2019. augusztus 7., szerda

Bluetooth Air Race, azaz Fiio BTR3 (Fiio-ka) Hiby W5 (Szivarka) ellen


Tavaly ősszel nagy lelkesedéssel írtam a Fiio BTR3 légzene játszóról, amelyet Fiio-kanak neveztem el. Árához (25 ezer Ft.) és méretéhez (hüvelykujjnyi) képest nagyon szépen zenél, azóta is használom edzésen, strandon, autóban.
Idén májusi, az idei év várható sláger termékeit bemutató bejegyzésemben már jeleztem, hogy piacra került a feltörekvő kínai, zenelejátszókat gyártó cég a Hiby (ejtsd Hájbi) első légzene játszója, a W5, amelyet a formája alapján Szivarka-nak neveztem el
A Kickstarter kampányban mint a "legnagyobb tudású Bluetooth HIFI erősítő" reklámozták. Valójában egy kisujj méretű Bluetooth vevő/DAC/fejhallgató erősítő készülékről van szó:

Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében

Ahogy már a dobozról is látszik a Fiio-ka tesztben felsorolt Bluetooth kodekek-en túlmenően a W5 a világ első olyan légzene játszója, amelyik a Hiby által kifejlesztett UAT (Ultra Audio Transmission) 1200 kbps (kilobit/másodperc) bitrátájú Bluetooth kodek átvitelére képes. Ez a kodek az eddigi legjobb, maximum 990 kbps bitrátájú, a SONY által kifejlesztett LDAC kodek-nél is fejlettebb, nem csak a magasabb bitráta (amely alacsonyabb tömörítést és ezáltal jobb hangminőséget eredményez), hanem a vezeték nélkül átvinni képes 24bit / 192 kHz felbontású digitális zenei fájlok miatt is ( az LDAC 24bit /96 kHz-es fájlokat képes átvinni).


Csak hogy érzékeljük Szivarka méretét


A készüléken egyetlen érintő gomb van, amely a fenti képen látható kék kör felett használható. Ezt azért így találták ki, mert a légzene játszó IP 67-es vízállósággal rendelkezik (egy rövid ideig még víz alatt is működik, de ezt nem próbáltam ki 😏), és ez "fizikai" gombok mellett nem működne.
A készülék formája nagyon kellemes, esztétikus, de annyira kicsi, hogy könnyen kiejthető. Célszerű a saját töltőként szolgáló tartójában tárolni:

A töltést villogó piros karika jelzi,
a töltő oldalán látható három kis LED
utal arra, mennyi "kakaó" van a töltőben


Maga a teljesen feltöltött W5 elvileg 5 órán át használható, igaz SBC (legkisebb bitráta) kodek használata esetén. Azt tapasztaltam, hogy LDAC-al használva 3-4 óra közötti üzemidő jött ki.
Fiio-ka kodek-től függően 7-11 óra üzemidőt tud egy feltöltéssel.
A tárolóba helyezve kb. 1 óra alatt 80-90%-ra feltöltődött a W5, és a teljesen feltöltött tároló/töltővel 5-ször lehet a W5-t újra tölteni. Fél óra töltés után kb. 60%-os töltöttséget mutatott a HiBy Blue.
Sajnos töltés közben zenét nem hallgathatunk, tehát hosszú autóútra csak szünetekkel használható a W5.

Felvettem a kapcsolatot a Hiby-val, és megkérdeztem, hogy a SONY LDAC kodek-jéhez hasonlóan ők is elérhetővé teszik-e a saját UAT kodek-jüket más gyártók, illetve az Androidos mobiltelefonok számára. Azt válaszolták, hogy minden Hiby OS-t használó lejátszó (pl. Hiby R3, R6. R6Pro, Cayin N8, Hidizs AP80) alapból tudja az UAT kodeket. A W5 a mobiltelefonról kapja a jelet, tehát ebbe a lejátszóba nem építettek be Hiby OS rendszert, így az UAT kodek a Google Play áruházból letölthető Hiby Music alkalmazásban kapcsolható be. Aki a mobiljáról a Hiby Music, vagy a jelenlegi legjobb Androidos zenelejátszó applikáció segítségével a W5 felé átküldött kodek típusát és a mintavételi frekvenciát (max. 192 kHz) akarja ellenőrizni, töltse le a Goggle Play áruházból a HiBy Blue alkalmazást. Ez egy egyszerű, de nagyon hasznos applikáció, amely azon túlmenően, hogy mutatja a fent említett információkat, be lehet vele állítani a kimeneti jelszintet (gain - javaslom a high -  magas beállítást, de persze ez fej/fülhallgatónként eltérő lehet), le lehet vele zárni az érintőgomb (Szivarka egyetlen vezérlőgombja) funkcióit (nehogy véletlenszerű érintés esetén nem kívánt funkció induljon el), van benne ekvalizátor (különböző frekvenciák jelét emelni, vagy csökkenteni lehet) és még néhány hasznos állítási lehetőség.

