2020. március 20., péntek

Zenehallgatással a koronavírus ellen

Március idusát követően nem tehetem meg, hogy úgy tegyek, mintha egy audiofil életét nem befolyásolna az egész világot megtámadó járvány.

A következő napok, hetek arról szólnak majd, hogy az embereknek az otthonukban kell maradniuk, mert ez a leghatékonyabb módja annak, hogy a vírus egyre kevesebb gazdatestet találjon, amelybe átörökítheti magát, és így fokozatosan megszűnhet a járvány továbbterjedése.

Ezekben a napokban még a korábban felelőtlen embereknek is felelősségteljesen, fegyelmezetten kell eljárnia. Most még a kocsmázásról is le kell mondaniuk azoknak, akik szinte minden nap meglátogatták.

Eljött az ideje a korábbinál is intenzívebb zenehallgatásnak.

Most amikor nem élhetjük meg azokat a pozitív energiákat adó érzelmeket, amelyeket egy film, egy színdarab, vagy egy magyar sport siker váltott ki, a sok otthon töltött idő alatt a zene révén átélhetjük ezeket a felszabadító érzelmeket.

Én már a magamra nézve egyértelműen kötelező önként vállalt "háziőrizet" alatt is egyre több zenét hallgatok. Felfedeztem számomra új előadókat, albumokat, amelyeket a következő időszakban meg fogok osztani Tisztelt olvasóimmal ebben a bejegyzésben, hogy ezek a zenék számukra is hasonló élményt jelentsenek, és egy rövid időre elvarázsolják őket, kilépve a mindennapi életünket korlátozó  valóságból.


Lássuk a legérdekesebb albumokat

Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében

A Philadelphiai születési zenész zenéjében keverednek 
a blues, az R&B és a rockzene elemei ráadásul
nagyszerű hangminőségben. A "csak" CD minőségű
felvétel kiváló hangzású, élmény hallgatni.




Sheku Kaneh-Mason cselló művész
a Londoni Filharmonikusokkal közösen
felvett albuma maga a megtestesült nyugalom.
Szerintem manapság inkább ilyen zenéket
 hallgassunk, mint Bartókot 👂





A trombita művésznő lemezét meghallgatni különleges élmény,
nagyszerű térhatás, életszerű hangszer hangok, levegős hangzás jellemzi





Gábor barátom ajánlása, az osztrák blues énekes albuma
igazi felfedezés volt. Ebben a remek Szörényi Leventével 
közös interjúban többet megtudhatunk a hazánkban is gyakran
fellépő érdekes művésznevű zenészről, akiről Szörényi Levente
egyenesen azt állította, hogy jobban énekel, mint Bob Dylan!
A kiváló lemez nem klasszikus blues, keverednek benne a blues,
a rock és a country műfajok elemei, érdemes meghallgatni.





Aki "igazi" blues-ra vágyik hallgassa meg a műfaj legendáját,
Muddy Waters-t. Ez az album a lejátszórendszerünk tesztelésére
is kiválóan alkalmas, az énekes hangjának és a gitárhangoknak
félelmetesen finom rétegeit hozza felszínre. Alapmű!





Az elképesztően gyönyörű (ennyi szubjektivizmus engedtessék meg nekem)
énekesnő hangja is nagyon kellemes. Habár nekem ez a zene kicsit "édeskés",
azért sokan lesznek, akik élvezni fogják bezártságukban a hölgy simogató hangját.





Néha a "karantén"-ban is történnek váratlanul kellemes események. Tegnap este (2020.04.15) nálunk járt lányom egyik barátnője az ismert és egyre többek által kedvelt énekesnő Szeder-Szabó Krisztina, művésznevén Szeder. 😊
Természetesen minden szabályt betartottunk, a teraszon vacsorázva több, mint 2 m távolságra volt mindenki mindenkitől. Vacsora után megmutattam Krisztinek a zenehallgató szobámat és meghallgattunk néhány remek zenét, többek között az ő Megtaláltál (You found me) című felvételét is.
Szeder humoros, játékos, szokatlan új stílust képvisel a magyar zenében.
A fenti kép az első lemezét mutatja, amellyel megalapozta a sikerét.

Jövő héten egyik este az otthonából ad majd koncertet, amelynek a linkjét itt fogom közzétenni.

Íme az április 22. este 8-kor kezdődő élő koncert linkje.

Szeder Facebook oldalának linkje.






