2021. szeptember 8., szerda

iFi ZEN STREAM távzene vevő (streamer) és iFi ZEN CAN fejhallgató erősítő teszt. Nincs már szükség a Pi vízre!

 Sokat kellett várnom ezekre a készülékekre de megérte 💕

Tavaly év végén a hordozható zenelejátszó piac legjobbjának jelöltem meg az angol iFi céget, amelynek nagyszerű digitális-analóg átalakító / fejhallgató erősítőjét a ZEN DAC-ot már 2020 februárjában teszteltem és nap mint nap használom az irodámban.
Azóta sorra jönnek ki az új iFi készülékek, amelyek egy része ezen az ábrán látható:


Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében

A tavaly év végi "díjkiosztó" bejegyzésemben már említett ZEN DAC és ZEN BLUE is megújult (megjelent a V2 verzió), piacra dobták a ZEN DAC és a ZEN CAN Signature verzióját (kettő együtt 600 €), augusztus végén bejelentették az új ZEN DAC Signature V2-t és a a ZEN CAN Signature HFM-t, ez utóbbit a Hifiman fejhallgatókra optimalizálták. Idén nyáron megjelent a mostani tesztben vizsgált ZEN STREAM (streamer) és ezen kívül a hordozható DAC / fejhallgató erősítők királyának szánt 1000 €-ba kerülő Diablo.


A Diablo azoknak készült, akik az otthonuktól távol sem fogadják el
az átlagosat, a középszerűt. Remény szerint tesztelni fogom...

Mielőtt rátérnék a mostani teszt két készülékére először a ZEN DAC V2-ről annyit, hogy az egy 16 magos processzor segítségével már nem csak MQA kibontóként (renderer) funkcionál, hanem teljes MQA kibontásra képes, amely a tesztelők véleménye szerint jobb hangminőséget eredményez, mint a szoftveres első kibontás (unfold) utáni további hardveres kibontások (eredeti ZEN DAC).
Ugyanerre képes az új ZEN DAC Signature V2 is csak nyilván még jobb hangminőségben.


Időközben megjelentek az internetes folyóiratokban és a YouTube csatornákon is az MQA-t támadó cikkek és videók, de én ennek a vitának a részleteibe nem mennék bele.

Nem gondolnám, hogy a lemezkiadó óriás konglomerátumok mindegyikét átverték volna és ők nem kevés pénzt és időt rászánva létrehozták volna a birtokukban lévő albumok többségének MQA verzióját ha ez a technológia valóban egy átverés lenne, ahogyan egyesek azt állítják. 

A vita azon folyik, hogy az MQA technológia átalakítja-e az eredeti stúdió felvételt, vagy nem.

Erről olyan gondolatok jutnak eszembe, hogy hasonlítsuk össze egy olyan éjszakai vihar utáni napunkat amikor kávéval kezdjük a napot azzal, amikor nem iszunk kávét.
Melyik az eredeti nap? 😂

Másik példa: van egy olyan napszemüvegem, amelyen keresztül nézve a természet színesebbnek látszik, mint a valóság. Ha az MQA szkeptikus filozófiát magamévá tenném, akkor ezt a napszemüveget azonnal ki kellene dobnom a kukába, mégsem teszem. Nekem nagyon tetszik az a szép, színes kép és nem járatom az agyamat azon, hogy az mennyire fedi a valóságot. 😋

Politikai, gazdasági kérdésekben mindenki eldöntheti, hogy melyik forrást fogadja el, milyen elméleteknek hisz, vagy melyeket tagad. Szerencsére az MQA egy olyan technológia, amelyet bárki meghallgathat. Mindenkit arra bíztatok, hogy ma amikor már nem drága egy MQA kibontásra képes audió eszköz, maga döntse el, hogy amit hall az tetszik-e neki, vagy nem.

Egy biztos, nekem nagyon tetszik 👌

2021 nyár végén már nemcsak az MQA úttörőnek számító Warner Music csoporthoz tartozó cégek albumjait élvezhetjük a TIDAL Masters-en, hanem a SONY Music és a Universal Music Group is sorra hozza ki a birtokukban lévő albumok MQA változatát, amelyeket a TIDAL Masters távzene szolgáltatás-sal lehet meghallgatni.


Csak egy pár művészt említenék:

Elvis Presley, Leonard Cohen, Bruce Springsteen, Sarah McLachlan, 2 Cellos..... Ma már MQA verzióban élvezhető az egyik nagy kedvencem a Once című film zenéje amelyet Glen Hansard és Marketa Irglova írtak és a jazz történetének egyik leghíresebb albuma is, a Kind of Blue (!). Végre az MQA technológiával létrehozott, nagy felbontású albumok között magyar (!) előadókat is üdvözölhetünk, mint Palya Bea és Presser Gábor!

Már tavasszal felvettem a kapcsolatot az iFi céggel tesztkészülékek ügyében. Ők nagyon készségesek voltak, de éppen akkor egyeztek meg egy új Magyarországi képviselettel, akik viszont valami számomra rejtélyes ok miatt nagyon lassan indították be (?) a hazai forgalmazást, még most, szeptemberben is csak nagyon kevés iFi készülék vásárolható meg náluk. Remélem hamarosan elhárulnak az akadályok és Pozsonyból számos iFi készülék érkezik majd hazánkba.
Hogy miért pont Pozsonyból, mert onnan látja el a disztribútor a hazai vásárlókat (is).

Mivel Pozsonyból nem kaphattam tesztkészülékeket így az iFi Angliából küldte meg nekem a most tesztelt két készüléket, amelyért hálás köszönetet mondok. 👍


Fent: iFi ZEN STREAM távzene vevő (streamer),
középen: iFi ZEN DAC (eredeti) digitális-analóg átalakító / fejhallgató erősítő,
lent: iFi ZEN CAN analóg fejhallgató erősítő.
Jobbra az a kis narancssárga műanyag az a "csavarhúzó",
amellyel az üzemmódok között válthatunk a ZEN STREAM hátlapján.

Mindenekelőtt fontos meghatározni, hogy mi a három készlék funkciója.

Korábban az otthoni rendszeremben használt Bluesound Node 2 készülékre a távzene játszó kifejezést használtam. Mi is a különbség egy távzene játszó és egy távzene vevő között?

Nos csupán annyi, hogy a távzene vevő az internetről képes (WIFI-s, vagy Ethernet kábeles módban) távzene szolgáltatások (mint TIDAL, Spotify) és az otthoni hálózatunkban fellelhető digitális zenei fájlok "közvetítésére" egy arra alkalmas készülék felé, például az iFi ZEN DAC felé, de a távzene vevő-be nem építenek DAC-ot (digitális-analóg átalakítót), míg a távzene játszó készülék magában foglalja a fenti vevő egységet és a DAC-ot is, egyes készülékekbe még fejhallgató erősítőt is építenek (mint a Bluesound Node 2 esetében).

A ZEN DAC és a ZEN CAN között csak egy DAC-nyi a különbség, a ZEN CAN teljesen analóg készülék, abban nincs digitális-analóg átalakító. Mivel mindkét készülék hátlapjára szereltek egy 4,4 mm-es analóg (!) szimmetrikus kimenetet, készíttettem a Kácsa Audióval egy szimmetrikus (analóg) összekötő kábelt (Neotech kábel, Kácsa csatlakozókkal). Aki később úgy dönt, hogy megveszi az iFi ZEN DAC + ZEN CAN rendszert, annak mindenképpen ezt a kb. 10 ezer Ft.-os kábelt javaslom, mivel ehhez hasonló hangminőségre képes     2 RCA - 2 RCA kábelért legalább 30-40 ezer Ft.-ot kellene kiadnunk!



