2022. augusztus 25., csütörtök

Van képünk hozzá! MOZEL párbaj: Fiio M11 Plus és iBasso DX240 (saját képernyős) mobil zenelejátszók összehasonlítása Meze Elite és Meze Liric fejhallgatókkal

 Az év elején Gábor barátom jelezte, hogy az egyik magyar kereskedőnél az iBasso DX240 MOZEL (MOZEL = mobil zenelejátszó = DAP) akcióban 319 ezer forintért kapható. Mondtam neki, hogy ez nagyon jó ár ezért a sokak által dicsért készülékért. Ez már akkor is jelentős árengedmény volt, de a mai árat tekintve már az év akciójának nevezhetjük. Le sem írom ide a mai árat, inkább beteszek egy link-et. Aki nem akarja felbosszantani magát, az ne klikkeljen rá a linkre. 😓

Mindenesetre aki a készüléket az iBasso európai webshop-jából vásárolja meg, még akkor is ha ott az ár nettó, azaz arra még rájön a magyar ÁFA, így is közel 70 ezer forinttal olcsóbb, mint itthon!!! Most akkor mi van? 😟 Azért kicsit védjük meg a hazai kereskedőket, az elmúlt 2 hétben a forint €-val szembeni árfolyama 392 és 413 között ingadozott, nagyon nem egyszerű ilyen körülmények között hazai árat kalkulálni.

Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében

Értem én, hogy drága a benzin, a gáz és az áram díja és magas az infláció,
de azért ekkora árkülönbözetet semmi sem indokol...
A fenti ár az iBasso európai webáruházában a magyar vevőnek kalkulált ár.



Az iBasso céggel való első találkozásom nagy élmény volt, ahogy arról ebben a bejegyzésemben lelkesen írtam is. Az iBasso tehát gondol a kispénzű vásárlókra is, de ettől függetlenül kiváló minőségű MOZEL-eket dob piacra évek óta. Ebbe a sorba került az 1000 $-os DX240 is, amely a cég korábbi csúcs készülékéhez (DX300) és a jelenlegi csúcs modellhez (DX320) hasonlóan cserélhető erősítő modullal érkezik, azaz később akár egy csöves (!) erősítőre is kicserélhetjük a készülékhez alapból járó erősítő modult.


Jól látható a cserélhető erősítő modul

Végül Gábor barátom megvette a készüléket és megállapodtunk, hogy amint megérkezik a Fiio M11 Plus (ESS) készülék Kínából, kölcsönkapom a DX240-et egy összehasonlító tesztre.

Sajnos az M11 Plus-ra nyárig kellett várni. Ezúton fejezem ki köszönetemet Gábor barátomnak és a hazai Fiio képviseletnek azért, hogy tesztelésre megkaphattam a két készüléket.


Az iBasso DX240 főbb jellemzői

Az AKM DAC-al szerelt M11 Plus LTD és
az ESS DAC-al szerelt M11 Plus jellemzőinek összehasonlítása


A két tesztkészülék között az egyik fontos különbség a DAC-ok között van, habár mindkét készülékbe ESS gyártmányú DAC-okat (mindkettőbe 2 db-ot) szereltek, a DX240-be a 9038Pro-t, az M11 Plus-ba pedig a 9068AS-t.

Ami az erősítőket illeti a DX240 alapból az AMP1 MK3 erősítő modullal érkezik, de használható hozzá az összes kompatibilis iBasso erősítő kártya. Például az AMP8 MK2 191 €, míg a Korg 6. generációs Nutube (csöves) erősítőjét használó AMP13 224 €-ért kapható az iBasso európai webáruházában.

Az M11 Plus-ba pedig csatornánként egy-egy THX AAA-78 erősítőt építettek be, amelyről ebben a bejegyzésemben már áradoztam.

A kimeneti jelszinteket összehasonlítva a DX240 878 mW (32 Ohm), míg az M11 Plus 660 mW (32 Ohm) jelszintet tud szimmetrikus kimenetről (balanced output), míg ezek az értékek asszimetrikus kimenetről  (single ended output) 281 mW (32 Ohm), illetve 210 mW (32 Ohm). Elméletben tehát a DX240 kimeneti jelszintjei magasabbak, de a gyakorlatban semmilyen illesztési problémába sem ütközem, annak ellenére sem, hogy különböző fejhallgatókkal hallgattam meg a két készüléket.