Az elmúlt hetekben a legtöbbet ezt a lemezt hallgattam. A norvég zongorista (Helge Lien) és honfitársa (Knut Hem) ezen a példa értékű felvételen ihletett formában játszanak együtt.
A zenei világ Mark Knopfler Local Hero-ját idézi. Nagyon kellemes, megnyugtató zene.
Amit e lemez kapcsán tudtam meg: Knut Hem egy Weissenborn gitáron játszik, amit a térdre
 (vagy máshova) fektetve kell pengetni, valahogy így:









Otthon maradva nekem ez a lemez tetszett a legjobban,
mégha nem nagy felbontású is. Az olasz hegedűművész
Piazzola szerzeményeit játssza művésztársaival.
A felvételt remek dinamika jellemzi, és ez is jót tesz a lelkünknek. 



Nem véletlenül zártam egy olasz művész albumával a sort. Ami ma Olaszországban történik az nemzeti tragédia. Már nagyon szeretném hallani, hogy csökken a halottak és a fertőzöttek száma, de erre még napokat, talán heteket kell várnunk...

Nagyon szeretem Olaszországot. A dolomitok csodás szikláit, Toszkána szelíd dombjait és a jegenye fákat, San Gimignano tornyait és a híres fagylaltokat, Velence csodás palotáit, Puglia meseszép tengerpartjait.

A sors úgy hozta, hogy tavaly háromszor is jártam Olaszországban. Csak megnyugtatásképpen utoljára szeptember első hetében (Puglia), amikor még Kínában sem volt koronavírus.

Szeretném kifejezni az olasz népnek az együttérzésemet és a szolidaritásomat. Ezt most oly módon teszem, hogy felteszek néhány (saját) képet a tavalyi utazásainkról, hogy egy pici örömet csöpögtessek az egyre nehezebben elviselhető hétköznapokba:




Cinque Terre - Riomaggiore
5 csodás tengerparti falu, amelyeket vonattal
lehet meglátogatni egy teljes nap alatt




Portofino az egyik legelegánsabb olasz település,
a hírességek és a szuper gazdagok villáival




Szökőkút Siena főterén
Ez előtt szokott lezajlani a híres lóverseny a Palio



Toszkán szőlők meseszép környezetben,
már meg sem lepődtünk azon, hogy a borkóstolót
egy lengyel hölgy, a borász párja celebrálta




Érdemes a karantén napok alatt megnézni
az azonos című filmet.





A csizma sarkában, délen Puglia egyik legérdekesebb
látványossága Alberobello kúpos tetejű házai





Talán Olaszország legjobb strandjai Puglia-ban találhatók, 
mint ez a meseszép finom homokos türkizkék strand Torre Lapillo
Porto Cesareo mellett. Ezt látva el kell felejteni Jesolo-t, és Lignano-t.
Fura de szeptemberben ide döntő többségben olaszok járnak.
Ennek közelében van az a strand, amelyet európai Maldív-ként emlegetnek.



Komoly érzelmekkel, de jó érzéssel néztem a YouTube-on az olaszok erkély koncertjeit és a közös éneklést. Mindig is szerettem az olaszok életörömét, és ez még ebben a válságos helyzetben is jellemző rájuk 😍


V I V A       I T A L I A
(éljen Olaszország)


V I V A     L' U M A N I T A
(éljen az emberiség)


Kitartást kívánok honfitársaimnak a bezártság és a tehetetlenség elviseléséhez, és ígérem, amint új izgalmas albumokat fedezek fel bővíteni fogom az ajánlásaimat.

A döntéshozóinknak pedig azt kívánom, hogy ne foglalkozzanak a népet megnyugtató relatíve alacsony fertőzött számmal, hanem gyorsan szerezzenek be sok százezer tesztet és minél több embert teszteljenek, hogy ki tudják szűrni a ma még tünetmentes, de épp ezért nagyon sokakat megfertőző személyeket, és őket izolálva lehet majd elkerülni, hogy olasz sorsa jussunk.
Az izoláció helyére én a ma már bezárt 1700 Magyarországi szállodát javasolnám, amelyek néhány hónapig szinte biztosan nem fognak újra kinyitni.



A Z   E R Ő   É S A   Z E N E    L E G Y E N    V E L E T E K!


S O K Á I G   É L J E N    A   M A G Y A R   N E M Z E T!
(itt nem a sajtótermékre gondolok 😎)