A fenti készülékdobozokról készült képen jól látszanak a ZEN STREAM (felül) és a ZEN CAN csatlakozói.

ZEN STREAM

Az EXCLUSIVE MODES felirat alatti kapcsolón (a készülékhez mellékelt műanyag "csavarhúzó"-val) beállítható lehetőségek:

1. AiO (All In One) = minden mód egyben

2. Csak Roon (a Roon az egyik legfejlettebb audio szoftver, amely elsősorban azoknak ajánlható, akik több helységben hallgatnak zenét különböző eszközökön)

3. Csak TIDAL 

4. Csak NAA (Network Audio Adapter) = hálózati audió adapter

5. Csak DLNA = hálózati eszközökön tárolt zenék lejátszását teszi lehetővé

Fontos megemlíteni, hogy a készülék beüzemelésekor az 1. AiO állásban kell legyen a kapcsoló és amikor már működik a készülék, akkor szabad csak átkapcsolnunk egy másik üzemmódba!

Én elsősorban (szinte kizárólag) TIDAL-ről hallgatok zenét. Kipróbáltam van-e különbség az
1. AiO és a 3. Csak TIDAL módok között. Ez utóbbi használatakor a készülék kikapcsol minden épp nem használt egyéb funkciót. Meg kell, hogy mondjam a vártnál nagyobb különbséget tapasztaltam, érzékelhetően jobban szólt a ZEN STREAM "csak TIDAL" módban.

A ZEN STREAM (ZS) hátlapján a fenti kapcsolótól jobbra van egy coax digitális (SPDIF) kimenet. Ezzel köthetjük össze a ZS-t egy DAC-al (digitális - analóg átalakító), igaz ennek a technológiának van egy átviteli határértéke (24bit / 192 kHz).

A következő csatlakozó helyen két USB aljzat található. Az alsóhoz kell csatlakoztatni azt az USB kábelt, amellyel összekötjük a ZS-t a DAC-al, a felsőhöz egy külső merevlemezt, vagy egyéb tárolót csatlakoztathatunk.

Fontos megemlíteni, hogy mindkét USB aljzatból kijövő jel egy zajcsökkentőn keresztül érkezik, amely jelentősen javítja a hangminőséget. A teszthez a ZEN DAC tavalyi tesztjében már említett kiváló Wireworld Ultraviolet (ára kb. 15 ezer Ft.) USB A - USB B kábelt használtam.

Tovább haladva a ZEN STREAM hátlapján egy USB C csatlakozót találunk, ami nem az áramellátást szolgálja, hanem segítségével frissíthető a készülék firmware-e (a készüléket működtető szoftver).

Nem csak ennek használatával lehet firmware-t frissíteni, hanem ha beüzemeltük a WIFI módot, azután működik az úgynevezett OTA (On the Air), azaz vezeték nélküli frissítési lehetőség is.

Ezután jobbra haladva találjuk az Ethernet (router felől jövő hálózati kábel) csatlakozót, amelytől jobbra van egy kis "pötty", ami egy törlés (reset) gomb. Ezt röviden megnyomva (egy tollal, vagy más hegyes tárggyal) a felhasználói felületen megadott beállítások törlődnek, hosszan megnyomva pedig teljesen gyári alapállapotba állíthatjuk a gépet.

Végül a készülék hátlap jobb oldalán található a tápegység bemenete. Szerencsére az iFi (a ZEN DAC-al ellentétben) ad a készülékhez egy iPower tápegységet, amelyről szintén a ZEN DAC tesztben írtam.


ZEN CAN

Az iFi asztali fejhallgató erősítőjének hátlapján bal oldalt található egy 4,4 mm-es szimmetrikus analóg kimenet, amellyel a már említett analóg szimmetrikus összekötő kábel használatával tudjuk csatlakoztatni a ZEN DAC-ot.

Ezután van egy 3,5 mm-es aszimmetrikus (single ended) csatlakozó. Ide lehet csatlakoztatni valamilyen más készüléket, amely zenelejátszásra képes (például egy régebbi eszközt). 

Ezután egy 2 RCA analóg csatlakozó található, a fenti 3,5 mm-es csatlakozóhoz hasonló céllal.

Ettől jobbra van egy 4,4 mm-es analóg kimeneti csatlakozó, amelyhez egy aktív hangfal csatlakoztatható.

Végül pedig egy tápegység csatlakozó található, a ZEN CAN csomagjában is találunk gyári tápegységet.


Nézzük a készülékek előlapjait...


ZEN STREAM

Nem bonyolították túl a ZS előlapját, van rajta bekapcsoló gomb (balra) egy kerek LED kijelző, amely ha fehér színű, akkor van (gyors) internet kapcsolat, ha világoskék, akkor lassú az internet kapcsolat, ha zöld, akkor csak (gyors) helyi hálózatra kapcsolódtunk fel, ha sárga akkor a helyi hálózat sebessége lassú, ha piros, akkor nincs kapcsolat.
Amikor a routerünket egy (lehetőleg nagy sebességű, CAT7, vagy CAT8 szabványú) kábellel csatlakoztattuk a ZS-hez, akkor ez a kijelző kezdetben piros, majd kb. fél perc után fehér színben világít.

A jobb oldali hasonló LED kijelző a ZS-ből kimenő audió jel típusát és formátumát jelzi.
Amennyiben zöld színt látunk, akkor PCM 44,1 / 48 / 88,2 vagy 96 kHz jelet ad ki a ZS.
TIDAL használatakor mindig zöld színt látunk, hiszen a TIDAL HIFI (CD minőségű albumok felbontása 16 bit / 44 kHz), míg az MQA technológiát használva előállított és a TIDAL Masters szolgáltatással lesugárzott fájlok első (szoftveres) kibontását (unfold) a ZEN STREAM végzi el, előállítva a jellemzően 24 bit / 96 kHz felbontású, úgynevezett "mag" (core) fájlt, amelyet az USB (vagy SPDIF) kábellel a ZEN DAC-ra, vagy más MQA képes DAC-ra átküldve a DAC azt tovább bontja ki vagy a stúdió felvétel felbontásáig, vagy a DAC maximális felbontásáig (ez például Bluesound Node 2 esetében 24 bit / 192 kHz, míg a ZEN DAC tudja a 384 kHz-es felbontást is).
A jobb oldali LED kijelző sárga színe a PCM 176,4 / 182 / 352,8 és 384 kHz felbontást mutatja.
Amikor ez a kijelző világoskék, akkor a kimenő jel DSD 64 vagy 128 formátumú, ha pedig sötétkék akkor DSD 256 formátumú.

Az előlap jobb oldalán található gombot röviden megnyomva kikapcsolhatók a LED fények, ami nagyon hasznos, ha valaki például éjjel a hálószobájában akar zenét hallgatni a párja megzavarása nélkül 💏

A gomb hosszabb megnyomásával a WIFI üzemmódot kezdeményezhetjük. Ilyenkor a telefonunkon a WIFI kapcsolatok között megjelenik egy iFi ZEN STREAM eszköz, amelyre rákapcsolódva az addig a gombtól balra lévő kis fehér villogó LED állandóan világít.
Elvileg ekkor ha egy notebook vagy a mobiltelefonunk böngészőjébe beírjuk a 192.168.211.1 IP címet, akkor fel kell jönnie egy iFi által megszerkesztett webes felületnek, ahol be tudjuk állítani, hogy a készülék melyik vezeték nélküli hálózatra kapcsolódjon fel. Na ez az a procedúra, ami a valóságban egyszer működik, máskor nem. Néha gond nélkül tudtam használni a ZS-t WIFI módban, néha viszont képtelen voltam az említett webes felületre felcsatlakozni.
Számomra nyilvánvaló, hogy egyelőre ez a beállítás a készülék Achilles sarka, de emiatt azért nem kell nagyon aggódni, mert egyrészt hamarosan érkezik egy mobil applikáció, amellyel sokkal egyszerűbb lesz a vezeték nélküli mód beállítása, másrészt kipróbálva a ZS-t vezeték nélküli és vezetékes (Ethernet) üzemmódban egyértelműen jobban szól az utóbbit használva!
A router felől érkező Ethernet kábelt csatlakoztatva mindig működött a ZS.