Ami a száraz adatoknál többet mond, az a személyes tapasztalás. A két készüléket kézbe véve egyértelműen kijelenthetem, hogy a DX240 mérete és súlya ideálisnak mondható, akár percekig a kezemben tartva sem tűnik nagynak, vagy nehéznek, ugyanezt az M11 Plus-ra már nem lehetett elmondani, mivel az kicsit nagy is volt és nehéz is.

Ami viszont a képernyőket illeti, abban egyértelműen a Fiio készüléke volt a jobb.


Jól látható, hogy a bal oldali M11 Plus képernyője 
erősen napos környezetben sokkal jobban olvasható




Egyedi dizájn, különleges hangerőszabályzóval




A Fiio M11 Plus (ESS) nagyon minőségi kivitelt kapott, de az általam nagyon nagyra tartott M11 PRO emlékeim szerint vékonyabb volt és kisebb súlyú, mint az M11 Plus.
Az M11 PRO-nak az oldalán volt egy hagyományos (tekerős) hangerőszabályzó, amely remekül működött. Az új M11 Plus (ESS) tervezésekor egy speciális, csúszkás hangerőszabályzót gondoltak ki, amely ránézésre nagyon esztétikus, da amikor egyszerűen felkapom az asztalról a készüléket, hogy elindítsam rajta a zenét, akkor azonnal jelzi a kijelző, hogy a hangerőt változtatom, pedig ez nem volt célom. Ilyenkor a hangerőszabályzó "ciceg" (chirping). Bevallom őszintén, hogy nem igazán szeretem, amikor az esztétika a funkcionalitás elé kerül, márpedig itt ez történt. 
Ami viszont remek döntés volt az az Android 10 operációs rendszer használata. Ez olyan gyorsan működik, mint a legújabb mobiltelefonoknál. A Play Áruházból le tudtam tölteni az UAPP (USB Audio Player Pro) alkalmazást, amelyben be tudtam lépni a TIDAL fiókomba és az összes teszt felvételt azonnal meg tudtam hallgatni az M11 Plus (ESS)-en. Cool 😘


A DX240-es két (!) operációs rendszerrel van ellátva, az egyik az Android 9.0, a másik a saját tulajdonú zenei fájlok lejátszására megálmodott Mango OS. 
Az Android 9.0 használatával a DX240-re nem annyira egyszerű távzene (streaming) alkalmazásokat telepíteni, mint az M11 Plus-on, de azért megoldható.

A Mango OS teljesen korrekt módon működik és nagyon jó a hangminőség ezt használva, feltéve, hogy a saját magunk által legálisan letöltött / "megszerzett" digitális zenei fájl jó minőségű.


A technikák összefoglalásaképpen elmondhatjuk, hogy mindkét tesztkészülék nagyon korszerű, nagyon komoly technikákat építettek beléjük és a kettőből egy ügyes ezermester össze tudna dobni egy ideális készüléket (csak viccelek 😋). Ez úgy történhetne, hogy a DX240 dobozába be kellene tenni az M11 Plus (ESS) operációs rendszerét és képernyőjét, valamint át kellene emelni a THX AAA erősítő modulokat. Ugye így elmondva milyen egyszerű? 😃



Tesztzenék meghallgatása


Abban a kivételesen szerencsés helyzetben voltam, hogy a blogomhoz nagyon sok segítséget nyújtó audió kereskedő HR újra kölcsönadta a csodálatos hangú Meze Elite fejhallgatót (ára: 1,5 millió forint), amiért újfent hálás köszönetet mondok. A Meze Elite a napokban kapta meg a legjobb high end fejhallgató EISA díját! A sebtében összetákolt/gépi fordított (?) magyar nyelvű leírásban tetszett a "nyitott hátlapú" kifejezés 👀. Nyitott hátlapú alatt nyitott rendszerű fejhallgatót értsünk, aminek persze a külső oldala (nem a hátlapja) valóban nyitott.