HiBy Blue képernyőkép
A W5 akkumulátorának 
töltöttségét is mutatja


Arról, hogy hogyan képzelik el az UAT kodek széles körű bevezetését, még a jövőben döntenek majd (illetve ez nemcsak rajtuk múlik).

Addig, amíg a Hiby OS lejátszókba beépítették az TIDAL-t, a Hiby Music alkalmazás még nem tudja. A Hiby tájékoztatása szerint tárgyalnak a TIDAL-el az alkalmazásba integrálásról, de még nem tudni mikor lehet majd használni. 
Így hát az UAT hangminőségét csak az otthoni tárolómról tudtam kipróbálni, amelyről Szivarka gond nélkül lejátszotta akár a nagy felbontású zenei fájlokat is. Az otthoni tárolókat a Hiby Music alkalmazásban a felső menüsor jobb szélső (kicsit szerencsétlenül Private cloud-nak nevezett) menüpontban tudjuk elérni.


Sajnos az első tapasztalatok nem voltak kedvezőek az UAT kodek-kel, amelyről hamar bebizonyosodott, hogy még nem kiforrott technika. Amikor CD minőségű zenéket játszottam le UAT használatával, akkor jó minőséget produkált Szivarka, de néha megakadt a lejátszás.
Amikor viszont nagy felbontású fájlokat akartam lejátszani UAT használatával, akkor ez a megakadás folyamatossá vált, lényegében élvezhetetlenné téve a zenehallgatást.

Írtam a Hiby-nak újra, és jelezték, hogy egyrészt közel kell tartani a W5-t a mobiltelefonhoz UAT kodek használatakor, másrészt a csíptető felőli oldalán van a vevő, tehát annak kell a mobil felé néznie:

Így próbálkozzunk UAT kodekkel zenét hallgatni

Sajnos sehogy nem akart ez az új technika működni. A Hiby Music applikáció legújabb változatát június 11-én tették fel a Play árházba. Azóta nem jött frissítés.
Ránéztem a legismertebb audio fórum W5-el foglalkozó fórumára, ahol hasonló tapasztalatokról számoltak be a fórumtagok is. 

Mindig komoly dilemma, hogy amikor ekkora verseny van a gyártók között, mikor dobjanak piacra egy terméket. Úgy tűnik a kínai gyártó túl korán lépett.
Mielőtt azonban olyan képet festenék, hogy Szivarka egy elhibázott, rossz készülék, fontos megemlítenem, hogy LDAC kodek-kel teljesen stabilan zenél, és nem is akármilyen színvonalon.

Íme a vetélytársak:

Hiby W5 tartó/töltő, Szivarka és Fiio-ka


....és ahogy teszteltem őket:


Balról jobbra: Fiio-ka, Vorzüge Püré és Szivarka

Kíváncsian vártam, hogy mire képes az új jövevény a nagyszerű Fiio BTR3 (Fiio-ka) ellenében. Azért hogy a létező legjobb ellenőrzést tudjam megvalósítani mindkét légzene játszót egy Fiio L17 típusú jack - jack kábellel (felváltva) összekötöttem Püré-vel a piacon kapható egyik legjobb hordozható fejhallgató erősítővel, amely lényegesen magasabb szintre helyezte mindkét légzene játszót. 
Amikor elkezdtem tesztelni Fiio-kat Szivarka ellen, akkor még nálam volt a közel 1 millió Ft.-ba kerülő Meze Empyrean planár mágneses csoda fejhallgató, így bevallom nagy élmény volt az összehasonlítás. Nézzük hogyan szerepelt a két légzene játszó:


Tesztszámok:



Feleségem meghallgatta a Szivarka - Püré párost a Meze Empyrean-nel (LDAC kodek-kel) és azt mondta, ezt még soha nem hallottam ennyire szépen szólni. Egyetértek vele! Szivarka és Püré együtt élettel teli módon, hihetetlenül muzikálisan szólaltatja meg ezt a felvételt. Tény ami tény ez a három készülék együtt 1 millió 165 ezer Ft.-ba kerül, tehát az, hogy mesésen szól a rendszer ilyen árért nem annyira meglepő, ami az igazi szenzáció az az, hogy ebből az árból a távzene vevő/DAC (digitális - analóg átalakító) mindössze 20 ezer Ft.-ba került (nekem), és jelenlegi ára is "csak" 32 ezer Ft. 

