2020. december 31., csütörtök

2020 legjobb audió készülékei

 A 2019. év végi "díjátadó" bejegyzésem végén azt prognosztizáltam, hogy 2020-ban digitális zenelejátszó dömping várható. Izgalmasnak ígérkezett tehát a 2020-as esztendő, és az igaz is, hogy az idei év izgalmasnak bizonyult, de nem úgy ahogy én vártam.

Komoly izgalmakat okozott a világméretű koronavírus járvány (pandemic, amely miatt a tavaszi időszakban a cégek többségének be is kellett zárnia), izgalmas volt az NBA "buborékban" megvívott rájátszása,  a Tour de France kerékpárverseny (két szlovén kerékpáros nagy csatájával) és az amerikai elnökválasztás is.

Sajnos idén messze nem tudtam annyi készüléket tesztelni, mint tavaly. Ennek egyik oka az volt, hogy a nagy gyártók a járvány (pandemic) következtében lecsökkent kereslet miatt jóval kevesebb darabszámot állítottak elő egy-egy készülékből, mint korábban és azok jellemzően nem Magyarországon jelentek meg az elsők között.

A fentiek ellenére nem mondható unalmasnak a 2020-as év, sok érdekes és jó minőségű készüléket dobtak piacra a gyártók. 

Amíg a tavalyi év végi összeállításomban a legtöbb díjazott készüléket saját füleimmel is meg tudtam hallgatni, idén néhány esetben mások füleire kell hagyatkozzak 👂👀.

A tavalyi év legjobb hordozható zenelejátszójának választott Ibasso DC01 tesztje óta tudom, hogy milyen jelentősége van a szimmetrikus erősítésnek a hangminőség szempontjából.

Idén érdekes összehasonlítást követő elemzést tettem közzé a szimmetrikus kimenettel rendelkező és az MQA kibontásra képes készülékekről. Akik még nem hallottak róla, számukra leírom, hogy az MQA egy angol audió mérnökök által szabadalmaztatott technológia, amelynek segítségével képesek "becsomagolni" egy nagy felbontású stúdió felvételt, majd egy kisméretű digitális (FLAC) fájlban az interneten lesugárzott, vagy letöltött (1,5 Mb/s internet sebesség elegendő) "csomag"-ot miután egy mobil alkalmazás (Android, vagy IOS), vagy egy számítógépes alkalmazás (WINDOWS, vagy MAC) a "csomag" első kibontását elvégezte, egy arra alkalmas audió készülék DAC-ja (digitális analóg átalakítója) a további kibontásokat is elvégzi egészen a stúdió felvétel felbontásáig. Ezek a készülékek az úgynevezett "kibontó"-k (renderer). Amikor hardveres MQA kibontást említek, akkor ezekre a készülékekre utalok majd.

Azok számára, akik csak a saját hallásuknak hisznek ajánlok egy MQA A/B comparisons (összehasonlítás) nevű lejátszási listát, ahol össze tudják hasonlítani az egyes zeneszámok CD minőségű és MQA (nagy felbontású) változatát.

Ma a legtöbb MQA technológiával készített albumot a TIDAL Masters távzene (streaming) szolgáltatás révén hallgathatjuk meg (Európán belül még mindig a miénk az egyik legkedvezőbb havi előfizetési díj).


Aki érdeklődik az MQA iránt javaslom, hogy csatlakozzon az "MQA audio - developments and reviews" Facebook csoporthoz, amelyben sok-sok jó tipp érkezik nap mint nap. Innen tudtam meg azt is, hogy sajnos nem minden Amerikában megjelenő Masters minőségű album "jön át" Európába (egy példa erre a Dire Straits Brothers in Arms albuma), de arról is értesültem, hogy egyik nagy kedvencem Tracey Chapman összes lemeze Masters minőségben hallgatható már meg a TIDAL-en! Itt tudtam meg az iFi új asztali készülékének megjelentetését. A NEO iDSD (ára 700 Font) funkcionalitásban egyesíti a ZEN Blue (Bluetooth lejátszó) és a ZEN DAC (DAC/fejhallgató erősítő) tulajdonságait (LDAC, aptX HD kodekek lejátszása, minőségi Burr Brown DAC, szimmetrikus erősítés fejhallgatók számára, MQA kibontás). Szintén ebben a csoportban olvastam, hogy a TIDAL-en a héten közzétett angol TOP 100 slágerlistából 48 (!!!) felvétel MQA.


Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében
iFi NEO iDSD szépnek nem szép, de valószínűleg nagyon jó

Most amikor több millió MQA felvétel érhető el a TIDAL távzene szolgáltatón keresztül mosolyogva gondolok vissza az AVX fórumon lefolytatott beszélgetésre, ahol megkérdezték tőlem hány MQA felvételt tudok akkor (2016 év végén) hallgatni a Bluesound Node 2 lejátszómon és jeleztem, hogy 22-t, amit le tudtam tölteni. Gúnyos megjegyzések jöttek vissza, hogy ennyi számhoz minek MQA képes készülék?

Szerencsére azóta a helyzet gyökeresen megváltozott és az új technológia egyrészt teret nyert magának, másrészt egyre kedvezőbb árú MQA képes készülékek kerültek a piacra (például Zorloo Ztella, iFi ZEN DAC).

November közepén jött a hír, hogy a TIDAL a Warner Music Group áldásos munkájának eredményeképpen több millió zeneszámot adott hozzá az MQA technológiával előállított Masters gyűjteményéhez! A fent említett Facebook MQA csoport tagjai letölthetik az aktuális MQA albumlistát, amely sajnos nem mindenben fedi le az itthon elérhető albumokat. Hiába azok a fránya jogdíjak...

Az új MQA-sított albumok sorában találjuk például a Pink Floyd összes lemezét és a Buena Vista Social Club klasszikusait.

Egy érdekes interjú Bob Stuart-tal az MQA egyik megalkotójával,  aki azt állítja, hogy a világ három legnagyobb lemezkiadó csoportja (Warner, Universal, SONY) 2021 tavaszára elkészül a teljes stúdió felvétel archívumuk MQA változatával. Mielőtt pezsgőt bontanánk azért azt tudnunk kell, hogy a lemezkiadók döntik el mi kerül ebből az irdatlan mennyiségű zeneszámból fel a TIDAL Masters-re.

Mindenesetre ma már senki nem állíthatja, hogy nincs mivel és nincs mit meghallgatni az MQA univerzumban.


A világ ma legolcsóbb MQA képes audió lejátszója 99$-ért!!!
Ezen felül még LDAC és UAT Bluetooth kodekeket is tud,
és az egyik legjobb és legnépszerűbb DAC van benne (ES9218P)


Év végére kialakult bennem egy elvárás "csomag", amelynek ha egy készülék minden egyes elemét képes teljesíteni, akkor beszélhetünk arról, hogy egy audió készülék elérte a HAN-t.

Hogy mi is ez a HAN? Nos nem a sármos, szerethető és legyőzhetetlen (bocs Pennsylvaniából most kaptuk a hírt, hogy mégis legyőzhető😄) Han Solo-ról beszélek, hanem a Hordozható Audió Nirvánáról. Élénk fantáziájú emberek már el is képzelhetik, hogy felemeljük a saját kis nirvánánkat, és elkezdjük hordozni 😂.

