fenn.
Nagyon hasznosak lennének a Fiio BTR3 és BTR3K készülékekhez 
hasonló fizikai hangerőt szabályozó gombok a Sparrow-n is.




A közeljövőben beszámolok majd a 40 Euróba kerülő 16 meghajtóval felszerelt KZ ZAX ChIFI belső füles csodáról és a fent említett Hiby R3 Pro Saber mobil zenelejátszót összehasonlítom egyrészt a hasonló árú EarMen Sparrow-val, másrészt a Fiio Q3 60 ezer Forintba kerülő szintén THX AAA erősítővel ellátott, szimmetrikus kimenetekkel (!) rendelkező DAC/fejhallgató erősítőjével.
Mindezeken túl reményeim szerint néhány héten belül megkapom a nagyon izgalmasnak ígérkező Zorloo Ztella MQA szimmetrikus audió adaptert Hong Kong-ból 😻


Mindenkinek kívánok a körülményekhez képest
Boldog Karácsonyt





3 megjegyzés:

  1. Köszöönjük a tesztet és a nagyszerű zenei tartalmakat.

    Bodlog Karácsonyt.

    VálaszTörlés
  2. Lenne egy kérdésem. Szimmetrikus kimenetet mire lehet rákötni? Kifejezetten szimmetrikus bemenetű erősítőre? Ez hogy néz ki? Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szimmetrikus kimenet ezeken az eszközökön azt jelenti, hogy magában az aduió lejátszóban már van egy szimmetrikus kimenet és azt annak méretétől függően (4,4 mm-es, vagy 2,5 mm-es) egy szimmetrikus kábellel lehet összekötni egy fejhallgatóval, vagy egy "belső fülessel" (hallójárati fülhallgató). Általában a komolyabb fej-, és fülhallgatókhoz lehet venni külön szimmetrikus kábelt.

      Törlés