Önmagában azért Fiio-ka is nagyon szépen szól, minőségi hang, de a varázslatot itt Szivarka hozza a rendszerbe.




Ennél a felvételnél nincs nagyon komoly különbség a két légzene játszó között, de valamivel transzparensebben, életszerűbben szól Szivarka. Amikor megszólal a szaxofon, akkor nagyon szép, természetes a hangzás Szivarkán.


UAT próba:


Ez a felvétel megvan nekem FLAC fájlban is és a TIDAL-ről is meghallgatható, így össze tudtam hasonlítani Szivarkát az UAT kodek-et használva Fiio-kaval, LDAC kodek-kel.
UAT fényesebben szól, de nagyon jó az ottlét érzet, de a fúvós hangszer hangsúlyosabb, előtérbe kerül Fiio-ka LDAC-al kicsit kiegyensúlyozottabb, jó térhatás, összességében kicsit jobb, mint a W5 UAT, mert visszafogottabb, kevésbé tolakodó. 
W5 LDAC nagyon tiszta hangzás, a fúvós rész kicsit tolakodóbb, mint a Fiio-ka LDAC-nál.




W5 nagyszerűen szól, szinte hibátlan reprodukció, nagyon természetes dob és mély hangokkal.
Fiio-ka nagyon jól szól, kicsit kisebb a transzparencia, mint a W5-nél, de a különbség minimális.




Hasonlóan szólnak a légzene játszók. A W5-nél kicsit erősebb a dinamikai váltás. A W5 jobban harmonizál a planár fejhallgatóval, mint Fiio-ka.




W5 nagyon szép az énekhang, tiszta, zenei hangzás. Akusztikus gitár hangja remek. A "támadás" dinamikája remek. Ha valakit bekötött szemmel bevezetnének a tesztszobába és a fejére tennék a Meze Empyreant, miután meghallgatta ezt a felvételt meg kellene mondania milyen eszközről hallja ezt, akkor valószínűleg lényegesen nagyobb (asztali) és lényegesen drágább készüléket említene a hallgató. Amúgy 200 ezer Ft. alatti berendezés nem sok van olyan, amelyik ilyen hangminőségre képes, vezeték nélküli pedig szerintem konkrétan nincs!
Ennél a felvételnél Fiio-ka dinamikája, a "támadás" foka egyértelműen elmarad Szivarkától.





Ez a zene szinte teljesen szintetikus, alig vannak benne természetes hangszer hangok, mégis különleges élmény meghallgatni.
Fiio-ka mélyei nagyon jók, de kicsit fátyolosabb a hangzás, a W5 térben jobban helyezi el a hangokat, a cintányér szerű hangokat a W5 sokkal természetesebben hozza, mint Fiio-ka.
A basszus a W5-ön kiemelkedően jó.





A híres Reference Records lemezcég kórusmű felvétele 
a térhatás ellenőrzésére az egyik legjobb tesztszám

A W5 életszerűbben szólal meg, de a legdinamikusabb részeknél, ahol a szoprán énekesek énekelnek, akkor tolakodóvá válik a hangzás. Fiio-ka ugyan kevésbé képes megszólaltatni a teret és gyengébb a dinamikája is, de ennél a felvételnél épp a gyengeségből kovácsol előnyt, mivel kevésbé tolakodó a hangzása, mint Szivarkáé.


Lám lám nálam tavaly a Fiio BTR3 bizonyult az év legjobb hordozható zenelejátszójának, és tessék, alig több, mint fél évvel ezután egy még jobb, még szebb hangú légzene játszó érkezett.

Ezért mondom azt, hogy napjainkban digitális zenei forradalomról beszélhetünk.

A Hiby W5-be lényegében azt a DAC-ot (digitális - analóg átalakító) építették be, amelyet a nagy sikerű, a legjobb zenei minőségre képes LG V30 mobiltelefonba, de nem a QUAD DAC változatát.

Bevallom nagyon vártam Szivarkát, de azt feltételeztem, hogy hasonló hangminőségre képes, mint Fiio-ka. Az első csalódás az UAT miatt szomorúvá tett, de amikor a kedvenc zeneszámokkal meghallgattam Szivarkát az LDAC kodek-et használva nem nagyon hittem a fülemnek. Ekkora méretű készülékből ilyen hangot varázsolni, le a kalappal!