Komolyra fordítva a szót nézzük mik egy HAN minősítésű készülékkel kapcsolatos legfőbb elvárások:

  1. Legyen benne egy (vagy csatornánként egy) nagyon jó minőségű DAC (digitális analóg átalakító), amely a mobiltelefonunkról, tabletünkről, vagy számítógépünkről érkező digitális zenei jelet egy fejhallgatón, belső fülesen (IEM), vagy fülhallgatón élvezhető analóg jellé alakítja át,

  2. Építsenek bele egy szimmetrikus erősítőt, szimmetrikus aljzattal (2,5 mm-es, vagy 4,4 mm-es), amely lehetővé teszi, hogy a zenei hangzás még analógosabb, muzikálisabb legyen, jobb legyen a transzparencia, levegősebb legyen a hangszerek és az énekesek hangzása, nagyobb teret jelenítsen meg a készülék,

  3. Egyéb technikai megoldásokkal (FPGA, kristály oszcillátorok, stb.) és minőségi alkatrészek beépítésével csökkentsék a jitter-t a zajszintet, és tegyék még tisztábbá a hangzást,

  4. A készülék képes legyen az MQA kibontásra, amelynek révén csökken a zaj, tisztább, levegősebb lesz a hangzás, jobban emlékeztetve a hallgatót az élő zenére.


Ezt a logót használom
mostantól a HAN
minősítésű készülékekhez

Egy ilyen általam HAN minősítésűnek nevezett készülékért 2019 év végén még legalább 200 dollárt kellett kiadnunk (Hiby R3 Pro). 

2020 végéig a HAN-t hasonló áron kaphatjuk még meg, de 2021 év első felében jön a Zorloo Ztella MQA szimmetrikus (balanced) verziója, amely várakozásom szerint 150 $ alatti áron kapható majd, mint a legolcsóbb HAN készülék a piacon.

Akkor az év végén érkezett sok-sok érdekes hír és a bennem felvetődött gondolat után nézzük a 2020-as év legjobbjait.

Előre bocsátom, hogy idén a díjazott készülékek közé nem tettem 500 ezer Ft.-nál drágább készüléket! Ennek az az oka, hogy ma már egyre több olyan eszköz kerül a piacra, amely hangminőségben vetekszik a pár éve fél-, és egymillió Ft. közötti árú készülékekkel, de áruk 300 ezer Ft. alatt marad. A megrögzött sznobokon kívül senkit nem bíztatok arra, hogy sok százezret költsön audió lejátszókra, amikor megdöbbentően jó hangú készülékeket meg tud venni megfizethető áron.

Kezdjük egy új kategóriával (best emerging manufacturers). 


A járvány nem tántorította el az audió gyártókat attól, hogy mindent megtegyenek az elismert, sikeres cégekhez való felzárkózásért.

Az EarMen cégről 2019-ben még nem igazán lehetett hallani, 2020-ban viszont sorra jelennek meg a dicsérő tesztek. A siker bizonyára nem véletlen, no de ki is ez az EarMen, kik állnak mögötte?

A céget Amerikában (Chicago) jegyezték be, de mégis büszkén hirdetik, hogy a készülékeket Európában gyártják. Valójában a céget a néhány éve csöves fejhallgató erősítőivel világhírűvé vált szerb AURIS hozta létre.

Milomir Trosic az AURIS és az EarMen
alapítója, amihez nyúl, az arannyá válik

Az Earmen egy év alatt négy készüléket dobott piacra, elsősorban a hordozható lejátszók szegmensében:

    
Sparrow az AQ szitakötők mellett,
szimmetrikus erősítővel is ellátva
Ára: 219 €


(?)
   Eagle (állítólag) MQA képességgel,
de szimmetrikus kimenet nélkül
Ára: 129 €
                                                                         


TR-Amp
Ára: 279 €  



 Donald DAC
Ára: 119 €

                                                                                 

A kínai Topping és S.M.S.L cégek termékei már évekkel ezelőtt elárasztották a webáruházak "polcait". Akkor az áruk és a viszonylagos ismeretlenségük okán ma már talán igazságtalanul kommersznek minősítettem a két márkát.

Mára viszont mindkét cég kilépett az ismeretlenség homályából és egyre jobb, egyre elismertebb eszközöket kezdtek el gyártani.

Ne feledjük a SAMSUNG a 20. század első felében szárított halak forgalmazásával indult és ma már a világ egyik vezető mobiltelefon és TV gyártója!

Az elmúlt hetekben sorra jelennek meg a dicsérő kritikák az alábbi készülékekről:


T O P P I N G


            

Topping D10s 99 $-ért teljesen korrekt hang 




         Topping E30 130 $-ért már-már rablás


A Topping jelenlegi legnagyobb sztárja a D90 MQA DAC.
AK4499 DAC (!!!), 790$-ért a hangja vetekszik a több ezer
dolláros készülékekkel. Fejhallgató erősítő nincs benne.



S.M.S.L


           

S.M.S.L M300 MKII. 240 $-ért
AK4497 DAC (!!!), DSD és 
Bluetooth funkciók



S.M.S.L SU-9 440 $-ért ES9038Pro DAC
MQA képesség, és teljes Bluetooth
funkcionalitás,  beleértve az UAT kodeket is!
  

A TOPPING és S.M.S.L fenti készülékei mellé azért nem tettem oda a HAN minősítést, mert azokba nem építettek szimmetrikus fejhallgató erősítőt.

Nem lepődnék meg ha idén év végén a fenti feltörekvő gyártóknak is adnának a tesztoldalak és szaklapok díjakat. Hiába minden évben új neveket láthatunk a díjazott cégek között.


Lássuk mi a helyzet a Bluetooth lejátszók piacán




Bátran kijelenthetjük, hogy 2020 nem a (Bluetooth) légzene játszók éve volt. Ennek oka lehet a fülbejátszók (TWS-ek) döbbenetes mértékű előretörése, azaz ma a gyártók inkább mennek el abba az irányba, minthogy minőségi légzene játszókat fejlesszenek, amelyhez majd a vevők vezetékes belső füleseket (IEM) csatlakoztatnak. Sajnos 2020-ban az LE Audio technológiához tartozó LC3 Bluetooth kodeken kívül, amellyel kompatibilis audió készülékek csak jövőre jönnek majd ki nem jelentettek be más érdemi fejlesztést.

Megítélésem szerint a tavaly év végén tesztelt Fiio BTR5 a mai napig a legjobb légzene játszó a piacon.

Méretéhez és árához képest (amely mára külföldről behozva 100 €-ra esett) elképesztő hangminőség. Azt mondhatjuk, hogy minden csepp élvezetet "kifacsar" a Bluetooth technológiából, persze a legjobb (max. 990 Kb/s-os bitrátájú LDAC kodekkel hallgatva).

Idén tavasszal próbáltam ki a BTR5-nél kisebb méretű Fiio BTR3K-t, amely jelenleg a világ legkisebb szimmetrikus erősítéssel ellátott légzene játszója (ára ma már 60 € körül mozog). A készülék nagyszerűen szólt és ami nem lényegtelen nagyon stabil Bluetooth kapcsolatot biztosított. Zenehallgatás közben nagyon zavaróak lehetnek a váratlan kiesések a jel kimaradása miatt, ilyet viszont sem a BTR5-nél, sem a BTR3K-nál nem tapasztaltam.

Hangminőségben a BTR3K csak megközelíteni tudja a BTR5-t, viszont jóval kisebb mérete miatt sportoláshoz nagyon jól használható.

Tavaly a Shanling Up2-t tettem a dobogóra, de később megjelent a szimmetrikus erősítéssel is ellátott Up4, amely kiváló készülék, mégha kicsit nagyobb is, mint a BTR3K.

Nagy kérdés, hogy lesz-e jövőre Fiio BTR7, vagy a Fiio is a fülbejátszókra (TWS) koncentrál majd?

Apropó ebben az év végi összeállításban nem szerepeltettem díjazott fülbejátszókat.

Az eddigi egyetlen fülbejátszó összehasonlító tesztemben őszintén kifejtettem, hogy ezek az eszközök a nagy számuk ellenére még gyerekcipőben járnak. Majd ha jövőre valamelyik cég/cégek kihoz(nak) LDAC, vagy aptX HD képes fülbejátszókat én leszek az első, aki teszteli majd ezeket.

Visszatérve egy esetleges BTR7-re, játszunk el a gondolattal, hogy mit várhatnánk egy ilyen csúcsminőségű légzene játszótól. Figyelem itt most álmodozás következik, nem ipari kémeim jelentésére hagyatkozom, hanem egy maximalista audiofil vágyaira:

  1. A SONY hozzon ki egy LDAC 2 Bluetooth kodeket, amely a jelenlegi max. 990 Kb/s bitráta helyett mondjuk tudjon 1.990 Kb/s-ot. Hogy miért pont ennyit? Nos azért, mert az MQA technológiával "becsomagolt" az interneten a korábbinál könnyebben átküldhető digitális zenei fájlok átviteléhez 1.500 Kb/s bitrátára lenne szükség, és akkor egy légzene játszó is MQA képes HAN készülékké válhatna,

  2. Az ES9218P DAC helyett szereljék bele az idei év egyik legjobban sikerült DAC-ját az ES9281P-t (amely az EarMen Sparrow-ban és a Zorloo Ztella MQA változatában is található),

  3. A BTR7 mérete legyen nagyságrendileg olyan, mint a BTR3K, hogy sportoláshoz is kényelmesen használható legyen.

Édesanyám szokta volt mondani, hogy "kisfiam felébredsz, és látod, hogy bilibe (chamber pot) lóg a kezed" 😄

De miért ne álmodjunk egy még jobb (ennél is jobb???) jövőről...


A légzene játszókkal ellentétben az USB-s zenelejátszók piacán számos új modell látott napvilágot az Ibasso DC03-tól a NuPrime Hi-mDAC-on keresztül a Lotoo PAW S1-ig
(45 €-tól 165 €-ig)

Lássuk az év legjobbjait (szerintem)




Az számomra egy pillanatig nem volt kétséges, hogy 2020 legjobb USB-s (kisméretű) zenelejátszója a szerb EarMen Sparrow. Két teszt keretében is meghallgattam. A Sparrow ("veréb") igazi HAN készülék!
Ára és funkcionalitása (itt elsősorban a kiváló DAC-ra a szimmetrikus erősítőre és az MQA hardveres kibontásra célzok) alapján is kiemelkedik a mezőnyből, de a hangminősége az ami igazán lenyűgöző.
Igaz a gyártónak egyes mobiltelefonok sugárzása miatt még ki kell találnia milyen új kábelt küldenek majd a készülék vásárlóinak, de ha ez megtörténik, akkor egy kisméretű gyufásskatulyából olyan hangminőséget élvezhetünk, amelyért 10 éve még sok százezer Forintot kellett kiadnunk, nem 78 ezret, mint ma.

A kínai Hidizs cég évek óta gyárt figyelemre méltó hordozható készülékeket és belső füleseket (IEM), amelyek közül idén talán az AP 80 Pro kisméretű MOZEL-ről (DAP) beszéltek a legtöbbet.
A 109 $-ért kapható S9 egy 18mm x 8 mm x 59 mm-es (kis)méretű lejátszó AK4493 DAC chippel felszerelve, amely a Fiio M11 Pro-ban, a Q5S TC-ben és az Ibasso DC01-ben már nagy sikert aratott. 32 bit / 768 kHz-es PCM felbontást és DSD512-t képes lejátszani. Mivel nem tudja az MQA hardveres kibontást csak ezért nem adható meg számára a HAN minősítés, ugyanakkor a kis készüléket, akárcsak a Sparrow-t 3,5 mm-es és 2,5 mm-es szimmetrikus kimenettel látták el, és a hírek szerint nagyon szépen muzsikál.

A megosztott 3. helyet a két általam több tesztben is kipróbált kábeles audió adapternek adtam.
A Zorloo Ztella MQA szimmetrikus változata csak a jövő év első felében érkezik, de az aszimmetrikus (single ended) változat is kiválóan szól, kicsivel jobban is, mint a tavalyi évben általam a legjobbnak választott Ibasso DC01, de ugye az féláron képes majdnem olyan szintre, mint a Ztella, így szintén megérdemli a megosztott bronzérmet.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért a 2019 második felében piacra dobott DC01-et nevezem meg idén év végén dobogósnak, amikor az Ibasso idén két új a DC01-hez hasonló készüléket is piacra dobott: a DC03-at két Cirrus Logic DAC-al és aszimmetrikus kimenettel (53 $-ért) és a DC04-et két Cirrus Logic DAC-al és 4,4 mm-es szimmetrikus kimenettel szerelve (70 $-ért)?
Nos biztosan jó hangminőségre képes mindkét új kábeles audió adapter, de én azt vártam az Ibasso-tól, hogy nem ebben az irányban indul el.
Szerintem a DC01 annyira jól sikerült, hogy elegendő lett volna azt kiegészíteni egy MQA hardveres kibontás funkcióval. Amennyiben egy ilyen készüléket 150 $ alatt adtak volna, szerintem az idei év egyik szenzációja lehetett volna. Ők azonban másként gondolkodtak...




A funkcionálisan a fenti készülékekhez hasonló, de azoknál jóval nagyobb
DAC/fejhallgató erősítő kategória legjobbjai:



Abban az árkategóriában, amelyben a 135 ezer Forintért kapható Fiio Q5S TC versenyez eddig nem volt ilyen hangminőségű és ilyen sokoldalú funkcionalitást kínáló készülék. Aki képes elviselni azt, hogy az egyébként nagyon esztétikus eszközt egy kábellel összekösse a mobiltelefonjával és úgy hallgasson zenét, annak óriási élményt nyújt a kínai gyártmányú zenelejátszó. Aki ennél kényelmesebb ő LDAC Bluetooth kodekkel kicsit gyengébb minőségben, de vezeték nélkül hallgathat a Q5S-el zenét.
Ár-érték arányban ez a készülék az év egyik szenzációja, mivel a hangminősége megközelíti a negyed millió Forintos árú M11 PRO minőségét, amelyikről pedig azt állapítottam meg, hogy igazi óriásölő

Az iFi lapos italtartóra emlékeztető HIP DAC készüléke lényegében a számomra nagy meglepetést okozó, kiváló ZEN DAC hordozható változata, mindezt kb. 55 ezer Forintos áron kínálva, amely első hallásra elképesztő. Burr-Brown multibit DAC, GTO szűrővel, MQA hardveres kibontás, szimmetrikus erősítés, igazi hamisítatlan HAN készülék!

A már sokat emlegetett szerb EarMen újabb dobogóst adott az év végén, a 279 €-s TR-Amp-et, amely a szimmetrikus erősítés hiányában nem kaphatott HAN minősítést, de ennek ellenére kíváló hangminőséget képes produkálni. ES9038Q2M DAC, átlagosnál jobb minőségű alkatrészek, 32 ohm-on 350 mW kimenő teljesítmény, 6,3 mm-es és 3,5 mm-es fejhallgató csatlakozók és 10 órán át működőképes 3700 mAh kapacitású akkumulátor jellemzik ezt a kiváló készüléket.

Meg kell említenem a nálam a dobogóról éppen csak leszorult Fiio Q3-at is, amely jó hangú lejátszó, de idén voltak nála még jobbak.




Lássuk az év legjobb MOZEL-jeit  (MOZEL = mobil zenelejátszó = DAP)



2019 decemberében teszteltem a Fiio M11 Pro MOZEL-t, amelyet mindjárt az év legjobbjának jelöltem meg, és egyben óriásölőnek azt állítva, hogy a ma negyed millió Forintért kapható M11 Pro hangminőségben versenyre kel a többszörös árú készülékekkel is.
2020-ban úgy tűnik, hogy nem sikerült más gyártóknak ár-érték arányban az M11 Pro-val konkuráló készüléket piacra dobnia.
A Fiio megjelentette MOZEL  csúcsmodelljét, a megközelítően fél millió Forintért kapható M15-t, azonban a tesztek alapján úgy tűnik az M15-el nem sikerült olyan nagy sikert aratnia a Fiio-nak, mint a remek M11 Pro-val.
2020-ban tehát a minden tekintetben HAN minősítésűnek tekinthető M11 Pro-t jelölöm meg az év legjobb MOZEL-jeként.

A tavalyi harmadik helyezett a Hiby R3 Pro készüléknek a Hiby idén kihozta egy új változatát Saber megjelöléssel. Senkit ne tévesszen meg a név, az nem a korábban használt ESS Sabre DAC-ra utal, hanem a Saber szó szablyát jelöl. Lehet, hogy a Hiby arra utalt ezzel, hogy a készülék olyan precíz és pontos hang reprodukcióra képes, mint amikor egy "szablya" (Saber) lesújt. Érdekes megközelítés👌.
Egyelőre Gábor barátom jóvoltából  kölcsönkaptam a készüléket, hogy kipróbáljam és mondhatom a most már kétszeres győztes légzene játszó, a Fiio BTR5 műszaki tartalmához (ES9218P DAC chip, amiből itt kettő található,  szimmetrikus erősítés, LDAC Bluetooth kodek dekódolás) hasonló Hiby R3 Pro Saber, amelyik még hardveres MQA kibontásra is képes nagyon szépen szól. 209 $-ért ennyi pozitív tulajdonságot egyetlen más 2020-ban megjelent zenelejátszóról sem lehetett elmondani.
Az egyetlen rossz hír az, hogy a Hiby még nem rendelkezik európai webáruházzal, így ha a gyártó honlapjáról rendeljük meg a készüléket 27 ezer Forintot (VÁM+ÁFA) kell az ár felett kifizetnünk. Igy viszont az ára az eredeti 62 ezer helyett közel 90 ezer Forintra nő!
Ezt a készüléket később részletes vizsgálat alá fogom vonni.😏

Nagy volt a küzdelem 😎 a harmadik hely megszerzéséért, mert idén kiváló készülékek jelentek meg az olcsóbb (Hiby R2, Shanling Q1) és a drágább árkategóriában is (Hiby R6-2020, Hiby R8, Shanling M6 Pro, Shanling M8), nem is beszélve az új Astell & Kern készülékekről, amelyekkel kapcsolatban sajnos minőségi hibákról szóltak a hírek.
Végül a nemrég megjelent 800 $-ért kapható Hiby R6-2020 készüléket tettem fel a dobogó harmadik fokára. A két db ES9038Q2M (ilyen DAC van az AQ Cobalt-ban is) DAC chippel ellátott, Android 9 rendszerű, (!) ami többek között lehetővé teszi a legjobb mobil zenelejátszó alkalmazás az UAPP használatát is. A 3,5 mm-es aszimmetrikus (single ended) és 4,4 mm-es (szimmetrikus, balanced) kimenetekkel ellátott 16x-os MQA hardveres kibontást lehetővé tevő MOZEL állítólag elképesztően jól szól.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Mi is ez a 16-szoros MQA kibontás? Napjaink egyik kedvenc marketing szövege, hogy a mi készülékünk 16x-os MQA kibontást tud. Ez azonban annyit jelent, hogy az MQA kibontás révén elérhető maximális felbontás:16 x 48kHz = 768 kHz.
A napról napra növekvő számú TIDAL Masters nagy felbontású zenszámok döntő többsége jóval kisebb felbontású a 768 kHz-nél többségük 48-96 kHz-es. A 16-szoros MQA hardveres kibontás tehát jól hangzik, de nem kell tőle hasra esni. 😘

Az azért elképesztően jó hír, hogy ma már 99 $-ért vehetünk egészen elfogadható minőségű MOZEL-t (Hiby R2), amely MQA hardveres kibontást kínál és amivel élvezhetjük a jövő félév végére már tízmilliós számban elérhető Masters minőségű (MQA) zeneszámot a TIDAL-ről. Tavaly ezért még 200 $-árt kellett kiadnunk (Hiby R3 Pro)




Lássuk ezek után a 2020-as év összesítését, 
melyek véleményem szerint az év legjobb hordozható zenelejátszói



A tavalyi dobogósok közül az egyik (Ibasso DC01) idén a saját kategóriájában képes volt dobogóra kerülni, de az összesített kategóriában csak idei készülékek kerültek az első három közé.

Sokáig az EarMen Sparrow volt a favoritom az év készüléke díjra, de végül a technikai kiforratlansága (interferencia probléma, amit a jövőben oldanak majd meg) tántorított csak el attól, hogy a "vereb"-et (Sparrow) jelöljem meg a legjobbnak. Ez a 219 €-ba kerülő apró szerb készülék bevallom nagy kedvencemmé vált. Sokat hallgatom mióta megvásároltam és eszem ágában sincs eladni.😄
Ilyen méretű és ilyen árú készülékről ilyen hangminőséget korábban még nem hallottam, minden tekintetben a HAN megtestesítője.

Ami az idei győztest illeti, ugyan az 9-szer annyiba kerül, mint a tavalyi első (Ibasso DC01), de ez nem azt jelenti, hogy idén eltávolodtam a kispénzű vásárlókat érdeklő készülékektől, egyszerűen csak lenyűgözött az a készülék, amelyért tavaly még mai áránál 25%-al többet kellett kiadni és amit még tovább is fejlesztettek. 
Abszolút szerethető, nagyon neutrális és mégis izgalmas hangszínnel rendelkezik a Q5S TC, amellyel nagy élvezet zenét hallgatni és nem olyan nagy és nehéz, hogy gondot okozna magunkkal vinni, persze majd akkor, amikor újra utazhatunk (akár repülővel is, miután a mobilunkon felmutattuk a vakcina beadását igazoló QR kódot).

A Hiby R3 Pro Saber a mintapéldája annak, hogy néhány éve még elképzelhetetlenül sok funkciót és remek hangzást belezsúfoljanak egy viszonylag kisméretű, saját képernyővel rendelkező zenelejátszóba.
Amiben még fejleszthető az az operációs rendszere, jó lenne pár éven belül ugyanilyen készüléket kézbe venni a jól megszokott Android operációs rendszerrel.

És akkor a hordozható zenelejátszók után nézzük mi a helyzet az asztali és az otthoni készülékekkel:
asztali = irodába, vagy hálószobába szánt, önállóan zenehallgatásra alkalmas rendszer,
otthoni = olyan készülék, amelyet a meglévő hangszórós zenerendszerünkhöz tudunk hozzáilleszteni, digitális zenei funkciókat adva egy tisztán analóg rendszerhez.



Az önálló zenehallgatásra alkalmas, méretüknél fogva hordozhatónak nem nevezhető DAC/fejhallgató erősítők kategóriájában az év legjobbja az angol iFi által gyártott ZEN DAC (145 €) + ZEN CAN (155 €) páros.
Kétségtelen tény, hogy aki megveszi mindkét készüléket, annak lesz egy felesleges erősítője a ZEN DAC részeként. Azt is tanúsíthatom, hogy önmagában a ZEN DAC-al is nagy élvezet zenét hallgatni, ahogy azt az idei év elején kifejtettem. A ZEN CAN viszont az év egyik legjobb ár-érték arányú asztali erősítője, amely még egy szinttel magasabbra képes helyezni az alapból is remek ZEN DAC-ot. 
A rendszer révén élvezhetjük a remek Burr-Brown DAC-ot, a szimmetrikus erősítőt és a hardveres MQA kibontást is, tehát újabb HAN minősítésű rendszerről beszélhetünk.
Mindezért 300 €-t azaz kb. 110 ezer Forintot kell összesen kifizetnünk. Bizony ennyi pénzért ez a rendszer vetekszik más gyártók több százezer Forintért megvásárolható készülékeivel!

Az amerikai Schiit céget két audió guru alapította. Híresek arról, hogy viszonylag kevés pénzért nagyon jó hangú készülékeket kínálnak. Talán legsikeresebb készülékeik a Modi DAC és a Magni erősítő, amelyből ma már a 3. generáció kapható. Mind a Modi 3 , mind a Magni 3 135 €-ba kerül, tehát együttes áruk 270 €, azaz pont az iFi ZEN család két tagjának a kategóriája.
A Magni 2-t kipróbáltam és nagyszerű hangú erősítőnek tartom, állítólag a Magni 3 még jobban szól.
Habár a Schiit elvi alapon elutasítja az MQA technológiát és kijelentették, hogy nem is építik be a készülékeikbe a hardveres MQA kibontást, ennek ellenére a Schiit eszközök nagyon szépen szólnak, aki a kicsit retró, tradicionálisabb formatervezést kedveli, amely viszont kiváló hangminőségre képes érdemes kipróbálnia. 

Az xDuoo kínai gyártó egyre több minőségi hordozható és asztali készüléket dob piacra. 
Az ES9038Q2M DAC-al szerelt készülékbe nagyszerű technikát építettek bele (hasonló elemek találhatók benne, mint a fent említett, kiváló Topping D90 DAC-ban). A készülék 32 bit / 768 kHz PCM felbontásra és DSD512 lejátszására képes, és különlegessége a legkorszerűbb digitális technika és a csöves erősítő egybeépítése. A gyártó még addig is elment, hogy egy csöves erősítővel egybeépített egy Bluetooth vevőt egy korszerű chippel szerelve, lehetővé téve a legjobb (aptX HD és LDAC) kodekek fogadását is. Ebben a formában a TA-30-at elég letennünk az iroda asztalunkra (feltéve ha nem zavar az elektroncsövek által sugárzott hő) és máris hallgathatunk rajta zenét akár úgy is, hogy azt a telefonunkról vezeték nélkül küldjük át.
A 32 ohm-on 3000 mW kimenő teljesítmény már-már az "őrület" kategóriája, de ha valaki nagyon nehezen meghajtható fej-, vagy fülhallgatóval rendelkezik, annak ez a gép kiváló lesz.
Azok az olvasóim, akik tőlem tudták meg mennyire fontos, hogy egy készülék rendelkezzen szimmetrikus (balanced) kimenettel talán csalódottak lesznek, hogy a TA-30-on csak egy hagyományos, aszimmetrikus 6,3 mm-es kimenet található. Ez azonban senkit ne vezessen félre, az én zenehallgató szobámban lévő otthoni rendszerembe illesztett lengyel Feliks Echo-n is csak ugyanilyen kimenet van, mégis zseniálisan szól. Bizony a csöves erősítőket másképp kell kezelnünk, mint a hordozható félvezetős készülékeket. A TA-30 ára 710 $, azaz kb. 210 ezer Forint. Biztosan nagyon megéri az árát.😍





Akkor most nézzük melyek a legjobb olyan készülékek, amelyeket egy meglévő, teljesen analóg, semmilyen digitális zenei funkcióval nem rendelkező (esetleg sok éve megvett) otthoni rendszerhez tudunk hozzákapcsolni annak érdekében, hogy élvezhessük a 21. század egyik nagy találmányát, a távzene szolgáltatásokat (streaming).



Az iFi NEO iDSD bár nálam formatervezési díjat nem fog nyerni, de kétségtelenül az év egyik legjobb vezetéknélküli lejátszásra is tervezett otthoni DAC / Fejhallgató erősítője, amely a HAN minősítés minden kritériumának megfelel. Ehhez hozzá kell tenni, hogy csak vezetékes kapcsolattal képes MQA kibontásra, ma még Bluetooth technológiával ez nem oldható meg! A specifikációja a ma már szokásosnak mondható paramétereket tudja, és egy új Qualcomm QCC5100 Bluetooth chip található benne. Az 1000 mW-os kimenő jelszintű szimmetrikus (balanced) erősítő teljesíténye szinte minden fej-, és fülhallgatóhoz elegendő.
A készülék ára 700 €, azaz közel negyed millió Forint, ami nem olcsó, de minden bizonnyal nagyon megéri kiadni ezt a pénzt, mert ez az eszköz nem hétköznapi.

A Fiio a nemrég megjelent BTA 30-ba komoly technikát pakolt bele egészen megdöbbentő
90 €-s, azaz 33 ezer Forintos áron!!!
Természetesen tud fogadni LDAC és aptX HD Bluetooth kodekeket, és az AKM korábbi csúcs DAC chip-jét az AK4490-t építették bele.
A készülékben nem található saját fejhallgató kimenet, de az analóg és digitális kimeneteket össze tudjuk kötni egy fejhallgató erősítővel (például a Fiio K5 Pro-val), vagy az otthoni erősítőnkkel, végfokunkkal, vagy egy aktív hangsugárzóval. 
Rendkívül átgondolt készülék, komoly technikával ellátva, szinte vicces áron!

A ZEN Blue volt tavaly év végén az iFi ZEN családjának első tagja, amely nagyon jól sikerült.
A ZEN DAC-al azonos árú (145 €) készülékről lényegében mindaz elmondható, ami a Fiio BTA 30-ról, csak azon hátul még szimmetrikus audió kimenetek is vannak (nem fejhallgató kimenet!).
Az iFi a ZEN Blue-ba nem a szokásos Burr-Brown DAC-ot, hanem egy ESS gyártmányú DAC-ot szerelt.

Igazából a nagyon hasonló technikát és hangminőséget felmutató két készülék közül a nagyon kedvező ára miatt tettem a Fiio BTA 30-at a második, míg a drágább ára miatt az iFi ZEN Blue-t a harmadik helyre.




Végül nézzük mely cégek voltak 2020-ban a hordozható zenelejátszók piacának legjobbjai



Mielőtt bárki azzal vádolna meg, hogy minden évben a Kínaiak fölényét hirdetem a hordozható audió készülékek piacán, idén nagy örömmel állapítottam meg Európa jelentős előretörését.
A fent részletezett 9 kategóriából 5-ben európai győztest hirdettem ki, míg csak 4 esetben nyertek kínai gyártók!
Az angol iFi cég sok év óta gyárt minőségi hordozható készülékeket, de eddig nem volt jellemző rájuk, hogy 100 ezer Forint alatti kategóriában dobnak piacra lejátszókat. 2020 ebben a tekintetben is a fordulat éve volt náluk. Elképesztő készülék cunamit zúdítottak a piacra:

A nagyon kedvező árú ZEN család három tagja is 2020-ban érkezett.

A korábbi készülékek 2020-ban korszerűsített változatai

Fentieken túl 2020-as készülékek még a már említett HIP-DAC és NEO iDSD és ezeken felül az iFi megjelentetett egy ZEN CAN Signature 6XX nevű limitált kiadású asztali erősítőt az amerikai DROP-al közösen.

Amennyiben ez egy évre még nem lenne elegendő, akkor megemlítem, hogy az iFi kihozott még egy felső kategóriás tápegységet (iPower X) és egy audiofil hálózati elosztót is (PowerStation).

A legfontosabb trend az iFi-nél az, hogy az új eszközeik többsége nagyon kedvező árú, amivel igazolták, hogy olcsó, de jó minőségű készülékeket nem csak Kínában lehet előállítani (vagy mégis ott gyártják?😎).


2020 nem igazán a Fiio éve volt, de tény, hogy kihoztak néhány kiváló audio készüléket idén is. A második helyezést elsősorban három idén megjelent készülékük miatt adtam oda a Fiio-nak: BTR3K, Q5S TC és BTA 30.

Amit a Fiio-ról mindenképpen el kell mondanom, még egyetlen esetben sem találkoztam olyan Fiio termékkel, amely kiforratlan lett volna, amelynek a gyártási minősége nem lett volna kifogástalan.

A Fiio azért is megérdemli az elismerést, mert két készüléke 2019 után 2020-ban is első helyezést ért el, és tekintettel az audió ipar gyors ütemű fejlődésére ezeket a készülékeket (BTR5 és M11 Pro) 2 nyertes év után már joggal nevezhetjük ikonikusnak.


A Hiby cég is kitett magáért 2020-ban. A fent említett R2 és a dobogós helyezéseket elért
R3 Pro Saber és R6-2020 készülékek mellett más figyelemre méltó termékeket is piacra dobtak:

Balra az R5 Saber Cirrus Logic DAC-okkal szerelve, jobbra a csúcs készülék az R8-as,
amely több szakíró szerint is a ma kapható egyik legjobb MOZEL (DAP),
amelynek ára meghaladja a félmillió Forintot.


Aki az év végi "díjkiosztó" bejegyzésem alapján vásárolna készüléket, mindenképpen tájékozódjon, vajon kapható-e. Ezt azért mondom, mert nemrég leégett a japán AKM DAC chip gyártó egyik üzeme, és például az év legjobbjának megnevezett Q5S TC szállításában is fél éves késedelem várható.



Ebben az évben volt már épp elég csalódás ahhoz, hogy még év végén is az év audió készülék csalódásairól írjak, ezért úgy döntöttem, hogy most csak pozitív dolgokról és élményt jelentő készülékekről írok.

Kívánom, hogy jövőre csak egyes audió készülékek okozzanak majd csalódást számunkra...

Mindenkit arra bíztatok, hogy amint lehet oltassa be magát egy megbízhatónak ítélt koronavírus vakcinával, hogy mielőbb megszabaduljunk ettől a sajnos már a lelkünkre települt állapottól és a világ újra a régi fényében tündököljön.

Kívánok minden Kedves Olvasómnak 2021-ben is sok-sok nagyszerű zenét és sok időt a zenehallgatásra.


Boldog Új Évet!


28 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm a munkádat, igazán értékes irás. Boldog új évet kivánok!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a kedves visszajelzést.
    Boldog Új Évet és Jó Egészséget mindenkinek!

    VálaszTörlés
  3. Utólag is elismerés a munkádért :D kitartást és jó egészséget kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Róbert,
      Hálásan köszönöm a kedves szavaidat :)
      Jó egészséget kívánok és ígérem 2021-ben is lesznek tesztek...

      Törlés
  4. Kedves András! Hálásan köszönöm ezt a "jószolgálati" értékes munkát,amit évek óta végzel. Én az írásaid által kaptam széles kitekintést az audiofil-mqa világra. Egy ifi zen dac megvételén gondolkodom, de mint te is említetted már megrendlhető az új "signature" változst, noha csaknem kétszer drágábban (muzikernél 102 ezef ft) mint a régi. (de már az új x power tápfeszültség csatlakzóval, ami önmagában 35 eter ft. körüli). Gondolom még nem tudtad kipróbálni, de véleményed szerint érdemes várni a signature-re (ugye ráadásul ebben nincs fejhallgató erősítő). Én egy yamaha rx 440-s 6.1-es házimozi erősítővel hadználnám, plusz egx 6.1-es magyar clarus hangfalakkal. Köszönöm ha megtisztelsz észrevételeddel, véleményeddel. Minden jót kívánok, Rézréz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig egy összehasonlító tesztet olvastam a ZEN DAC és a Signature változatról. A szerző szerint a ZEN DAC annyira jó, hogy nem biztos, hogy megéri a jelentős árkülönbözetet a Signature változat. Érdemes elgondolkodni viszont egy ZEN DAC - ZEN CAN pároson, ami együtt is csak 310 euró, azaz mindössze 40 euróval több, mint a ZEN DAC Signature önmagában. Ez a páros együtt állítólag szuper! Van rá rmény, hogy nemsokára kipróbálhatom a ZEN CAN-t is.

      Törlés
    2. Kedves András! Köszönöm a válaszát. (Már írtam korábban, de az LG tv-ém operációs rendszerében eltűntek az üzenetek :( Egyébként gondolkodom az S.M.S.L M 500-ason, mert bár az 420 dollár, mintegy 130 ezer ft, vagyis 2,5 szerese az ifinek (hifi-express.com-tól), de papíron jobb minőséget nyújt, mint az iFI Zen DAC (smsl: pcm to 768 khz, dsd 512 , ifi: pcm 384, dsd 256), és informatívabb a kijelzője. (Hogy aztán hangban jobb-e azt nem tudom.) Egy biztos, a szakma leborult az iFI Zen Dac minősége előtt, míg az smsl-ről nem nagyon olvasható szakmai vélemény, vagy minősítés. Én ha vásárolok valamit, egy elfogadható ár-érték arányon belül hajlamos vagyok a lehetőségeimhez képest inkább nyújtózkodni a takarom végéig. :) Ezért is rágom meg alaposan a DAC vásárlás falatját. Vagyis olyan DCA-t szeretnék venni, amit nem akarok 1-2 éven belül lecserélni. Köszönöm, az észrevételeidet és a válaszodat. Minden jót kívánok, és már nagyon várom a következő blog bejegyzésedet. Üdvözlettel, rézréz

      Törlés
    3. Egy nagyon pozitív teszt az S.M.S.L M500-ról:
      https://soundnews.net/sources/dacs/smsl-m500-review-mqa-for-the-masses/
      Nagyon jó ESS DAC van benne, és állítólag TIDAL Masters-ről nagyon szépen szól.

      Törlés
    4. Kedves András! Köszönöm a válaszodat. Megnézem az ajánlott tesztet. Üdvözlettel, rézréz

      Törlés
  5. Kedves András,
    Nagyon szépen köszönöm a cikkeit, igazán élveztes olvasni őket. Egy olyan kezdőnek mint én, aki csak most ismerkedik ezzel a "világgal" sok hasznos tanáccsal szolgál a blog.
    Azt szeretném kérdezni, hogy sikerült-e élőben is kipróbálni/meghallgatni a cikkében is megemlitett Nuprime Hi mDAC-ot? Én jelenleg egy ilyennel rendelkezem, viszont nem szimetrikus a kimenete. Van egy fejhallgatóm amit meglehet táplálni szimmetrikus kábellel is, éppen ezért gondolkodom egy ibasso DC01 beszerzésén. A kérdésem az, hogy éredemes-e a Nuprime mellé beszerezni, vagy hozzá képest a DC01 nem jelentene előre lépést?

    Válaszát előre is köszönöm.

    Üdvözlettel

    VálaszTörlés
  6. Még nem próbáltam ki a Nuprime HimDAC-ot. Ennek oka elsősorban az, hogy a mostani év végi írásomban említett HAN készülékek érdekelnek most elsősorban. Sajnos egyelőre teljes homály fedi, hogy lesz-e szimmetrikus kimenetű Zorloo Ztella MQA audió adapter, mert ha lenne, akkor azt ajánlanám a DC01 helyett. Nem azért mert bármi baj lenne a DC01-el, az az áráért egy elképesztően jó készülék, de a másik tudja az MQA kibontást, ami nagyon komoly előny.

    VálaszTörlés
  7. Kedves András! Nagyon köszönöm megtisztelő válaszát. Az ifi zen dac kontra signature mellett, még nézegetem az smsl m500-asát (kb. 144 e külföldi beszerzéssel), valamint az smsl su-9-et (ez utóbbi 165 e ft körüli, és ebben nincs fejhallgató erősítő). És az Ön hatására a node2i-t. Nem könnyű a döntés. Még egyszer köszönöm minden írását és válaszát, tanácsait. Üdvözlettel, rézréz

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szívesen :)
    Jó zenehallgatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves András! Említettem az smsl m500-ast. Sajnos kiderült, hogy az androiddal nem kompatibilis. (A gyártó megerősítette, emailben kérdeztem rá.) Ugyanez a helyzet a pro-ject s2 digitálnál, amit hazai boltokban is lehet venni 134 ezer ft -ért. Így marad az ifi zen dac. Hajlok a signature új változat felé. Üdvözlettel, rézréz

      Törlés
    2. Köszönöm az infót!
      A ZEN DAC-ban aligha fogsz csalódni, viszont azt tudd, hogy a Signature változat önmagában nem alkalmas fejhallgatós zenehallgatásra (az csak egy DAC), ahhoz kell még egy erősítő (pl. ZEN CAN Signature). A "sima" ZEN DAC-al viszont két legyet üthetsz egy csapásra.

      Törlés
  9. Kedves András! Köszönöm a válaszát. Igen, ez igaz, a Signature-ról. Arra gondoltam, hogyha fejhallgatón keresztül szeretnék zenét hallgatni, akkor a Yamaha erősítőm fejhallgató kimenetét használnám. Bár bevallom én a hangfalakon keresztüli zenehallgatást helyezem előtérbe. A német Projekt-Akustik lesz a befutó a vásárlásnál, amit korábban ajánlott.
    Azért érdekes, hogy már 3-4 hónapja forgalomban van a Signature, de teszttel, összehasonlítással az alap Zen Daccal még nem találkoztam. Mert a "reklám szöveg" meggyőző a csak az erősítő meghajtására koncentráló belsőről, az új alkatrészekről, de ugye más az, ha egy olyan szakértő fül, mint például az Öné, András, időt szán rá, és a végeredményről ír egy elemzést, amint szokott.
    És hát a semmihez viszonyítva az ipower X zajszűrős töltő is elgondolkodtató, amit önállóan kb. 40 ezerért lehet megvenni. Még alszom rá néhányat a döntés előtt. Köszönettel és üdvözlettel: rézréz

    VálaszTörlés
  10. Azért van összehasonlító teszt:
    https://www.headphones.com/blogs/news/ifi-zen-can-and-zen-dac-signature-edition-review
    Azt a konklúziót vonja le, hogy bár a Signature készülékek nagyon jók, ár-érték arányban az eredeti ZEN DAC + ZEN CAN jobb vételnek tűnik.
    Reményeim szerint nemsokára tesztelni tudom a ZEN CAN-t és akkor annyit meg fogok tudni mondani, hogy önmagában mennyire jó.

    VálaszTörlés
  11. Tisztelt András! Olvasva a blogodat, igencsak elgondolkodtam az iFi Zen Can, és az iFi Zen Dac kombó vásárlásán. Fülessel nem igazán hallgatok zenét, inkább a hifi rendszeren, aminek a forrása egy asztali számítógép. Ebben jelenleg egy Asus essence stx II szolgáltatja a jelet. Az erőt 2db. Audiolab 8200 M monoblokk adja, ezzel meghajtva 2db.    fejenként 300 w rms-el (4 utas) rendelkező hangsugárzót. Az előerősítő  jelenleg egy régi Kenwood KC-991, mivel a külső dac-om egy Pre Box S2 Digital, nem rég megadta magát.
    A véleményedre lennék kiváncsi, hogy szerinted az iFi Zen kombó beillene-e ebbe a rendszerbe, és ha igen, akkor milyen kábelek (usb, adapter és a két iFi Zen összekötő) felelnének meg a "jó" hangzásért?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Tisztelettel V. Attila.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Attila,
      Amennyiben nem hallgatsz fejhallgatóval zenét akkor elegendő megvenned a ZEN DAC-ot. Azt egy jó minőségű (pl. QED Reference Audio 40) 2 RCA - 2 RCA kábellel összekötve az erősítőddel nagyon jó minőség érhető el, de javaslom, hogy a ZEN DAC hátoldalán lévő kapcsolót FIXED állásba tedd, úgy szól igazán jól. Javaslom, hogy használd a ZEN DAC tesztben megnevezett USB kábelt és az iFi iPower adaptert.

      Törlés
    2. Szia András!
      Köszönöm az útbaigazító válaszodat :)
      Még csak egy kérdesem lenne, a Wireworld Ultraviolet USB helyett megfelelne-e a QED Reference High Resolution USB (A-B) kábel? Szerinted minőségben van különbség a kettő közt?
      Válaszodat előre is köszönöm!
      Tisztelettel Attila.

      Törlés
    3. Biztos vagyok benne, hogy legalább olyan jó a QED, de ne feledd 3-4 napig folyamatosan be kell járatni, hogy a legjobb teljesítményre legyen képes.

      Törlés
  12. A fenti leírás elolvasása és némi extra kutatómunka után én egy hete vagyok boldog tulajdonosa egy iFi ZEN DAC + CAN párosnak és hatalmas pozitív meglepetés volt. A német Projekt-Akustik webshopból rendelve 4 nap alatt kézhez kaptam kedvező áron. Gondolkoztam az iFi ZEN Signature terméken, de nem éreztem az eddig fellelhető információk alapján jogosnak az ártöbbletet, így maradtam az eredeti elképzelésnél. Supra USB kábelt vettem még hozzá és egy Beyerdynamics Amiron Home füllhallgatóval tökéletes ez a rendszer. Egy Fiio Q1 MArk2 DAC-ról váltottam, Tidal és Spotify a forrás. Már a Spotify is jobban szól, a Tidal MQA anyagok pedig végre értelmet nyertek. Nekem megérte ez a kombó, köszönöm az ötletet és a részletes teszteket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök :)
      Én munka közben nap mint nap hallgatom a ZEN DAC-ot (magában) és nagy élmény.

      Törlés
  13. Kedves András! Köszönöm a válaszát. Végülis felszállt a füst, és döntöttem. Egy Gustard x16-ost rendeltem meg a Hifigo-tól. A célom az volt, hogy olyan készüléket vegyek, ami teljes MQA dekódolást végez hardveresen, és ebben a legújabb kettős ES9068AS DAC chip található, amelyek a világ első DAC chipjei, amelyek beépített MQA renderelőt tartalmaznak. Ráadásul nemcsak USB-n keresztül, hanem optikai bemeneten keresztül is dekódolják az MQA zenét. Ugye azzal kínlódtam, hogy általában a DAC-ok csak USB-én keresztül tudnak MQA-t kibontani. De a Gustarddal ez megoldódott. Ráadásul a Hifigón most 13-30 %-os húsvéti vásár van, és éppen a Gustard x16-os is 13 százalékkal, kedvezőbb, így 141 ezer forintért meg tudtam venni. De sok DAC és alkatrész is kedvező árú! Csakhogy ha valaki éppen hasonlók vásárlásában gondolkodik. Egy szépséghibája van, hogy hálózati kábelt nem adnak hozzá, így azt majd külön kell venni. De ugye ha valaki ad a részletekre (minőségi kábelek vásárlása, fokozatosan), akkor a gyárit általában úgyis lecseréli egy jól árnyékolt hálózatira. A Hifigo-n nem kell áfát és vámot pluszba fizetni. Kb. 2 hetet mondtak szállítási időnek. Remélem nem voltam hosszú, és hasznos volt némely információ! Mikor jön az újabb blog bejegyzésed? Már nagyon várjuk! Köszönettel és üdvözlettel: rézréz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a beszámolódat :)
      A Gustard-ról az MQA Facebook csoport ban sok jót írnak, biztosan élvezni fogod. A Hifigo-n hogyhogy nem kell VÁM-ot és ÁFA-t fizetni? Van nekik európai webáruházuk is? Örülnék ha megosztanád ezt az infót az olvasókkal és velem :)

      Törlés
  14. Kedves András! Örömmel! A HiFiGo honlapját idézem: "Az EU */JP/US/CA/ Kr elsőbbségi szállítás ingyenes, ha a rendelés értéke meghaladja a 100 USD-t. Önnek nem kell semmilyen adót és illetéket fizetnie, ha azt az összes befizetett adóval és illetékkel együtt jelöltük meg." Külön rákérdeztem. Tehát a normál 160 ezres árhoz viszonyítva most a "húsvéti vásár során" 140 ezerért vehettem meg, plusz kaptam még 15 dollár kedvezményt, mert pl. regisztráltam a hírlevelükre, a facebook oldalukra, és minden vásárolt 1 dollárért is adtak kedvezményt. Szóval így a 160 ezres készüléket sikerült 135 ezerért megvenni. Készséges, jól kommunikáló kereskedőkről van szó, mert bármit kérdeztem tőlük szinte azonnal válaszoltak, (leszámítva amikor náluk éppen éjszaka volt). Neked köszönhetően napi olvasmányom az MQA facebook csoport. És az ottani áradozások, a Gustard X16-ról, és a HiFiGo-ról vezetett el hozzájuk. Így utólagosan is köszönöm, hogy felhívtad a figyelmünket az MQA fb csoportra. Nagyon jó, válogatott, nemzetközi társaság! :) Egyébként a HiFiGo ha valaki DHL-lel kéri, akkor felhívják a figyelmet arra, hogy áfát, és vámot meg kell fizetni vevőnek.
    Idézet a honlapjukról: "Ha az Express (DHL/UPS/Fedex stb.) Lehetőséget választotta: Ön felel az adók és vámok megfizetéséért. De általában alacsonyabb értéken deklarálunk egy elemet, ha akarsz, hagyj nekünk egy üzenetet a kívánt értékkel." Vagyis akár harmada árat hajlandók ráírni a fuvarlevélre, ha a vevőnek kellene megfizetnie az adót és a vámot. Szóval kellemes kereskedők. És ami hab a tortán, 70 márkát értékesítenek, (szinte verhetetlen árakkal) csak néhány közismert: Fiio, Gustard, Hiby, iBasso, Mátrix, Meizu, Philips, SMSL, Xiaomi. Még egy megjegyzés: február 12-én az Aliexpresstől rendeltem egy Beelink GT-King pro wifi6-os tvboxot, és március 23-án már át is tudtam venni.:) Vagyis 40 nap, majdnem 6 hét alatt, holott 19 napot ígértek. Rosszul kommunikáltak, csak a honlapjukon keresztül. Nem emailben, nem megszólítással, köszönéssel stb. Amikor megérkezett a postánkra semmilyen értesítést sem kaptam. Igaz, hogy megúsztam az adót és a vámot, mert ők is töredék értéket írtak be, de elhatároztam, hogy soha többé Aliexpress. Szóval a jövőben HiFiGo! Elnézést kérek, ha szószátyár voltam, remélem akadt közte hasznos információ is! Baráti üdvözlettel, rézréz, László U.i.: Mikor olvashatjuk az újabb értékelő gyöngyszemedet? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hasznos információkat!
      Azért felhívom az olvasóim figyelmét, hogy mindenki saját felelősségére alkalmazza a fent leírt módszereket :)
      Következő bejegyzés...remélem áprilisban tudok már tesztelni új készüléket is. Előtte viszont fogok adni egy hasznos tippet :)

      Törlés