Minden túlbonyolítást kerülve ezzel a fejhallgatóval hallgattam meg a teszt felvételeket, először az otthoni fejhallgatós rendszeremről:


Az otthoni fejhallgatós rendszerem:
Alul Bluesound Node 2 távzene játszó (streamer),
felül Feliks Echo csöves fejhallgató erősítő.


Ezt követően hallgattam meg ugyanazt a felvételt váltakozó sorrendben a Fiio M11 Plus-ról és az iBasso DX240-ről mind a Meze Elite-et, mind a Meze jóvoltából az európai "túrán" épp nálam lévő Meze Liric-et használva.


Callas varázslatos hangjának visszaadása önmagában
kitűnő teszt, de a felvétel dinamikája, robbanásszerű zenekari részei,
és a háttérkórus révén élvezhető nagyszerű térhatás
egy jó berendezésen elképesztő hatást vált ki


Otthoni rendszer

Ez a felvétel a Meze Elite tolmácsolásában elképesztően jól szól! Egy gyengébb lejátszónál néha már zavaró, hogy a robbanásszerű részt egyes készülékek nem képesek olyan dinamikával és természetességgel megszólaltatni, mint a jobb lejátszók. A csöves rendszer minden finomságot kihoz a felvételből. Callas hangja magával ragadó, különösen szépek a jobbról hallható kellemes mély hangok.

Nagyszerű a térhatás, a férfi és női kórust is képes különválasztva megszólaltatni remek transzparenciával. Ez a hangzás tényleg igazi etalon!


Meghallgatás Meze Elite fejhallgatóval 



Miután a kölcsönkapott Meze Elite síkmágneses (planar magnetic) fejhallgatóval egy gyári asszimetrikus kábel érkezett, 6,3 mm-es csatlakozóval, ezért ezzel a fejhallgatóval csak asszimetrikus (single ended) kimenetekről tudtam zenét hallgatni. Az otthoni rendszerem alapból ilyen, míg mindkét MOZEL (mobil zenelejátszó = DAP) rendelkezik 3,5 mm-es asszimetrikus (single ended) jack aljzattal, amelyekhez egy Furutech átalakítóval tudtam csatlakoztatni az Elite-et.


Fiio M11 Plus

Azért kezdtem ezzel az összehasonlítással a hangzás összevetését, mert a fülünkkel hallható hangszín és tónus béli különbségek érzékelhetők a két lejátszó között.

A Carmen felvételen az M11 Plus egészen szenzációsan szólalt meg. Bevallom még soha nem tapasztaltam olyat, hogy egy hordozható lejátszó ennyire közel kerüljön az otthoni, csöves rendszerem hangminőségéhez. 😍

Az M11 Plus hordozható lejátszóról még soha nem hallott térhatást produkált, a kórust egészen hátul megszólaltatva. A dinamikus, robbanásszerű részek nagyon tisztán, életszerűen szólaltak meg.

Callas hangja kellően zengő (nem vékony) volt. Az egész hangzás gyönyörű volt!



iBasso DX240

A DX240 közel tudott kerülni az M11 Plus hangzásához, de több téren is elmaradt attól:

A térhatás limitáltabb volt. Ez alatt ne arra gondoljunk, hogy közel hozta a kórust, hanem arra, hogy nem volt olyan nagy a hangzás tere, mint a másik készüléken. 

Callas hangja szép volt, és nagyon jól hozta a DX240 az énekhang dinamikai váltásait, de kicsivel kevésbé volt "telt" a hangzás. A DX240 önmagában nagyon élvezetes hangzást nyújtott, de összességében kis mértékben elmaradt az M11 Plus teljesítményétől.


Meghallgatás Meze Liric fejhallgatóval

Szerencsére a Liric-en a Meze 99 Classics fejhallgatómhoz hasonlóan 3,5 mm-es csatlakozók találhatók, tehát tudtam használni a 3,5 mm (mono) - 2,5 mm szimmetrikus (balanced) ezüstözött kábelt, amely a gyárilag a fejhallgatókhoz adott alapkábel hangzásán sokat javít.
Az M11 Plus és a DX240 is rendelkezik 2,5 mm-es szimmetrikus (balanced) kimenettel
(a DX240-en nincs 4,4 mm-es kimenet)
Kíváncsi voltam rá, hogy az Elite-nél gyengébb, zárt rendszerű fejhallgató, az asszimetrikus (balanced) kimenetnél jobb szimmetrikus kimenetet használva hogyan szólal majd meg.