Kár, hogy nem tudtam összehasonlítani a tavalyi csoporttesztem második helyezettjével az Astell & Kern Kann-al, mert igaz emlékezetből mondom, de szerintem a Szivarka - Püré páros hangminősége versenyben van a Kann-éval!

Kipróbáltam önmagában is Szivarkát (Püré nélkül) és mondhatom az edzőteremben is elvarázsolt az ESS DAC és a W5-be épített fejhallgató erősítő szuper minősége.

Igen ESS DAC, tavaly azt kommunikáltam, hogy nekem a japán Asahi Kasei Microdevices (AKM) DAC-ok hangkaraktere jobban tetszik, mint a néha tolakodó hangzású ESS Sabre DAC-oké.

Úgy tűnik 2019-ben ez megváltozott, a W5 ES9218P DAC-ja szinte tökéletesen szól, nincs benne semmi tolakodó (egy-egy zeneszámot leszámítva).

Figyelem Spoiler!
Már nálam van tesztelésre az Audioquest Dragonfly Cobalt (amit a jövőben "Kék szitakötő"-ként említek majd). Ebbe az ESS Sabre idei egyik legjobb DAC chipjét az ES9038Q2M-t építették be, és ugyan tény, hogy több más új technikát is kapott a Kék szitakötő, de az ESS DAC hangminőségéről előzetesen csak annyit árulok el, hogy az Astell & Kern SP2000-es csúcs DAP-jának (digitális zenelejátszó) szeptemberi piacra dobását követően össze fogom hasonlítani a Kék szitakötő hangminőségével, és bár sem méretben sem árban nincsenek egy kategóriában (áruk között közel 12x-es a különbség!), nem lepődnék meg ha az ES9038Q2M DAC hangban közel kerülne az AKM legjobbjának számító AK4499EQ DAC-hoz!
Valószínűleg mindkét DAC, ahogy a nevükből is következtethetünk rá Q..va jól szól. 😄

Tény, hogy Fiio-ka vezérlése sokkal praktikusabb, mint Szivarkáé. Amíg Fiio-kan vannak hangerő gombok, addig Szivarkánál a hangerőt csak a mobilról tudjuk állítani. A zeneszámok váltása sem túl intuitív Szivarkán (2 illetve három érintés). Aki viszont napjaink legjobb hangminőségre képes légzene játszóját keresi, a Hiby W5-ben megtalálta.


Hiby W5 - Szivarka

Ami tetszett

Nagyon esztétikus kivitel,
Kicsit mesterséges, de kellemes 
női hang jelzi, ha bekapcsoljuk
a készüléket, és ha csatlakozott a mobilhoz
Kiemelkedően jó transzparencia,
Elképesztően jó dinamikai váltások,
Nagyszerű hangminőség vezeték nélkül,
hangzása megközelíti a vezetékes DAC-ok minőségét
Nagyon természetes, mindig muzikális hangzás,
Élményszerű részletgazdagság és jelenlét érzet,
Nehéz elhinni, de a W5-nek kisebb a zaja, mint Fiio-kaé
32 ezer Ft.-ért ma egyszerűen nem kapható ennél jobb hangú zenelejátszó


Ami nem tetszett

Az UAT még kiforratlan technika,
ha nem hirdeti meg a Hiby ez a lejátszó 
sokkal jobb fogadtatásra talált volna,
Értelmetlen az IP67 (vízálló) képesség, 
amely miatt nélkülöznünk kell a fizikai vezérlő
gombokat, elsősorban a hangerő szabályozást,
A csíptető csak vékony anyagra húzható rá, Fiio-kaé jobb,
Hosszabb autó, vagy repülőúton csak szakaszosan használható,
mert a tartójában töltve nem tudunk róla zenét hallgatni

Elég ritkán fordul elő, hogy a negatívumokat hasonló terjedelemben írom le, mint a pozitívumokat, de ez senkit ne tévesszen meg, gondoljunk egy középsúlyú súlyemelőre, aki minden világrekordot megdöntött már, és rá akar menni a nehézsúly csúcsaira is, de ott fel sem tudja emelni a súlyt. Így van ez az UAT-vel, lehet, hogy jövőre már működni fog, de ez engem nem zavar, és elég egyértelmű az értékítéletem, 2019 nyarától ezt a hordozható zenelejátszó rendszert használom majd:

A Szivarka - Püré páros mosolyt csal az arcomra 😍
Fiio-ka pedig mostantól elsősorban az autómban teljesít szolgálatot



Következik: Fiio M11 DAP (teljes funkcionalitású digitális zenelejátszó) teszt



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése