2019. december 30., hétfő

Fiio M11 Pro mobil zenelejátszó (MOZEL) - Az óriásölő

Idén augusztusban teszteltem a 165 ezer Forintért kapható Fiio M11 mobil zenelejátszót és megállapítottam, hogy kategóriája egyik legjobbja. Nagyon jól sikerült a készülék hangolása, nagyon kellemes hallgatni, akár hosszú távon is. Már akkor jeleztem, hogy ősszel a Fiio piacra dobja a még komolyabb technikával felszerelt M11 Pro készülékét. Emlékeztetőül nézzük meg az összehasonlító táblázatot a két készülék legfontosabb alkotó elemeiről:


 Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében
A két készülék között árban 75 ezer Forint a különbség,
az M11 Pro-ba beépített DAC chip és erősítő 
viszont felsőbb kategóriába sorolhatók



Az M11 Pro nagyon komoly specifikációja még kiegészül 
az MQA dekódolási képességgel (TIDAL Masters távzene szolgáltatás 
révén nagy felbontású zenei albumok lejátszási képessége),
de egyelőre csak a Fiio Music alkalmazás (Android, IOS) képes
lejátszani az MQA fájlokat, később külső alkalmazásokban (pl. TIDAL)
is elérhetővé válik majd az MQA dekódolás, hogy mikor az kérdés
(az MQA fájlok első kibontását a mobil alkalmazások már el tudják végezni)


Köszönetemet fejezem ki a hazai Fiio képviseletnek azért, hogy rendelkezésemre bocsátottak egy teszt készüléket, amelynek ára: 240 ezer Forint.

Két alapvető kérdést tettem fel magamnak:

1. Megéri-e az M11 Pro a 75 ezer Forintos árkülönbözetet?

2. Kimondhatjuk-e, hogy az M11 Pro igazi óriásölő készülék,
    amire a specifikációja alapján volt esély.

Maga a készülék minimálisan vastagabb, mint az M11 és van az oldalán egy Pro felirat. 
Kézbe véve lényegében más különbséget nem lehet felfedezni az M11 és a Pro verzió között.


A jól látható Pro feliraton kívül szinte minden változatlan



A paraméterek összehasonlító táblázata.
Hiába nagyobb a Pro akkumulátor kapacitása, 
mégis csökkent az üzemidő, nyilván a nagyobb 
fogyasztási igényű alkatrészek következtében.
A súly 10 grammal lett nehezebb, és eggyel kevesebb
SD kártya helyezhető be a Pro-ba, mint az M11-be.


A DAC chipek közötti különbségnél is lényegesebb előrelépés a THX AAA erősítő beépítése.
Az egyik webes szakíró szerint 2019 a THX éve (ez ugyanaz a cég, amelyik a házimozi készülékeket minősíti) és bizony ha megnézzük a THX erősítőkkel felszerelt hordozható és asztali készülékek tesztjeit, valósággal istenítik azokat. 
A Monoprice Monolith sorozatának három (két asztali és egy hordozható), THX erősítővel szerelt készüléke is az év legjobbjának bizonyult saját kategóriájában!

Már abban a pillanatban, amikor összehasonlítottam az M11 Pro képességeit az akkor még nálam lévő Fiio BTR5 légzene játszóval éreztem, hogy itt valami egészen különlegeset alkotott a Fiio.
Az első benyomásaim ezek voltak: rendkívül muzikális, nagyon természetes, szinte észrevehetetlen a zaja, egyszóval tökéletes mobil zenelejátszó.

Az M11 Pro-t részben az otthoni rendszeremmel, részben a notebookommal USB csatlakozón keresztül összekötött Ibasso DC01 audió adapterrel hasonlítottam össze.


Bluesound Node 2 távzene vevő / DAC,
Feliks Echo csöves fejhallgató erősítő
(Nordost Heimdall analóg kábellel összekötve) 


Audioquest Jitterbug zavarszűrő, Ibasso DC01 audió adapter 
(DAC/fejhallgató erősítő), Meze 99 Classics fejhallgató, 
Meze "extra" ezüstözött réz szimmetrikus kábellel



Az M11 Pro-t és az Ibasso DC01-t szimmetrikus kimenetről, az otthoni rendszeremet aszimmetrikus kimenetről tudtam meghallgatni.


Lássuk hogyan szerepelt a Fiio M11 Pro





Az otthoni rendszer kiemelkedően szól, természetesek és nagyon levegősek a hangok, a magas hang visszaadása a csöves rendszernek lényegesen jobb a hordozható eszközökön hallhatónál.
Az M11 Pro-n szebben muzsikált ez a felvétel, mint a DC01-n. A fúvós hangok természetesebben szóltak az M11 Pro-n és kicsit erőteljesebbek (kevésbé természetesek) voltak a DC01-n.
A magas hangok mind az M11 Pro-n, mind a DC01-en nagyon jól szólaltak meg, például a cinnek, de elmaradtak az otthoni rendszer szintjétől. 


Otthoni rendszer 100%
M11 Pro 80%
Ibasso DC01 75%






Az otthoni rendszer hangjai életszerűbbek, a térhatás nagyon jó.
A halk részeknél hasonlóan szerepelt a két hordozható lejátszó, de a dinamikus részeknél az M11 Pro tudta inkább térben elhelyezni a hangzást. A dinamikai váltások az M11 Pro-n jelentősebbek és életszerűbbek voltak és nagyon jó a zongora leütések hangja, a térhangzás.
Ez a felvétel CD minőségű és itt nem éreztem olyan nagy különbséget az otthoni rendszerem és a két hordozható lejátszó között, mint az előző, nagy felbontású felvételen.


Otthoni rendszer 100%
M11 Pro 90%
Ibasso DC01 80%








Az otthoni rendszer képes a leginkább visszaadni a koncert atmoszféráját, szenzációsak a dinamikai váltások, nagyon természetes a gitárok hangja, a koncert minden finom részletét visszaadja.
Ezen a felvételen nekem a DC01 hangja jobban tetszett, mint az M11 Pro, talán azért mert a gitárhangok lecsengése természetesebb volt a DC01-n, mint az M11 Pro-n. A DC01 kicsit jobb térhatást valósított meg és a közönség - főleg a színpadtól távolabb állók bekiabálásai, sikolyai életszerűbben lettek megjelenítve a DC01-n, de a különbség nem volt jelentős. 
Az M11 Pro dinamikai váltásai nagyon erőteljesek voltak, de az otthoni rendszerrel összevetve ez már nekem kicsit sok volt, több, mint ami a természetes hangzáshoz kell.


Otthoni rendszer 100%
Ibasso DC01 80%
M11 Pro 75%








Az otthoni rendszer hangja elképesztően természetes, nem tolakodó. Cassanda Wilson hangja életszerű, az összhatás zseniálisan jó.
Itt egyértelműen jobban szól az M11 Pro, mint a DC01. A hangszerek lecsengése, hangszínei, Cassandra Wilson hangja elképesztően életszerű. Ahol a különbség számottevő volt az M11 Pro javára az a mély hangok megjelenítése, amelyek természetesebben szóltak, mint a DC01-n. A fúvós hangok is szebben szólalnak meg az M11 Pro-n. 
Úgy tűnik, hogy a két eszköz közötti különbség a jobb minőségű nagy felbontású (TIDAL Masters) felvételeken jobban kidomborodik, mint a CD minőségű felvételeken, mintha itt jobban "nyílna az olló".