Fiio M11 Plus

Ami első hallásra meglepetést okozott, az volt, hogy a Liric, amelynél korábban épp a nagy teret hiányoltam egészen jó térhangzást produkált a szimmetrikus (balanced) kimenetről az M11 Plus-t hallgatva! Az összkép nagyon is hasonlított az Elite-ről hallott hangzáshoz, ami nagy dícséret a Liric-re nézve. Nagyon szép énekhang, remek dinamikai váltások, jól szétválasztott férfi és női kórus jellemezte a hangzást. Bizony az összhatás nem maradt el lényegesen az Elite hangzásától, leszámítva a kellemes mély hangokat, amelyek a Liric-ről kevésbé voltak észrevehetők, mint az Elite-ről. 👀


iBasso DX240

A DX240-ről hallgatva a Carmen felvétel összességében nagyon szépen szólt. Callas hangja nagyon természetes volt. Még a térhatás is egészen kellemes volt, de a férfi és női kórust kisebb transzparenciával, kevésbé szétválasztva jelenítette meg, mint az M11 Plus. A felvétel végén van egy rész, ahol a kórusok és a háttérzene különlegesen szép, áradó hangzást eredményez. Ezt az M11 Plus képes volt megjeleníteni, a DX240 kevésbé.




Milyen jó, hogy a Facebookon az MQA Audio csoportban
jelezték, hogy pár napja elérhető a Dire Straits válogatás albuma!
Amerikában már fél éve fent van a Dire Straits összes albuma Master (MQA)
változatban, de Európában még nem elérhetők, csak CD minőségben.
Ez a felvétel nagyon nagy élmény MQA-ban! 💓


Otthoni rendszer

Az 1988-ban készült eredeti felvétel 2022-ben feljavított (remastered) változatának meghallgatása közben végig mosolyogtam, és meg kell mondjam nagyon ritka amikor egy ilyen régi felvétel ennyire tökéletesen szólal meg. A gitár fémes hangja talán kicsit túlvezérelt ugyan, de ezt bőven kompenzálja Mark Knopfler lenyűgöző gitárjátéka! A mély hangok rendkívül természetesek. Figyelem ez az eredeti stúdió felvétel és nem az általam már több teszthez használt Alchemy koncert albumon található változat! Ennek ellenére a "színpadkép" nagyon széles és a mélysége is egész jó. A transzparencia félelmetes! Minden hangszert külön lehet választani egymástól, mégis a "háttér" zene nagyon szépen összeáll és térben is jól szólal meg. Az egész nagyon finom és életszerű hangzás, beleértve Knopfler sajátos hangját is. 


Meghallgatás Meze Elite fejhallgatóval 


iBasso DX240

A gitár hangja szép, de nem olyan természetes, mint a csöves erősítővel hallgatva. A háttér zene kicsit előtérbe kerül néha, ami érdekes. A mély hangok nagyon szépen szólalnak meg. A dinamikus részek is nagyon jók.

Ami kevésbé tetszett, az az összhatás és a transzparencia. A DX240 nem képes úgy szétválasztani a hangszerek hangját, mint az otthoni rendszer. Az összhatás kevésbé döbbenetes, mint az otthoni rendszert hallgatva, azaz a hordozható készülék kissé összemossa a hangszerek és az énekes hangját.

Összességében azért ez egy nagyon is tisztességes, sőt remek hangzás!



Fiio M11 Plus

Ezúttal nincs olyan mértékű különbség a két MOZEL között, mint a Carmen felvételen. A mély hangok nagyon hasonlóak, mint a DX240-en, a gitár hangja kicsivel az M11 Plus-on természetesebb.

Itt nincs olyan mértékű összemosás, mint a DX240-en, valamivel jobb a transzparencia.