ZEN CAN


A ZEN CAN előlapján balról jobbra haladva van egy bekapcsoló gomb majd egy bemenet választó gomb:

1. RCA bemenet

2. 3,5 mm-es bemenet

3. Szimmetrikus 4,4 mm-es bemenet

Mindhárom álláshoz tartozik egy kis fehér visszajelző LED.

Ezután a kimeneti jelszint kapcsolót (gain) találjuk, amellyel négy szintet állíthatunk be: 0 dB,
6 dB, 12 dB és 18 dB. Sajnos az iFi fejlesztők a kimeneti jelszintek megtervezésekor kicsit túl ambiciózusok voltak. 👻 Ez alatt azt értem, hogy nem egy átlagos árú és érzékenységű fejhallgatóból indultak ki, mint amilyen az én Meze 99 Classics-om, hanem abból, hogy a ZEN CAN-t megvásárlók többsége majd nehezen meghajtható fejhallgatókat használ (ezek egy része sok százezer Ft.-ba kerül), ezért amikor a 0 dB-es állásról feljebb kapcsoltam, akkor már nagyon hangos volt a zene még a hangerőszabályozó 9 órás állásánál is. Maradt tehát a 0 dB-es állás, azért jobb lett volna ha a rendszer alacsonyabb kimeneti jelszintről indult volna. 

Tovább haladva az előlapon a ZEN DAC-al megegyező esztétikus hangerőszabályzót találjuk, amelyhez csak egy megjegyzésem van: nagyon kis hangerőn (hangerőszabályozó 8 órás állásánál lejjebb) néha csak az egyik csatornát lehetett hallani, ezért is jobb lett volna ha alacsonyabb az alapállásban a kimenő jel.

A hangerőszabályzótól jobbra egy 6,3 mm-es aszimmetrikus (single ended) és egy 4,4 mm-es szimmetrikus fejhallgató kimenetet találunk.

Végül pedig a jobb oldalon egy eléggé érdekesen "megkomponált" kapcsoló található, amellyel három üzemmód kapcsolható be: 

Alaphelyzetben a kapcsoló alatti két LED egyike sem világít, ha egyszer megnyomjuk, akkor bekapcsoljuk az XBass funkciót, amely a ZEN DAC TRUE BASS üzemmódjához hasonlóan emeli a mélyhang kiemelés szintjét, egyébként nem bántó módon. A kapcsoló kétszeri megnyomása kikapcsolja az XBass-t és bekapcsolja a 3D funkciót.

Én aki szinte soha nem alkalmaz frekvencia kiemelést (EQ) és az eredeti, változtatás nélküli hangzást részesítem előnyben bevallom őszintén, hogy beleszerettem a 3D által létrehozott hangzásba.

Ezt nem úgy kell elképzelnünk, hogy egy visszafogott terű felvétel akusztikáját a 3D funkció bekapcsolásával a ZEN CAN a MÜPA-ban hallható elképesztő térhangzássá alakítja át (Music Hall in Budapest), hanem inkább úgy, hogy ha alapból kicsit síkban szól a zene, akkor a hangszerek, énekesek elhelyezkedését precízebben, a síkból kiemelve adja vissza. MQA szkeptikusok meg se próbálják bekapcsolni. 😎

Ha ezt a jobb oldali kapcsolót harmadszor is megnyomjuk, akkor mindkét kis LED világít, jelezve, hogy aktív az XBass és a 3D funkció is, majd újbóli megnyomásra a készülék "MQA szkeptikus" üzemmódba vált (bocs tudom kicsit gonosz vagyok 😌), azaz egyik hangátalakító "trükk" sincs bekapcsolva.


Az iFi három készülékből álló lejátszó rendszere esetében kis mérete ellenére sem beszélhetünk hordozható készülékcsoportról, mert egyikbe sem építettek akkumulátort, legalább két készüléket (STREAM és CAN) elektromos hálózathoz kell csatlakoztatnunk, csak a ZEN DAC "hajtható meg" egy USB kábellel, viszont az tény, hogy egy hétvégi házba könnyen ki tudjuk vinni ezt a három készüléket és pont az a jó bennük, hogy ha van a házban egy router, akkor ahhoz csatlakoztatva (lehetőleg kábellel és ne WIFI módban) a rendszert, nincs szükség sem notebookra, sem mobil eszközre, mert a rendszer önmagában is képes megszólalni, nem is akárhogyan!

A két új készüléket (ZEN STREAM és ZEN CAN) 4 (teljes) nap alatt be lehetett úgy járatni, hogy később már nem nagyon változott a hangminőségük.




Az alsó két készüléket (ZEN CAN és ZEN DAC) egy 4,4 mm - 4,4 mm-es
szimmetrikus analóg kábel kapcsolja egymáshoz. A ZEN STREAM
és a ZEN DAC között a digitális zenei fájlokat  egy Wireworld Ultraviolet
USB A - USB B digitális összekötő kábel viszi át.


Tudom, hogy a teszt címét meg kell magyarázzam. 😎

Hogy jön ide a Pi víz? Akik már annyi nyarat megéltek mint én emlékezhetnek, egy magyar "csoda" találmányra a Pi vízre. De mi köze annak az iFi audió készülékeihez?

Nos akik korábban nem akartak egy vagyont kiadni egy távzene vevő / távzene lejátszó készülékre, azok készíthettek maguknak egy Rasberry Pi kisméretű távzene vevőt (streamer). Ez tulajdonképpen egy számítógépes kártya, amelyre valljuk meg elsősorban a "geek" beállítottságúak rátelepíthettek egy szoftvert és ez a "csináld magad" készülék egész jól elketyegett, mint digitális forráskészülék.

A streamerek lelkét képező technikai megoldások szabadalmai felett egy osztrák cég "őrködött" sokáig, így ezek az eszközök nagyon sokba kerültek. A Bluesound Node 2 volt az első kiváló és megfizethető távzene lejátszó (streamer) a piacon, leszámítva a kb. 100 $-ért megépíthető Rasberry Pi megoldásokat.

Jómagam soha nem fogtam bele ilyen "csináld magad" akciókba, mindig is a kész és profi megoldásokat kerestem, de ez nem zárja ki, hogy a Pi alapú készülékek is jól szólhatnak!

Nos ezért kombináltam össze a címben a Pi vizet és az iFi ZEN STREAM készüléket, amely szükségtelenné teszi a Pi technológia alkalmazását.

A 400 €-s ár ugyanakkor sokakat elgondolkodtat. Még ha az alkatrészek kiváló minőségét és az iFi nagyon komoly tapasztalatát is beszámítjuk, vajon megér-e egy ZEN STREAM készülék 400 €-t, vagy egy ZEN DAC-al együtt 558 €-t, amely ár már összemérhető a Bluesound Node 2i eredeti árával? Ráadásul mivel a Bluesound idén megjelentette legújabb távzene játszóját a Node-ot (borzasztó ötlettelen egy új terméknek egy sok éve kifutott termék nevét adni!), amely az eredeti Node 2 ára körül (550 €) kapható, ezért a Node 2i árát leárazták 430-500 €-ra!!!
Persze sajnos ahogy ezt már sokszor leírtam az itthoni árak nem tükrözik a külföldi árleszállítást!

Bár az új Node-ot még nem hallottam, de a Node 2-ből kiindulva valószínűsítem, hogy a Bluesound Node készülékek fejhallgató része nem olyan jó, mint a ZEN DAC-é, amely szimmetrikus erősítést is magában foglal. A Node széria mindegyik készülékén csak 3,5 mm-es aszimmetrikus (single ended) kimenet található és a Node 2 fejhallgató erősítője jó, de nem kiemelkedő.

Aki viszont otthoni hangrendszeréhez keres távzene játszót, ma még olcsóbban megveheti a kitűnő Bluesound Node 2i-t, mint a ZEN STREAM + ZEN DAC párost.

A teszt végén ki fogom próbálni a ZEN STREAM-et az otthoni rendszerembe illesztve is.


Zenei forráskészülékek és fejhallgató erősítők összehasonlítása teszt felvételekkel


A tesztben háromféle forrást használtam: Windows PC-t, Xiaomi MI8 Androidos mobiltelefont (Fiio DK1 USB C-s dokkoló és Audioquest DragonTail USB C - USB A - "anya" adapter használatával) és az iFi ZEN STREAM-et, kizárólag kábeles módban.

A forráskészülékek összehasonlítása során elég hamar egyértelművé vált, hogy a három forrás közül egyértelműen a ZEN STREAM muzsikál a legszebben, úgyhogy azt használtam a ZEN DAC-ban található fejhallgató erősítő és az általam az egyszerűség céljából "DACAN"-nek elnevezett kombó használatával a ZEN CAN fejhallgató erősítőjének összehasonlítása során.


Felül a ZEN STREAM alatta a ZEN CAN és alul a ZEN DAC, amelynek hangerő szabályzója
mögött látható bíbor szín arra utal, hogy épp a TIDAL Masters-ről nagy felbontásban
hallgatható meg Palya Bea Nagy utazás című MQA technológiával előállított felvétele.
Az antenna a kábeles üzemmódban nem szükséges, ilyenkor az csak "dísznek" tekinthető.
A mobilon épp fut a TIDAL alkalmazás, a képernyő jobb felső sarkában látható narancsszínű
Master felirattól balra van egy eredetileg fehér színű ikon, amelyre rákattintva feljön egy lista,
amelyből kiválaszthatjuk az iFi ZEN  STREAM-et és a TIDAL Connect funkció segítségével
máris a mobilunkról vezérelhetjük a ZEN STREAM-et és bármilyen zenét elindíthatunk.
A ZEN CAN-hez csatlakoztatott Fiio (fekete) 4,4 mm - 2,5 mm adapterrel lehet a Meze 99 Classics fejhallgatóm 2,5 mm-es csatlakozós szimmetrikus kábelét használva zenét hallgatni.
Aszimmetrikus kábelt nem használtam, mert eddigi tapasztalataim alapján meggyőződésem,
hogy szimmetrikus kábellel a rendszer sokkal szebben zenél.


Teszt felvételek



Nagy kedvencem ez a felvétel, Springsteen különleges hangja,
a szájharmonika elképesztően életszerű hangzása lenyűgöző.
Végre Springsteen zenéjét is meghallgathatjuk MQA változatban.

For those reading this review with an English translator



Minden tesztszámnál előbb a "gyengébben" szerepelt, 
majd a szebben megszólaló készülék diagramja következik


Összességében kevésbé természetes, mint a mobiltelefonról hallgatva,
de azért nem rossz. A szájharmonika és a mély hangok lehetnének természetesebbek.




A szájharmonika nagyon dinamikus és természetes,
nagyon jó mélyhangok. Életszerűen szólal meg.





A legtermészetesebb hangzás, olyan, mintha egy koncerten hallgatnám.
Nagyon jó térérzet, az egyes hangszerek onnan szólnak, ahonnan kell nekik.
Nagyon komoly dinamika, alacsony zajszint.




A ZEN STREAM + ZEN DAC páros hangjára mint "STREAM-DAC"-ra fogok hivatkozni:



Kicsit intimebb megszólalás, mint a ZEN CAN-nel, nincs olyan térhatás.
A mélyek kicsivel kevésbé természetesek. A mobiltelefonos forrással összehasonlítva,
amit a ZEN STREAM hozzátesz a hangzás minőségéhez, azt a ZEN CAN hiánya elveszi,
így nincs lényegi különbség a mobil + ZEN DAC + ZEN CAN
és a ZEN STREAM + ZEN DAC hangzása között.





A híres Blue Note kiadó 1968-as (!), 2019-ben "feljavított" felvétele.
Érdemes az egész lemezt meghallgatni, mind zeneileg, mind hangmérnöki
munka tekintetében igazi mestermű! Az amerikai Stereophile magazin
szerepeltette ezt a lemezt a Records to Die For 2021 (magyarul - in Hungarian -  inkább úgy mondanám,
hogy albumok, amelyekért érdemes élni 😍) összeállításában.
Ez a felvétel nem a másnap dúdolható kategória, de tesztelésre kiváló.





Először véletlenül a ZEN CAN kihagyásával a ZEN DAC-ról hallgattam meg ezt a felvételt.
 Ezt írtam: Nagyon dinamikus megszólalás, de eléggé síkban szól, nincs mélység.
A transzparencia egész jó. Azért ha először a Windows PC-n hallgattam volna meg ezt a felvételt, akkor nem választottam volna be a tesztszámok közé :)
A ZEN CAN-t beiktatva sokat javult a hangzás. A sík térré változott,
a zaj sokat csökkent, a transzparencia, sokat javult, nem beszélve a dinamikáról.
 Úgy tűnik, hogy a ZEN CAN jelentősen feljavítja a gyengébb forrásból érkező jelet.
A Windows PC eddigi legjobb megszólalása.






Sokkal jobban elkülönülnek a hangszerek, mint a Windows PC-ről hallgatva.
Kiváló hangzás! Nagyon alacsony zaj, elképesztő dinamika.






A legtöbb finom részletet az iFi három készüléke együtt képes kihozni a zenéből.
 Olyan hangzás, mintha a zenészek élőben játszanának nekünk.
Döbbenetes hova fejlődött a digitális zenelejátszás!
(A review title to Die For)




"STREAM-DAC"


Félelmetes dinamika. Sok finom részletet visszaad, amit például
a Windows PC nem. Nagyon természetes dobhangok.



Csajkovszkij 1812 nyitánya eleve nagyon izgalmas zenemű,
de ez a felvétel mind a zenekar, mind a hangmérnökök
teljesítménye szempontjából bravúr.





Érdekes, hogy ennél a felvételnél a ZEN CAN 12 dB-es jelszintje adta a legjobb hangzást.
Picit összemosódnak a zenekari részek, kevésbé transzparensen szólal meg,
de a dinamika itt is félelmetes. Picit zajosabb, mint a többi forrásból hallgatva.
A fúvósók hangja a PC-n sokkal gyengébb, mint az  iFi hármas összeállításról hallgatva.




Nagyon élvezetes hangzás, de a zaj kicsivel magasabb, mint a ZEN STREAM-ről hallgatva.
A térhatás is jobb az iFi hármasról hallgatva. Újfent hasonló szintet hoz, mint
a ZEN STREAM + ZEN DAC kettős. Biztos, hogy az UAPP Android alkalmazás
használata is hozzátesz a jobb minőséghez a TIDAL Windows-os alkalmazásához képest.





Komolyzenei felvételeket élvezetesebb magasabb jelszinten hallgatni.
Ennél a ZEN CAN 6 dB-es állását állítottam be. A hangos és halk részek közötti átmenetet
sokkal természetesebbé teszi a ZEN CAN, mint a ZEN DAC magában.
Sokkal jobb térhatás, elképesztően alacsony zaj. Ennél a felvételnél tesz hozzá
a ZEN DAC hangzásához a legtöbbet a ZEN CAN. Nagy élvezet hallgatni.




"STREAM-DAC"



Kicsit visszafogott a térhatás. Remek viszont a dinamika.
Kicsivel több transzparenciát várnék el egy ilyen kiváló felvételt hallgatva.
A POWER MATCH (kimeneti jelszint) kapcsolót bekapcsolva sokkal jobban szól!





Nagy öröm egy magyar előadó felvételét MQA változatban meghallgatni
a TIDAL Masters távzene szolgáltatással. Palya Bea gyönyörű hangja mindig lenyűgöz.
Ez a jazz-es változat a nagyszerű filmzene újra értelmezése.
Az elsőrangú hangminőségért 31 dal esetében a SONY MUSIC,
1 dal esetében pedig a Universal Music Group felel. 😘






A Windows PC eddigi legjobb teljesítménye. Palya Bea hangja selymesen simogató.
Nagyon szépen szétválasztja az énekhangot a hangszerek hangjától,
és még a zaj is meglepően alacsony.






A számítógépnél jobb transzparencia, alacsonyabb zaj.
Nagyon szép fúvós hang, több réteget ad vissza, mint a PC,
de ezúttal nincs nagy különbség a kettő között.
A térhatás egy kicsit lehetne még jobb.






Nagyon szép természetes hangzás.
Ehhez a dalhoz bizony "kell" a ZEN CAN csodás természetessége.
Palya Bea hangjának magas és mély regisztereit ilyen magas szinten
nem képes a többi forrás visszaadni, csak az iFi hármasa.
Most gyorsan összeadtam a három iFi készülék árát és 747 € jött ki
 és az jutott eszembe, hogy a Boing 747-es ("Jumbo Jet")
volt ennyire megbízható és karakteres, mint ez a hármas :)



"STREAM-DAC"



Érdekes, hogy ennél a felvételnél a ZEN CAN nagyon kifinomult, részletgazdag
hangja nagyon hiányzik, és ezt még a ZEN STREAM sem tudja itt pótolni.
Alapvető baj nincs ezzel a hangzással, de a mobilról egy kicsit jobban szólt!
Meglepő módon ezúttal még a Windows PC-vel hallgatva is kicsit jobban szól a dal.







Leonard Cohen életműve "költészet a zenében".
Mostantól a TIDAL Masters segítségével még élethűbben,
még jobb minőségben meghallgathatjuk klasszikusait.
Ezen a felvételen Cohen elbűvölő hangja és a háttérénekesek
együtt nagy élményt nyújtanak




Ez a fantasztikus felvétel a PC forrásról hallgatva kicsit síkban szól, nincs mélysége.
Cohen hangja természetes. A háttér énekesek kicsit összemosódnak Cohen hangjával.






Az első pillanatban érezni, hogy jobban szól, mint a PC-ről.
Az énekesek jobban elkülönülnek egymástól, jobb a térérzet is.
Még a gitár hangja is jól hallatszik, amire a PC-ről hallgatva nem figyeltem fel.
Az összhatás nagyon kellemes. Cohen életre kel 😃





Ez a felvétel nem a térhatásáról marad emlékezetes, ennek ellenére
a ZEN STREAM-en hallgatva óriási élmény. Nagyon természetes,
gyönyörű énekhangok, amelyeket a készülék nagyon jól szétválaszt.
Jó az összhang a hangszerek és az énekesek között.
Lehet, hogy nem pont olyan, mint a stúdió felvétel, de mosolyt csal az arcomra. 😊







Amikor ezt a dalt 2008-ban az Oscar gálán először meghallottam,
azonnal beleszerettem. Később megvettem a CD-t és hetekig a volt ír utca zenész
és a vele egy ideig párt alkotó cseh zenészlány közös lemezét hallgattam.
Az írek zenei tehetsége mindig lenyűgözött, Hansard azóta is nagy kedvencem.
A 100 ezer Font-os költségvetésből készült film 14 millió Font bevételt hozott (!)
Később kettejük (majdnem) igaz történetéből nagysikerű Broadway musical is született
és a Falling Slowly teljesen jogosan megkapta a legjobb dalnak járó Oscar díjat.





A Windows PC-ről hallgatva nem tud annyira magával ragadni a dal,
minden tekintetben elmarad a ZEN STREAM lelkesítő hangjától.
A Windows PC eddigi leggyengébb megszólalása.





Egyértelműen kellemesebb a PC-nél, valami mégis hiányzik belőle a ZEN STREAM varázslatából. Kis mértékben ugyan, de ezen a felvételen a mobiltelefon + ZEN DAC + ZEN CAN alulmarad a ZEN STREAM + ZEN DAC kettős hangzásához képest.





Ez a gyönyörű, érzelmes dal az iFi hármasáról felemel és magával ragad. Csodás 😍
 A vonósok különösen szépen, természetesen szólnak. Ha bármibe bele akarnék kötni,
akkor annyi, hogy Hansard hangját a hangmérnök kicsit túlvezérelte,
egy kicsit vissza kellett volna venni belőle.



"STREAM-DAC"



Érdekes, hogy ez a túlvezérlés a ZEN CAN hiányában kevésbé észrevehető.
Lám lám a ZEN CAN kíméletlenül megmutatja egy felvételben ami jó és ami hibás benne.
Csak a ZEN DAC-ról hallgatva viszont a hangszerek hangja,
a vonósok, kicsit kevésbé természetesek, mint a három iFi készülékről.





Korábban is használtam ezt a nagyszerű zenét (BMG),
de az MQA változat igazi etalonná teszi!
Presser karakteres hangja, a halk és a nagyon dinamikus részek váltakozása,
kórus és háttérénekesek térben való megszólalása remek tesztszámmá teszik.






Nem olyan finoman szólal meg, mint a ZEN STREAM-ről,
de így is nagyon élvezhető.
Ami meglepő, eddig a térhatás volta a PC gyengéje,
most mégis jól elhelyezi a zenészeket a térben.





Egy mobiltelefonról nagyon tisztességes hangzás.
A gitár hangja kicsit "fáradtabb", mint a ZEN STREAM-ről.
Ezúttal kicsivel jobban szól a zene, mint a "DACAN" párosról.
Meglepően jó térhatás, valószínűsíthetően ebben
nem kis szerepe van a ZEN CAN-nek.
Amiben az iFi hármas felállása jobb az a finom részletek közvetítése.






Nagyon jó térhatás, a közönség reakciói jól hallhatók.
Presser hangja elképesztően életszerű. Minden finom részletet visszaad.
A dinamikus rész is tiszta, transzparens. A halk részek is nagyon tiszták.




"STREAM-DAC"



Kicsit kevesebb részlet, minimálisan magasabb zaj,
de ennek ellenére nagyon kellemes, élvezetes hangzás.



Nézzük meg, hogy ha kiszámítjuk a hét tesztszámra adott összpontszámok átlagát és azt százalékosan viszonyítjuk a teszt zenénként maximálisan elérhető 800 ponthoz mi lesz az eredmény:

1. iFI ZEN STREAM + DAC + CAN =      722 pont =  90%
2. Xiaomi MI8 + ZEN DAC + CAN =        666 pont =  83%
3. iFi ZEN STREAM + DAC =                   663 pont =  83%
4. Windows PC + iFi ZEN DAC + CAN = 630 pont =  79%


A fenti számokat azért senki ne kezelje úgy, mint egy vérképen található értékeket, ez a teszt alapvetően szubjektív, de azért a fenti arányok mondanak valamit a forrás készülékek közötti és a fejhallgató erősítők közötti eltérésekre vonatkozóan.

Azt már a tesztzenék fejhallgatóval történt meghallgatását követően is kijelenthetem, hogy az ebben a tesztben szereplő készülékek közül az igazi Best Buy az iFi ZEN CAN.
66 ezer Forintért pillanatnyilag nem jut eszembe ennél jobb hangú fejhallgató erősítő. A ZEN STREAM hangminősége is vitathatatlanul elsőrangú, de annak eldöntésénél, hogy valaki megvenné-e a 140 ezer Forintos vételárnak is komoly jelentősége lehet.
A három iFi készülék tehát együtt 747 €-ba, azaz 260 ezer Forintba kerül. Ez nagyjából egy Fiio M11 Pro hordozható MOZEL (mobil zenelejátszó = DAP) árával azonos. Ki ki döntse el, hogy ez sok vagy kevés. Egy korábban piacra dobott, WIFI funkciót nem tudó , de Bluetooth funkcióval ellátott Pro-ject Audio Stream Box S2 Ultra 679 €-ba, azaz 237 ezer Forintba kerül, tehát alig kevesebbe, mint az iFi ZEN DAC + CAN + STREAM hármasa és a Stream Box-ban nem található DAC!
Minden más, minőségi távzene vevő / lejátszó jelentősen drágább az iFi ZEN STREAM-nél.
Az általam 2017 nyarán tesztelt Yamaha WXAD-10 is hálózati zenelejátszó, amely távzene szolgáltatók által kínált zenéket is le tud játszani, azonban annak a hangminősége nem a ZEN STREAM osztályában játszik (jóval lejjebb).




IfI ZEN STREAM és ZEN DAC használata az otthoni rendszeremben


Ki akartam próbálni azt a kombinációt, amikor a ZEN STREAM csak távzene vevőként (streamer) kapcsolódik az otthoni távzene játszómhoz, a Bluesound Node 2-höz, de sajnos erre nem volt lehetőség, mivel a Node 2-n csak COAX digitális kimenet található, bemenet nem. Digitális bemenetből csak 3,5 mm-es optikai van, de a ZEN STREAM-re nem szereltek optikai kimenetet. Érdekes lett volna a Node 2-nek a távzene vevő (streamer) képességeit összehasonlítani a ZEN STREAM hasonló képességeivel, de erre egyik Node szériába tartozó készülékkel (Node 2, Node 2i és Node) sincs mód! Ez talán azért van, mert a kanadai mérnökök úgy gondolkodtak, hogy a Node készülékeket a vevők a saját, korábban megvásárolt DAC-jukkal fogják majd használni, erre lehetőséget is teremtettek, de egy másik távzene vevőt nem egyszerű csatlakoztatni hozzájuk.

Ezek után A ZEN DAC-ot csatlakoztattam az otthoni digitális zenelejátszó rendszeremhez, mégpedig úgy, hogy a Node 2-ből kihúztam a Nordost Heimdall 2 RCA kábelt és bedugtam a ZEN DAC csatlakozójába, majd a hátlapon lévő kapcsolót fix állásba állítottam. A kábelek másik végei a lengyel gyártmányú Feliks Echo csöves erősítőmben maradtak.

Sajnos a ZEN CAN, ahogy a neve is jelzi csak fejhallgatók erősítésére szolgál, azzal nem tudtam most feljavítani a ZEN DAC hangminőségét. Ezen a módon tehát a Bluesound Node 2-t cserélte le az iFi ZEN STREAM és ZEN DAC párosa az otthoni rendszeremben.


Az iFi hármasából a felül látható ZEN STREAM-et a már említett
Wireworld Ultraviolet USB kábel köti össze az alul látható ZEN DAC-al,
és ezt a rendszert kötöttem össze a képen látható Feliks Echo csöves erősítővel,
majd pedig a HEED Obelisk erősítőimmel és azokat a Spendor hangfalaimmal.
Az Echo ebben a rendszerben előerősítőként funkcionált.
A ZEN STREAM-et célszerű mindig felülre tenni,
mert üzemi hőmérsékleten a fém ház nagyon forró tud lenni. 




Ami meglepő volt, hogy a kerek alakú zeneszobámban szerelés közben kihúztam a ZEN STREAM-ből a Node 2-höz használt Audioquest Carbon Ethernet kábelt, de a zene továbbra is szólt! Ez azt jelentette, hogy az emeleten lévő irodámban található ASUS fémházas router-hez vezeték nélkül kapcsolódó Netgear WIFI "lefedettségnövelő"-vel (WIFI extender) Ethernet kábellel összekötött ZEN STREAM a kábelt kihúzva is csatlakozni volt képes a WIFI hálózatra. Ezt az irodámban csak néhány alkalommal sikerült produkálnom. Lehet, hogy a ZEN STREAM annyira fejlett készülék, hogy beazonosítja milyen helyiségben van éppen, és "ő" dönti el, hogy a használójának épp dolgoznia kell, vagy zenét hallgatnia? 😂

A tesztszámokat a TIDAL Connect funkcióval nagyon könnyen a mobiltelefonunkról indíthatjuk el az otthoni rendszeren, azonban ne várjuk el a BlueOS minden platformon elérhető Bluesound készülékek operációs rendszerének remek funkcionalitását. A hangerőt például TIDAL Connect módban csak az erősítő távirányítójával tudtam szabályozni.

A fenti teszt számokon túlmenően a legfontosabb tesztszámaimat meghallgattam a Node 2-ről és a STREAM-DAC párosról is. A STREAM-DAC erősségei közé a térhatás, a finom részletek visszaadása és az emberi énekhang tartoztak. Ami nem volt annyira kiemelkedő, az a szubbasszus (fejhallgatón az sokkal jobb volt) és a nagyon dinamikus, például rockzenei felvételek, amelyek a Node 2-ről hallgatva jobban szóltak.
A komolyzenei felvételek nagyon szépen szólaltak meg az iFi készülékeket, mint forrást használva. Nagyon komoly tér, sok finom részlet és szép vonós hangok jellemezték a hangzást.



iFi ZEN STREAM + DAC + CAN rendszer összehasonlítása
az otthoni fejhallgató rendszeremmel (Bluesound Node 2 + Feliks Echo csöves erősítő)


Fejhallgatóval hallgatva már használhattam a ZEN CAN-t is. 

A fenti teszt felvételeken kívül meghallgattam az általam legjobbnak tartott tesztszámokat tartalmazó lejátszási listámat, amelyet ezúton megosztok minden kedves zenekedvelő olvasómmal.


Azért, hogy egymás után meg tudjam hallgatni a teszt zenéket az iFi eszközeiről
és az otthoni fejhallgató rendszeremmel a lefedettségnövelő (WIFI Extender)
és a két lejátszó rendszer közé beiktattam egy Gigabites switch-et és azt két
Supra CAT8-as Ethernet kábellel kötöttem össze a forráskészülékekkel.
Korábban a lefedettségnövelő (WIFI extender) és a ZEN STREAM összekötését
 követően soha nem tapasztaltam kiesést, de a switch használatát követően néha
voltak pár másodperces kimaradások, ami arra figyelmeztet, hogy a
ZEN STREAM-et közvetlenül egy routerhez, vagy egy lefedettségnövelőhöz
kell csatlakoztatni, és ne iktassunk be további hálózati eszközöket.


A listán szereplő felvételeket végig hallgatva az alábbi jellemzőket írtam fel:

iFi ZEN STREAM + DAC + CAN (Meze 99 Classics szimmetrikus kábellel)
  • Ez a rendszer néha már már holografikus pontosságú térleképezésre képes, egyes komolyzenei felvételeknél egy koncertterem tágasságát és akusztikáját idézi, tegyük hozzá, hogy a ZEN CAN 3D módjának bekapcsolása után,
  • Nagyon szépek az énekhangok, remek a középtartomány visszaadása,
  • Az otthoni rendszeremmel összevetve kevésbé analógosan, kicsit digitálisan szól,
  • A ZEN CAN XBass funkció bekapcsolását követően már közelíti az otthoni rendszerem mélyhangjainak volumenét, de nem olyan természetesen szól, mint az otthoni rendszerem,
  • A szubbasszus (sub bass) jobb, mint hangszórókról hallgatva, de abban lényegesen többet nyújt az otthoni rendszer.

Bluesound Node 2 + Feliks Echo (Meze 99 Classics aszimmetrikus kábellel)

  • A sztereó kép szélesebb, mint az iFi rendszernél, de a mélysége kicsit kisebb, mint az iFi készülékekkel hallgatva,
  • Nagyon természetes, analógos megszólalás, néha érezni, hogy a másik rendszeren a szimmetrikus erősítés miatt kicsit több részlet szólal meg, mégis az élő zenéhez az otthoni rendszerem áll közelebb,
  • Nagyszerű mély-, és szubbasszus hangok, ezen a területen lényegesen jobban teljesít, mint az iFi hármasa
Azt azért tudnunk kell, hogy még ha az iFi rendszerhez ajánlott tartozékok (iFi iPower hálózati tápegység DAC-hoz, szimmetrikus összekötő kábel DAC és CAN között, USB kábel, minőségi Ethernet kábel, összesen 55 ezer Forint) árát is hozzászámítjuk az alapárhoz, akkor kicsivel 300 ezer feletti árat kapunk, ami messze nem éri el az otthoni rendszer félmillió Forintos árát.
Viszont ha az árkülönbséget nézzük, akkor az iFi készülék hármasa remekül szerepelt, mert viszonylag közel tudott kerülni hangminőségben a jóval drágább otthoni fejhallgató rendszeremhez.


Összességében azért az iFi készülékeit elsősorban azoknak ajánlom, akik fejhallgatóval szeretnek zenét hallgatni. Egy irodában vagy egy hálószobában az iFi készülékei elsőrangú megoldást kínálnak, de mindkét esetben Ethernet kábeles üzemmódban javaslom használni, és csak kényszerhelyzetben használjuk WIFI módban.


iFi ZEN STREAM


Ami tetszett

Nagyon magas gyártási minőség,
Ár-érték arányban a piacon csak a Raspberry Pi megoldások versenyképesek
a ZEN STREAM-el, de a tesztelők szerint azok nem szólnak olyan jól,
Kábeles (Ethernet) módban nagyon stabil, megbízható működés,
Elképesztően muzikális megszólalás, nagyon alacsony zaj, magas dinamika,
nagyon szép és természetes énekhangok, sok finom részlet, jó tér jellemzi a hangzását,
a "dedikált" módok (pl. "Csak TIDAL") használatával tovább javíthatunk a hangminőségen,
Az eszköz képes az első MQA kibontásra (unfold) , amely a ZEN DAC-al
(mint kibontóval - renderer) együtt képes a stúdió felvétellel megegyező felbontású zenei fájlok előállítására. A DAC-ot USB, vagy COAX digitális kábellel is csatlakoztatni tudjuk hozzá.


Ami nem tetszett

Mobil alkalmazás hiányában a WIFI mód beállítása és az iFi által kreált online felület 
elérése, amely magában foglalja a firmware frissítést is nem eléggé megbízható.
A zeneszobámban, amikor volt internet szolgáltatásból eredő kiesés,
arra a ZEN STREAM érzékenyebben reagált, mint a Bluesound Node 2.
Az otthoni rendszerbe illesztve a szubbasszus (sub bass) mennyisége nem volt
elégséges, igaz ez lehetett részben a ZEN DAC hiányossága is,
viszont fejhallgatóval hallgatva ilyet korábban nem tapasztaltam.




iFi ZEN CAN







Ami tetszett

Nagyon magas gyártási minőség, minden kapcsoló
és csatlakozó hibátlanul működött.
Nagyon jó, hogy a ZEN DAC-hoz 4,4 mm-es csatlakozóval szerelt
analóg összekötő kábellel csatlakoztatható, mert ezáltal
a teljes rendszer képes a szimmetrikus erősítés előnyeinek kiaknázására.
A ZEN CAN hangjában van valami nagyon szerethető,
nagyon természetes, neutrális mégis izgalmas hangzást produkál.
A 3D módra rá lehet "kattanni" 😍.
Analóg zenei forrás jele is feljavítható vele.
Nagyon alacsony zaj, magas dinamika, csodás énekhangok
és természetes hangzás jellemzi.
A ZEN DAC-ban található kiváló szimmetrikus (balanced)
fejhallgató erősítőnél is lényegesen jobb hangminőségre képes,
ár - érték aránya lenyűgöző.




Ami nem tetszett

A készüléket tervező mérnökök nagyon helyesen négy kimeneti jelszint 
beállítását tették lehetővé, de a legalacsonyabb szint is túl magas a
teljesen átlagos módon meghajtható (32 ohmos) Meze 99 Classics
fejhallgatóhoz, jó lett volna egy alacsonyabb jelszintről indulni felfelé.
Van ugyan a hátlapján 2 RCA csatlakozó, de az nem alkalmas egy otthoni,
erősítős hangrendszerhez való csatlakoztatáshoz, csak analóg forrásról bemenet,
ennek megfelelően a ZEN CAN csak fejhallgató erősítőként használható.



Leszámítva a technikai hiányosságokat nagy élmény volt ez a teszt, mert az iFi készülékei egyértelműen audiofilnek minősíthetők, nagyszerű hangminőséget produkálnak. 
Ami kicsit elszomorít 😉 az az a tény, hogy hiába voltam eddig maximálisan megelégedve a mobiltelefonomról muzsikáló ZEN DAC hangzásával az irodámban, a ZEN CAN-nel együtt a rendszer annyival jobban szól, hogy valószínűleg "nem tudom" elkerülni egy ZEN CAN megvásárlását. Szerintem a ZEN DAC tulajdonosok többsége a ZEN CAN meghallgatását követően hasonlóan fog majd érezni.

Korunk környezettudatos gondolkodását alapul véve bizony zavar, hogy ha megveszem majd a ZEN CAN-t, akkor az irodai fejhallgatós rendszeremben lesz egy felesleges erősítő (ZEN DAC-ban található).
Őszintén remélem, hogy a jövőben az iFi piacra dob majd egy olyan kombót (két készüléket), amelyet elnevezhetnének hozzám hasonlóan DACAN-nek és amelyben a DAC készülék semmilyen más funkciót nem foglal magába, mint a digitális - analóg átalakítót és a két készülék kiegészíti egymást és nem jelennek meg azonos funkciók bennük. Ezáltal az ár is csökkenthető lenne. Nem elképzelhetetlen, hogy a két készüléket együtt 300€-ért meg lehetne vásárolni. 

Az iFi három készülékét meghallgatva azt mondhatom csodás fejlődésen ment keresztül a digitális zenelejátszás az elmúlt évtizedben. A sznobokat leszámítva el kell felejteni a millió Forint feletti lejátszókat, amikor ilyen nagyszerű hangminőség elérhető közel 300 ezer Forintért.

Kiegészítés 09.24:
Néhány napja jelent meg ez a teszt. Hihetetlen, hogy szinte nem telik el hét anélkül, hogy valamilyen új iFi készülékről, vagy készülék szettről hallanánk. Most éppen kidobtak egy dobozba csomagolva egy ZEN DAC Signature V2-t és egy ZEN CAN Signature 6XX-t (ez a Drop Sennheiser HD6XX, illetve az eredeti Sennheiser HD 650 fejhallgatókra optimalizált, de bármely más fejhallgatóval is használható erősítő) tartalmazó készülékpárt. Ami érdekes a tesztben, a tesztelő a DAC-ot nagyon dicséri és sokkal jobbnak tartja a ZEN DAC-nál, de az erősítő és a ZEN CAN hangzása között sok különbséget nem hall.



Ősszel még várható tesztek:
Hiby WH2 LDAC képes fülbejátszó (TWS) teszt, amit reményeim szerint össze tudok majd hasonlítani egy Fiio BTR5 2021 és a legújabb iFi Go blu légzene játszókkal (Bluetooth lejátszóval)
TIDAL HIFI és Masters távzene szolgáltatás összehasonlítása az Apple Lossless és Hi-Res Lossless távzene szolgáltatással...
HIFIMAN Ananda planár mágneses fejhallgató, amelynek ára szembe megy az inflációval! (1000 $-ról indult és most 700 $-ra csökkent!)












12 megjegyzés:

  1. Biztosan láttad már, hogy van olyan ZEN DAC, amiben nincs fejhallgató erősítő. Igazából nem értem miért csak a signature szériában adták ki egyfunkciós céleszközként. Viszont a "fekete verziók" dupla annyiba kerülnek (az első és második kiadás is). Értem, hogy jobbak ezekben az alkatrészek, viszont kikerültek belőlük az erősítőmodulok, így nem értem az árazását.
    https://ifi-audio.com/products/zen-dac-signature-v2/

    A sima, fejhallgató-erősítős DAC-ból pedig már a második verzió jött ki, szóval úgy tűnik ez a gyár részéről egy tudatos döntés. Pedig egy erősítő nélküli Zen DAC mennyivel olcsóbb lehetne... Ráadásul a stream mellé egy hifi rendszerben (nem fejhallgatót használva) jobban is passzolna.


    A CAN verziók már specifikusan egy-egy márkához vannak hangolva:
    https://ifi-audio.com/products/zen-can-signature-6xx/
    https://ifi-audio.com/products/zen-can-signature-hfm/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, egyetértek. Legjobb az lenne, ha igazi célgépeket gyártanának.
      Akik fejhallgatóval hallgatnak zenét azoknak lenne jó a DACAN páros, amely hasonló lenne a Signature pároshoz, amelyhez a gyár még az általam készíttetett szimmetrikus kábelnél sokkal drágább iFi gyártmányú 4,4 mm - 4,4 mm-es kábelt is mellékel, csak sokkal olcsóbb lehetne.
      Akik meg az otthoni rendszerbe akarják az iFi készülékeket beilleszteni és még nem vettek Dazoknak azoknak pedig egy ZEN STREAM + ZEN DAC-ot kínálhatnának, fejhallgató erősítő nélkül.
      Azért ne feledjük el 2019-ig nem volt ZEN széria, Ma pedig csak a legújabb készülékeket nézve van ugye 6 ZEN készülék, szóval azért nagyon kell örülni, hogy ezt megteremtették, mert ebben az árkategóriában nagyon kevés ennyire jó hangú készülék volt korábban kapható.

      Törlés
  2. Üdv
    Én már jó ideje kb. mióta megjelent használom a ZEN DAC (iFi Ipower) + ZEN CAN (iFi Ipower X) kombót a Himedia Q5 Pro (iFi Ipower) Androidos media playerrel USB Audio Player Pro szoftverrel a fejhallgatós (Beyerdynamic Amiron Home) rendszermben amiben közben a ZEN DAC már lecserélésre került V2-re.
    Vajon az iFi ZEN STREAM mit tudhat ehhez képest?
    Az összehasonlításnál a telefonos tesztösszeállításnál ezt a változatot nem próbáltad esetleg?
    Érdemes lehet beruházni a STREAM-be?
    Javíthat még a minőségen, hogy az kimondottan audio streamre készült eszköz?

    VálaszTörlés
  3. Habár nem hallottam még az Androidos média lejátszó hangját, meggyőződésem, hogy azt inkább videó lejátszásra optimalizálták és aligha építettek bele audiofileknek szánt alkatrészeket. Szerintem meglepődnél ha kipróbálnád a ZEN STREAM-mel a másik két iFi készülékedet. Azt hiszem, hogy jelentős minőségi ugrás lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a Zen Stream borzasztó rossz ár/érték arányú készülék. Erős, nyomulós mélyközepekben picit túlzó hangképe van, nem igazán részletes, és levegőtlen. Az említett Raspberry Pi egy tisztességes táppal, kb 60000 forintból kihozható és több zene jön belőle, mint a Zenből.

      Törlés
    2. Tiszteletben tartom a véleményedet. Én egészen másképp hallottam, és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. A Raspberry Pi-ről, mivel még nem hallottam nem tudok nyilatkozni.

      Törlés
  4. Üdv! Nemrég jött ki az ifi xdsd gryphon dac/fejhallgató erősítő, aminek a tesztjére szerintem sokan kíváncsiak lennénk. A közeljövőben várható tőled a fenti cucc tesztelése?

    VálaszTörlés
  5. Kedves András!
    Nemrég vásátoltam egy Ifi Zen Dac V2-t. Samsung A52 5G telefonnal hajtom UAPP segítségével. Általában MQA felvételeket hallgatok, ennek ellenére az Ifin látható jelzőfény sosem bíbor, hanem kék vagy zöld. Mi lehet a probléma? Talán UAPP beállítás?
    Előre is köszi a válaszod.
    Üdv: Gábor

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gábor,
    Néha előfordul, hogy MQA felvételt játszok le a ZEN DAC-on és nem bíbor szint látok.
    Olyankor kihúzom az USB kábelt a telefonomból és visszadugom miután már a jó szín látszik. Lehetséges hogy az UAPP beállítások is okozhatják. Nálam például az USB audio tweaks menüben be van pipálva a Use USB DAC opció és a system menüben az Auto start on USB DAC attachment opció, amely révén amikor a ZEN DAC-ot csatlakoztatjuk a telefonhoz, akkor automatikusan felhozza a UAPP alkalmazást.

    VálaszTörlés
  7. Kedves András!

    Érdeklődni szeretnék, EarMen Sparrow után egy iFi ZEN DAC V2 vásárláson gondolkodom. Lesz feljebb-lépés a hangminőségben, vagy azonos szint különböző gyártótól?

    Előre is köszönöm a válaszod.

    Üdv: Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Péter

      Szerintem jobb lesz a hangminősége a ZEN DAC V2-nek de hogy ki hogy érzi a különbséget az nagyon szubjektív.

      Törlés