Otthoni rendszer 100%
M11 Pro 80%
Ibasso DC01 70%







Nagyszerű minőségű felvétel mind zeneileg, mind hangtechnikailag. Az otthoni rendszer nagyon természetesen, nagyon szépen és élvezetesen szólaltatta meg ezt a felvételt, egyértelműen a legjobbnak bizonyulva. Az M11 Pro annyival volt jobb, mint a DC01, hogy kicsit visszafogottabb hangzást produkált, míg a DC01 kicsit harsányabban, erőteljesebben adta vissza ezt a zenét. Az M11 Pro előadásmódjában kicsivel nagyobb energiákat lehetett érezni és a dinamikája is jobb volt, mint a DC01.
A magas hangok (például a cinnek, a dobseprűk) visszaadása kiemelkedően jobb volt az otthoni rendszeren, ehhez képest jelentősen visszafogottabb volt az M11 Pro-n, de ott legalább markánsan megjelentek ezek a hangok, még ha kevésbé természetesen is szóltak, mint az otthoni rendszeren, míg a DC01-en sokkal "halványabban" szólaltak meg ezek a hangok.


Otthoni rendszer 100%
M11 Pro 85%
Ibasso DC01 80%








Az otthoni rendszerem nagyon szépen, életszerűen adta vissza a gitár hangokat. Mark Knopfler hangja erőteljes, természetes volt. A dinamikus részeknél a "támadás" foka nagyon erőteljes, lendületes volt. Az otthoni rendszer nagyfokú hangzáshűséggel tolmácsolta az egyik legjobb minőségű koncertfelvételt.
Az M11 Pro-n hallgatva nagyon jó volt a térhatás. Szépen, levegősen szólaltak meg a gitárhangok, jó volt a jelenlét érzet. Az egyetlen "negatívum" az M11 Pro-n az volt, hogy Mark Knopfler gitárjának a hangja kicsit fémesebben, nem annyira természetesen szólalt meg, mint az otthoni rendszeren.
A DC01-en Knopfler hangja nem volt annyira előtérben, mint a másik két lejátszón, és nem volt annyira markáns. A "támadás" foka kevésbé volt erőteljes, mint az M11 Pro-n.


Otthoni rendszer 100%
M11 Pro 85%
Ibasso DC01 75%








Nagyon érdekes megfigyelést tettem ennél a felvételnél. Az otthoni rendszer hangzása rávilágított arra, hogy a felvételt készítő hangmérnök Maria Callas hangját nem kívánta markánsan előtérbe helyezve megjelentetni, hanem kissé visszafogottan, hátrébb helyezve szólal meg Callas nagyon természetes és gyönyörű hangja. Ezt a koncepciót jobban közvetítette az Ibasso DC01, mint az M11 Pro, amelyen Callas hangja előtérbe kerül, és hangosabban szól, mint az otthoni rendszeren, igaz nagyon tiszta és szép az énekhang. 
Az otthoni rendszeren semmilyen dinamika hiányról nem beszélhetünk, a dinamikus részek elképesztő energiával és tisztán szólalnak meg, nagyon jó a térhatás. A kórus női és férfi tagjai külön-külön és jóval hátrábbról szólalnak meg, mint a hordozható lejátszókon.
A DC01 a hangmérnök szándékának megfelelően a visszafogottságot jól tudja megjeleníteni, de a dinamikus részeket nem tudja olyan energiával megszólaltatni, mint az otthoni rendszer. Kicsit unalmasabban és kevésbé természetesen szól, mint a másik két lejátszó.
Az M11 Pro habár kicsit belenyúl az eredeti koncepcióba azáltal, hogy az énekesnő hangját markánsabban jeleníti meg, mégis a térhatás, a dinamikus részeknél tapasztalható energiák lényegesen jobbak a DC01-nél.

Otthoni rendszer 100%
M11 Pro 80%
Ibasso DC01 70%




Az M11 Pro KZ ZSX belső fülessel hallgatva


Fiio M11 Pro KZ ZSX (12 meghajtóval szerelt)
hibrid belső fülessel hallgatva, Yinyoo 2,5 mm-es
jack dugóval szerelt szimmetrikus kábellel


Amennyiben csak ezzel a belső fülessel hallgatnánk meg az M11 Pro-t azt mondanánk rá, hogy hihetetlenül jól szól, nagyon tisztán, természetesen, óriási dinamikával és semmi zajt nem hallunk még akkor sem, amikor még nem szólal meg a zene.

Viszont amióta megérkezett a Meze új szimmetrikus kábele meg kellett állapítanom, hogy azzal a Meze 99 Classics fejhallgatóm hangja lényegesen magasabb minőségi osztályba került, így sajnos, vagy nem sajnos, de "fényévek"-re került az a hang az egyébként kitűnő KZ ZSX hangjához képest.

Ezzel azért együtt lehet élni, és ezzel együtt a kábellel és memóriahabos füldugóval (Comply Comfort) együtt is mindössze 15 ezer Forintba került KZ ZSX hangása az M11 Pro-val olyan, amit néhány éve el ne tudtam volna képzelni egy fülhallgatót hallgatva.

Azért az M11 Pro méretét és súlyát tekintve ha lenne egy ilyen lejátszóm én bizony elgondolkodnék azon, hogy inkább a kedvenc fejhallgatómat viszem el vele egy külföldi útra, mint a belső fülest.



Örömmel állapítom meg, hogy az M11 Pro hangminősége az általam valaha hallott legjobb MOZEL (mobil zenelejátszó) hang, beleértve az Astell & Kern tavaly ősszel tesztelt akkori csúcs lejátszóját az  akkor 1,3 millió Forintért árult SP1000-t is!


A fenti két kérdésre válaszolva:

  1.  Annak ellenére, hogy több audio blogger szerint minimális a különbség az M11 és az M11 Pro között én ezekkel a véleményekkel nem értek egyet. Az M11 Pro sokkal kifinomultabb, sokkal életszerűbb hangzásra képes, mint az M11, ami szerintem elsősorban a jobb DAC-nak és a sokkal jobb erősítőnek köszönhető. A 75 ezer Forintos árkülönbséget tehát maximálisan megéri az M11 Pro! Amennyiben mostanság MOZEL vásárlásban gondolkodnék, egyértelműen az M11 Pro-t venném meg a kettő közül. 
  2. Igen bátran kimondhatjuk, hogy az M11 Pro a Fiio első igazi óriásölő készüléke. Mivel az Astell & Kern készülékek hazai forgalmazójánál karácsony előtt nem volt meghallgatható csúcs kategóriájú készülék (SP1000M, vagy SP2000), így nem volt módom összehasonlítani velük az M11 Pro-t, de az SP 1000-el szerzett tapasztalatok alapján számomra nem kétséges, hogy az M11 Pro versenyre kel a világ jelenlegi legjobb MOZEL-jeivel is, még ha az M11 Pro ára azok árának töredéke is! 


Az M11 Pro hangzásvilága nagyon életszerűre sikeredett. Nagyon természetes hangszer és ének hangok jellemzik. Mind a szubbasszus, mind a magas hang tartomány felső részének visszaadása jobb, mint az M11 esetében.

Egy jó tanács: hiába van egy nagyon szeretett fejhallgatónk, vagy belső fülesünk, amelyet gyárilag aszimmetrikus (3,5, vagy 6,3 mm-es jack dugóval szerelt) kábellel hallgattunk eddig, ha veszünk egy M11 Pro-t feltétlenül térjünk át a szimmetrikus kábelre. A Meze új "extra" szimmetrikus kábelével nagyon jelentős hangminőség javulást figyeltem meg az alap csomagban a fejhallgatóhoz adott aszimmetrikus kábelhez képest. Aki egyszer megízlelte a szimmetrikus rendszer sokkal tisztább, kisebb zajú, transzparensebb, dinamikusabb, nagyobb teret megszólaltató hangját aligha tér majd vissza a régi kábelhez.



A Meze 99 Classics fejhallgató az új szimmetrikus kábellel
a Fiio M11 Pro 2,5 mm-es szimmetrikus aljzatához csatlakoztatva,
túlzás nélkül varázslatos hangminőség








Fiio M11 Pro


Ami tetszett

Az M11 Pro révén a Fiio egyértelműen belépett a "high end" 
hordozható zenelejátszókat gyártó cégek közé,
Nagyszerű hangolása révén óriási zenei élmény az M11 Pro-t hallgatni,
A Meze 99 Classics fejhallgatóm még soha nem szólt ennyire 
élvezetesen hordozható zenelejátszót hallgatva,
Az M11 Pro hangja egyszerűen tökéletes, 240 ezer Forintért
erőteljesen képes megközelíteni a kétszeres árú otthoni,
csöves rendszerem hangját, és még ha a pontszámok 
ezt nem is mindig sugallják, lényegesen jobban szól, mint
az otthoni rendszert eddig leginkább megközelítő 
Audioquest Dragonfly Cobalt (Kék szitakötő),
Mind a mély-, mind a magas hangok visszaadása 
lényegesen jobb, mint az M11 esetében,
Nagyon komoly kimeneti jelszintje van, tehát a nehezen 
meghajtható fejhallgatókkal és belső fülesekkel
is könnyedén elboldogul, és képes meghajtani azokat,
A 12 meghajtóval szerelt KZ ZSX belső füles-emmel
meghallgatva szimmetrikus kábellel is teljesen zajtalanul,
elképesztő hangminőségre képes, habár az új Meze kábellel
mutatja meg igazi tudását és zseniális képességeit.


Ami nem tetszett

Mivel a konkurencia új készülékei már Android Oreo
operációs rendszerrel jelentek meg, a Fiio egy ilyen szintű
készüléknél áttérhetett volna a Google Play áruházat is
magában foglaló Android verzióra, amely révén le lehetne 
tölteni a ma létező legjobb zenelejátszó alkalmazásokat is.
(persze az M11 Pro enélkül is elképesztő hangminőségre képes)


Az M11 Pro számomra egyértelműen a 2019-ben hallott legjobb hangminőséget produkáló  hordozható zenelejátszó, és nem árulok el titkot ha már most leírom, hogy kategóriája legjobbjának bizonyult a 2019-es évet összegző, a legjobb audió készülékeket bemutató összeállításomban, amelyet szilveszter  napján teszek közzé, nehogy valakit kétségek közt hagyjak az új évre készülve. 😄

4 megjegyzés:

  1. ZSX-et hallgatva, ajánlanád egy basshead emberkének? Mert 5BA miatt gondolom másfele tolódik a hangzása. És ha nem, akkor melyik ajánlanád hasonló (ár)kategóriában? Köszi :)

    VálaszTörlés
  2. A ZSX lényege a kiegyensúlyozottság, nagyon szép és természetes mély hangokat jelenít meg. Nem vagyok basshead, de szerintem EQ révén még növelhető a mély hangok mennyisége. Az 5 BA senkit ne zavarjon meg, van itt elég mély hang, még szubbasszus is. Sokkal több és jobb a mélye, mint a Blon BL03-nak.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy megerösítettél a választásomban:
    Nemrég rendeltem egy KZ ZSX Pro Terminator-t (és egy KZ ZS10 Pro-t is) lassan meg kell érkezniük.

    Az M11 Pro csodálatos hangját a THXAAA-78 technológiát alkalmazó erösítö biztosítja ahogyan a bejegyzésedben Te is írtad.
    Ugyanezt alkalmazza a FiiO X7 DAP/AMP-hoz (és Mark II-höz) valamint Q5 (Q5s) DAC/AMP-hoz kapható AM3D erösítö modul, mely jelenleg világszerte hiánycikk, pillanatok alatt elkapkodták a vájtfülü megszállottak...

    VálaszTörlés
  4. Igen valóban a Fiio egyre jobb készülékeket gyárt, de néha nem tudják jól felmérni a várható igényeket. Ugyanez a helyzet a K5 Pro-val is, sokkal nagyobb rá a kereslet, mint ahogy várták. Ezért nem tudtam még én sem tesztelni...

    VálaszTörlés