Nekem olybá tűnik, hogy az M11 Plus-ba épített THX erősítő jelentheti itt a különbséget. Valószínű, hogy a THX erősítő kicsivel jobban szól, mint az iBasso-nak az az erősítője, amit alapárért adnak. Lehet, hogy egy "upgrade" erősítővel teljesen egy szinten zenélne a két készülék, igaz az azért már nem ugyanaz az ár...

Mindenesetre akármelyik készülékkel is hallgatjuk meg ezt a felvételt nagyon nagy élményt nyújt zeneileg. Ez a felvétel szerintem ott van a rock zene történetének 30 legjobb felvétele között 😃



Meghallgatás Meze Liric fejhallgatóval


iBasso DX240

Mielőtt a Liric-el meghallgattam volna a két tesztkészüléket az Elite-el újra hallgattam a felvételt az otthoni (csöves) rendszeremről. Nos ha van olyan, aki még mindig kételkedik abban, hogy az MQA egy nagyszerű találmány, ajánlom, hogy hallgassa meg egy jó (MQA képes) lejátszón ezt a felvételt és biztosíthatom róla, hogy minden kételye el fog szállni. 👌 A hangmérnöki munka is szenzációs! Ne feledjük, hogy egy 1988-as felvételről beszélünk, igaz annak egy idén feljavított változatáról.

A DX240-ről hallgatva először állapítottam meg, hogy nagyon nagy a különbség az otthoni rendszerem javára. Ennek okát kutatva azon agyaltam, hogy vajon ez a jóval gyengébb hangzás ez a DX240-nek, vagy az Elite és a Liric közötti hangminőség különbségnek tudható be.

A DX240 a hangmérnökök által nagyon szépen megkomponált finom, térben remekül elhelyezett részleteknek csak egy részét tudta visszaadni, és kissé összemosta a hangzást. Ami szép volt az a jobbról hallható mélyhangok és a dinamika. A gitár hangja kellemes volt, de nem eléggé természetes. Összességében ezen a felvételen a DX240 és a Liric együtt finoman szólva hagytak maguk után kívánni valót. Persze ha valaki csak a DX240-ről hallgatja meg ezt a felvételt nem fogja érteni miről beszélek...



Fiio M11 Plus

Már amikor a zene megszólalt, de főleg később számomra egyértelművé vált, hogy a fent említett együttműködés hiányosságait a Liric és a DX240 kevésbé tökéletes szinergiája okozta. Igaz az Elite-el hallgatva is hasonló megállapításokat tettem, mint a Liric-et használva, tehát úgy tűnik, hogy a DX240 hiányosságait ez a felvétel mutatja meg legjobban.

Ami az M11 Plus-t illeti azzal meghallgatva a Private Investigationt le kell szögeznem, hogy a Meze Liric egy kiváló fejhallgató! Az M11 Plus a felvétel szinte minden hangszínét, finom részletét képes visszaadni, hasonlóan az otthoni rendszeremhez. Ezt a felvételt hallgatva az M11 Plus-on a DX240-nél lényegesen jobb a transzparencia, sokkal több zenei ötlet figyelhető meg. Az énekes és a hangszerek hangja elkülönül a háttérzenétől.

A mély hangok hasonlóan jók, mint a DX240-nél, de a gitár hangja sokkal fémesebb, természetesebb az M11 Plus-on. Összességében  az M11 Plus-t hallgatva hasonló szenzációt élünk meg, mint az otthoni rendszeremről, pedig ha összeadjuk az otthoni rendszerem és a fejhallgató (Meze Elite) árát, akkor az össz ár közelíti a 2 millió forintot (!), míg az M11 Plus + Meze Liric együttesen is "csak" 1,1 millió forintba kerül. Nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy az M11 Plus-ba szerelt THX fejhallgató erősítő erősen addiktív hatású, gyönyörű természetességgel, analógosan szólaltatja meg a zenét 😍



Nagyszerű templomi orgona felvétel, egy jó berendezésen 
a templomi orgona koncertek csodás akusztikája,
az ottlét érzése köszön vissza


Meghallgatás Meze Elite fejhallgatóval 


Fiio M11 Plus

Nagyon szépen jeleníti meg az orgona zene "végtelen" hangszíneit. Jó a dinamika. Mégis ezen a felvételen a DX240 kicsit közelebb viszi a hallgatót az élő templomi koncert varázsához, ott jobb az ottlét érzés, de a különbség nem nagy.


iBasso DX240

A DX240 eddigi legjobb produkciója. Nagyon szép az orgonahangok zengése, és életszerű azok lecsengése is. Ezt a felvételt a DX 240-n hallgatva valóban egy templomban érezzük magunkat.


Otthoni rendszer

Talán az eddigiek után nem olyan meglepő, de a teszt felvétel az otthoni rendszeren szólal meg a legszebben. A csöves erősítő különösen természetessé teszi az orgona hangját és nagyon szép térrel szólaltatja meg Bach zenéjét. Tény azonban, hogy ennél a felvételnél az iBasso DX240 közel tud kerülni az otthoni rendszer hangzásához.


Meghallgatás Meze Liric fejhallgatóval



Fiio M11 Plus

Nagy energiákkal reprodukálja az orgona hangját. Nagyon sok hangszínt képes visszaadni, különösen szépek a mély regiszterek. Élvezet hallgatni Bach orgona zenéjét az M11 Plus-on, de érdekes módon ennél a felvételnél a pluszt a DX240 képes hozzáadni a hangzáshoz


iBasso DX240

A Liric-el hallgatva is nagyon jó az ottlét érzés, a DX240 egy templomba repíti a hallgatót. A halk részek különösen áhítatosak, természetesek, de a dinamika is nagyon rendben van. Nincs ég és föld különbség a két lejátszót a Liric-el hallgatva, de talán azért, mert az orgonazene nem olyan komplex műfaj, mint például a rock, a DX240 valamivel természetesebben szólaltatja meg ezt a zenét.






A Légy és a Jurassic Park filmek sztárjáról kiderült,
hogy nemcsak jó színész, hanem remek jazz zongorista is.
Ez az albuma a komplex jazz zenekari hangzás kiváló példája.




Meghallgatás Meze Elite fejhallgatóval 


Otthoni rendszer

A Caravan hallgatása közben a tökéletes szó motoszkált a fejemben. Mintha egy hanglemezről (LP) hallgattam volna zenét, az Elite az otthoni rendszerem segítségével ezt a felvételt teljesen analógos hangzással, élet szerűen, tökéletesen szólaltatja meg. Természetesek a zongora és a fúvósok hangjai, és mivel élő felvétel ezért még a közönség reakciói is jól hallhatók.


iBasso DX240

Nem igazán lehet semmibe belekötni (nem is szándékom), nagyon kellemes hangzás, a mély hangok és a fúvósok különösen szépen szólnak. Térben is jól helyezi el a zenét, ha valaki egyedül ezt a készüléket hallgatja, tökéletesen elégedett lehet a hangminőségével, .......DE.....


Fiio M11 Plus

Az M11 Plus ezúttal ugyan nem tudta megközelíteni az otthoni rendszerem tökéletes hangzását, mégis kifejezetten élményszerű volt meghallgatni rajta a Caravan-t, mert oda varázsolt a koncertre, mintha a nézők között ülnénk, olyan jól megmutatta az egyes hangszerek hangszíneit. Nagyon szépek voltak a mély hangok (bass), kifogástalan volt a transzparencia. Ezen a téren már tendenciáról beszélhetünk több szám meghallgatását követően bizony kijelenthetjük, hogy az M11 Plus transzparenciája (a felvétel egyes alkotórészeinek, a hangszereknek és az énekhangnak a térbeli elhelyezése, sok-sok részlettel, alacsony zajjal) jobb, mint a DX240-é. 





Meghallgatás Meze Liric fejhallgatóval


iBasso DX240

A Liric-el hallgatva is kellemes hangzás, életszerű hangszer hangok, jó fúvósok. Kicsit talán oldalirányban "szűkebb" a megszólalás tere, de ez jó eséllyel inkább a zárt rendszerű Liric-nek tudható be, és nem a DX240-nek.


Fiio M11 Plus

Kifejezetten élvezetes a megszólalás, újfent kitűnő transzparencia, nagyon alacsony zaj, jó hangszer hang megjelenítés és mély hangok. Picivel több részletet jelenít meg az M11 Plus, de ennél a felvételnél a Liric-el hallgatva azért minimális a hangminőség különbség a két lejátszó között.










Ahogy a januári fejhallgató tesztnél is hangsúlyoztam az érzelmekre
nagyon hatni tudó, kiváló zene, amelyen a háttérénekesekkel kiegészített
összhatás nagy élményt nyújt, és remek teszt felvétellé teszi.


Meghallgatás Meze Elite fejhallgatóval 


Otthoni rendszer

A nagyszerű hangmérnöki munka révén a hangszerek és a háttérénekesek gyönyörű kölcsönhatásban, térben szólalnak meg. Ezúttal az otthoni rendszer nagyon jól szólt, de nem olyan kiemelkedően, mint más felvételeken. Igaz ez a felvétel "csak" CD minőségű és nem nagy felbontású a TIDAL-en.


Fiio M11 Plus

Az M11 Plus egy kissé fáradtan zenélt, nem volt az a szenzáció, mint például a Dire Straits felvételen.

Alapvetően minden hang szépen, tisztán szólalt meg, de az összhatás nem állt össze olyan jól, mint a DX240-en. 


iBasso DX240

Nagyon szépen hozta a hangmérnök elképzelésének megfelelő játékosságot, a szép teret. Gyönyörű volt az énekesnő hangja. Összességében ezúttal a DX240 hangzása kicsit jobban tetszett, mint az M11 Plus-é.




Meghallgatás Meze Liric fejhallgatóval



Fiio M11 Plus

A szimmetrikus (balanced) kimenetről hallgatva a Liric-et nem éreztem olyan nagy különbséget az asszimetrikus (single ended) kimenetről való hallgatáshoz képest, mint ami a DX240-ről szembetűnő volt. A hangzás nagyon hasonló volt, mint az Elite-ről hallgatva, ami komoly dicséret a Liric felé.

A gitár hangja életszerűbb volt, mint a DX240-en.


iBasso DX240

A Liric-el a szimmetrikus (balanced) kimenetről hallgatva a DX240-et megállapítottam, hogy bizony alacsonyabb volt a zaj, mint az asszimetrikus (single ended) kimenetről hallgatva. A zene csodásan összeállt térben, és annak ellenére, hogy az Elite egyértelműen jelentősen a Liric fölé nő hangzásban, mégis a Liric-el hallgatva elképesztő élmény volt az összhatás, egyetlen elemet leszámítva, a gitár hangja lehetett volna életszerűbb.

Még az is lehet, hogy ezen a CD minőségű felvételen a szimmetrikus (balanced) erősítés látványosabban javított, mint egy nagy felbontású, TIDAL Master zenei fájl esetében.

Még egyet újfent bizonyított ez a meghallgatás, azt, hogy a Meze Liric nagyszerű fejhallgató. Igaz, hogy nem annyira könnyedén, erőlködésmentesen (effortless) szólal meg, mint az Elite és nem képes olyan nagy teret megjeleníteni, de az általam nagyon kedvelt Meze síkmágneses (planar magnetic) hangzást remekül hozza, élmény hallgatni. 😘



Szubbasszus (sub-bass) hangok ellenőrzése

Kíváncsi voltam, hogy a két MOZEL hogyan jeleníti meg a szubbasszus hangokat, ezért meghallgattam rajtuk a két erre legalkalmasabb felvételt:




Mindkét lejátszó nagyszerűen jeleníti meg a szubbasszus (sub-bass) hangokat. Előbb a Meze Elite-el asszimetrikus (single ended) kimenetről, majd a Meze Liric-el szimmetrikus (balanced) kimenetről hallgattam meg a teszt felvételeket. 
Nos az összes hangzás közül az Elite + M11 Plus kombináció nyújtotta a legjobb hangzást, ami a szubbasszust (sub-bass) illeti, de ezúttal nagyon kicsivel volt jobb az M11 Plus a DX240-nél.

Amit érdekes volt megfigyelni, hogy a szimmetrikus (balanced) kimenetről hallgatva a Liric-et a magas hangok kissé hangsúlyosabban szólaltak meg, mint a másik kimenetről. Ez néha kellemesebb volt, néha viszont az Elite nagyon neutrális, természetes hangszínei kellemesebb élményt nyújtottak az asszimetrikus (single ended) kimenetről hallgatva.

Egy biztos, teljesen mindegy volt melyik kimenetet használtam, mindkét lejátszó játszi könnyedséggel hajtotta meg a két síkmágneses (planar magnetic) fejhallgatót. Az erőlködésnek a legkisebb nyomát sem hallottam. 







Fiio M11 Plus



Ami tetszett

Az általam eddig hallott legjobb hangú MOZEL (!)
pedig hallgattam már 1,2 millió forintba kerülő készüléket is;
A MOZEL (DAP) kategóriában a legközelebb tudott kerülni
az otthoni rendszerem analógos, természetes, muzikális hangzásához;
A THX erősítő révén nagyon alacsony zajszint, kiemelkedően jó transzparencia,
nagyon szép mély hangok (bass), csodás ének-, és hangszer hangok jellemzik;
A készülék elsősorban az erősítő miatt addiktív hatást gyakorol a hallgatóra;
Elképesztően jó ár/érték arány, 300 ezer forintért high end hangzásra képes;
Nagyon jó felhasználói élmény, gyors és könnyen kezelhető Android-os szoftver;
Finoman állítható hangerőszabályzó;
Nagyon minőségi, jó szín visszaadású, nagy kontrasztú képernyő.


Ami nem tetszett

A cicegő hangerőszabályzó néha idegesítő, főleg amikor az asztalról felemelve
megfogom a készüléket a szokásos két szélén, és az elkezd cicegni;
Hordozható készülékhez képest kicsit nagy, és sajnos elég nehéz;
A fejhallgató kimenetek köré egy ilyen elegáns készüléknél
illett volna a ma már általános aranyozott csatlakozót beépíteni,
mert akkor könnyebben beletalálhatnánk a fejhallgató kábel csatlakozójával,
A korábban tesztelt M11 Pro esetében ezt remekül megoldották.




iBasso DX240




Ami tetszett

Nagyon jól eltalált méret és súly, kellemesebb a kezünkben tartani, mint az M11 Plus-t;
Nagyon jó hangminőség, kifejezetten szép mély hangok,
jó középtartomány, szép énekhangok;
A komplex hangzású zenéket szépen, jó összhatással szólaltatja meg;
Az asszimetrikus (single ended) kimenetnél látványosan jobb hangminőségű
és magasabb jelszintű szimmetrikus (balanced) kimenettel látták el;
Élő koncertfelvételeknél nagyon jó ottlét érzettel reprodukálja a zenét;
Az Android operációs rendszer alternatívájaként kínált 
Mangó lejátszó rendszer nagyon jó minőségű, akik
 sok saját digitális zenei fájlt hallgatnak, azoknak ez nagy előny.



Ami nem tetszett

Ma már standard-nek kellene lennie egy ilyen készüléken a 4,4 mm-es
szimmetrikus (balanced) kimenetnek, amely hiányzik a DX240-ről;
A nemrég még elérhető 320 ezer forintos akciós ár korrekt volt ezért a hangminőségért,
 de a jelenlegi 487 ezer forintos ár sokat ront az ár/érték arányon,
különös tekintettel arra a tényre, hogy a kiváló Fiio M11 Plus közel 
40%-al (!) olcsóbb áron hasonló, egyes felvételeken jobb hangminőségre képes;
Google Play áruház alkalmazásai csak trükkösen tölthetők le.


Egy nagy tanulsága volt számomra ennek a tesztnek, mégpedig az, hogy ha a fél millió forint alatti árkategóriájú MOZEL-ek ilyen kiváló hangminőségre képes, akkor teljesen értelmetlen millió forint feletti készülék megvásárlásában gondolkodni, hacsak valaki nem akarja ezáltal megvillantani végtelen anyagi forrásainak a meglétét. 😒