2022. július 29., péntek

Különböző kategóriájú fejhallgatók összehasonlítása: Meze Liric, Hifiman Edition XS, Meze Elite, Meze 99 Classics

 Az a megtiszteltetés ért, hogy a tavalyi karácsonyt megelőző napon bekerültem a Meze Liric síkmágneses (planar magnetic) fejhallgató Európai "túrája" keretében abba a 8 tesztelőből álló csoportba, akik megkaphatták ezt a nagyon izgalmas készüléket.

Végül május közepén jutott el hozzám a Liric és a sors kifürkészhetetlen kegyelméből 2 hét helyett 2 hónapig nálam is maradt, mert úgy alakult, hogy a csoport egyik tagja július végén tőlem személyesen viszi majd el a Liric-et.

Így hát a tervezettnél jóval tovább hallgathattam a Liric-et, amely a forint romlása miatt ma már 799 ezer forintba kerül. Ez lehetővé tette, hogy a hozzám sorra érkező tesztkészülékek (iFi xDSD Gryphon, EarMen Colibri, Fiio M11 Plus és iBasso DX240) mindegyikét a Meze Liric-el is tesztelhettem, amely különlegesen széles körű rálátást biztosított a fejhallgató képességeire.

Időközben a rendkívül segítőkész kereskedőtől, HR-től megkaptam az idei év egyik nagyon érdekes fejhallgatóját az amerikai kínai gyártmányú HIFIMAN Edition XS síkmágneses (planar magnetic) fejhallgatót, amely ellentétben a zárt rendszerű Liric-el nyitott rendszerű (a Meze Elite/Empyrean-hoz hasonlóan) és "mindössze" 200 ezer forintba kerül, amely azért sokkal több zenekedvelőnek fizethető meg, mint a 800 ezres Liric.

HR kölcsönadta a tesztekhez az általam nagyon nagyra tartott Meze Elite-et is, amelynek továbbra is 1,5 millió forint az ára.

Úgy gondoltam, hogy ha már szinte minden árkategória képviselve van, akkor beveszem az összehasonlító tesztbe a saját, ma 100 ezer forintba kerülő, dinamikus rendszerű Meze 99 Classics fejhallgatómat is.


Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében
Meze Audio Elite


Felül Meze Liric,
alul Meze 99 Classics és Hifiman Edition XS


Meze Audio Liric

A Liric-et a Meze zárt rendszerű, relatíve kis méretű, hordozható fejhallgatóként kommunikálja, amelyből a kis méretű csak részben igaz, a mérete valóban nem nagy, de a fejemre helyezve kicsit súlyosabbnak éreztem, mint az Elite, annak ellenére, hogy elvileg a Liric 40 grammal kisebb súlyú, mint a 430 grammos Elite.

Komfort tekintetében az Elite nálam más kategóriába esik, az olyan kényelmes, hogy órákig tudom hallgatni, míg a Liric pántja kicsit nyomta a fejemet, habár a Hifiman Ananda "kényelménél" mindegyik lényegesen jobb.

A Meze Liric akárcsak a Meze drágább fejhallgatói az ukrán Rinaro meghajtó technológiáját használja, tehát egy román-ukrán együttműködés eredményeként alkották meg.

A Meze azt állítja, hogy a Rinaro új Phase-X technológiája nagyobb tér megjelenítését teszi lehetővé.

Nyilvánvalóan a Liric meghajtója nem olyan szintű, mint a drágább típusoké, de ettől még nagyon kellemes zenehallgatást tesz lehetővé.


A Rinaro által kifejlesztett meghajtó jellemzői



A Meze Liric frekvencia átvitele 4Hz - 92 kHz,
az impedanciája 30 Ohm,
az érzékenyésége 100 dB,
a súlya 391 gramm.
A design kissé visszafogott, de van akinek nagyon jól áll 😏





Hifiman Edition XS



A Hifiman portfóliója. Ahhoz képest, hogy csak 13 éve 
kezdték elég magasra törtek fel a ranglétrán.


A Hifiman a legújabb technológiáit, azaz a 2015-ben piacra dobott eredeti Edition X meghajtójánál 75%-al vékonyabb NsD-t (NEO Supernano Diaphragm) és a torzítást jelentősen csökkentő Stelth Magnet-et először a jóval drágább Arya-ban (jelenleg 1300 $) alkalmazta.

Általánosságban elmondható, hogy a Hifiman a közelmúltban jelentősen csökkentette az árait




Az Edition XS frekvencia átvitele 8Hz - 50 kHz,
az impedanciája 18 Ohm,
az érzékenyésége 92 dB,
a súlya 405 gramm.



Teszt felvételek meghallgatása


Úgy döntöttem, hogy ezúttal valamennyi fejhallgatót az épp tesztelésre nálam lévő Fiio M11 Plus MOZEL-lel (MOZEL = mobil zenelejátszó = DAP) hallgatom meg, amely 250 ezer forintért elképesztő hangminőséget nyújt, amelyről részletesen a hamarosan olvasható tesztemben írok majd (amiben összehasonlítom az M11 Plus-t az iBasso DX240-el).

Mivel a négy fejhallgató közül háromnál (Meze 99 Classics, Hifiman Edition XS és Meze Liric) a kimenetük egy 3,5 mm-es mono kimenet (azért mono, mert a két oldalon külön-külön van a hang kivezetve), ezért ezeket a Meze által gyártott prémium minőségű ezüstözött szimmetrikus (balanced) kábellel (amelynek 4,4 mm-es a csatlakozója) kötöttem össze az M11 Plus-al.

Mivel a Meze Elite-hez csak a gyári 6,3 mm-es asszimetrikus (single ended) csatlakozóval szerelt kábel állt a rendelkezésemre, ezért azt használtam egy Furutech 6,3 mm - 3,5 mm-es átalakítóval csatlakoztatva az M11 Plus-hoz.

Előzetesen a forráskészülékről annyit árulok el, hogy abba az ESS cég 2 db ES9068AS típusú új gyártmányú DAC (digitális - analóg átalakító) chipjeit építették be, amelyet mindenféle nagyon fejlett digitális zenei jelet javító technológiákkal láttak el, és van benne 2 db extrém jó minőségű THX AAA-78 típusú erősítő és ha ez még nem lenne elegendő, mindezt megfejelték egy Android 10 operációs rendszer szoftverrel. A processzor segítségével a rendszer sebessége a legújabb mobiltelefonokéval vetekszik, a kijelző pedig nagyon szép, kontrasztos képet ad, még erős napsütésben is.

De ezeknél az adatoknál is fontosabb, hogy az M11 Plus olyan hangminőségre képes, amely a korábban tesztelt, sokszoros árú készülékek hangminőségét is elhomályosítja.


A grúz származású brit énekesnő Katie Melua lenyűgöző hangját
csodálatosan adja vissza ez a kiváló felvétel, amely akkor szól jól,
ha az énekesnő és a háttérénekesek kölcsönhatása tökéletes



Meze Audio 99 Classics

Egy dinamikus fejhallgató nem képes igazán versenyre kelni egy jó síkmágneses (planar magnetic) fejhallgató által létrehozott térhatással. Ennél a felvételnél a háttérénekesek inkább az énekesnővel egy síkban hallatszanak, nem igazán különülnek el tőle. Ettől függetlenül élvezetesen szólaltatta meg a zenét a Meze 99 Classics (a saját fejhallgatóm).




Az Edition XS jobban szét tudta választani az énekesnő és a háttérénekesek hangjait, mint a 99 Classics, sokkal jobb térhatást volt képes megjeleníteni. Az énekesnő hangja ugyan természetes volt, de a Meze Liric életszerűbben, zengőbben szólaltatta meg Katie Melua hangját.



Meze Audio Liric

A zárt rendszerű Meze Liric nem képes olyan térhatásra, mint a nyitott rendszerű Edition XS, mégis ezt a felvételt nagyon szépen, természetesen szólaltatja meg, az énekesnő hangjában több az élet, mint az Edition XS-ről hallgatva. Amikor Katie Melua hangja magasba szökik, akkor elképesztő magaslatokat képes megszólaltatni a Liric. Tekintettel a Liric és az Edition XS ára közötti négyszeres különbségre, kijelenthető, hogy ekkora különbség nem volt a két megszólalás minősége között a Liric javára, ennél sokkal kisebb volt a hangzás különbség. A síkmágneses (planar magnetic) fejhallgatók lényegesen kifinomultabb hangzásra képesek, mint egy dinamikus fejhallgató (tisztelet a kivételnek).

Ár-érték arányt tekintve tehát ennél a felvételnél a Hifiman Edition XS szerepelt a legjobban! 👍



Meze Audio Elite


A Meze Elite szintjén már tényleg nincs jelentősége annak, hogy nem volt nálam szimmetrikus (balanced) kábel. Ezt a felvételt az Elite egészen szenzációsan szólaltatja meg! A hangmérnök a felvétel készítésekor játszott a háttérénekesek hangjával, hol bal oldalon, hol jobb oldalon szólaltatva meg őket.
Ezt a fajta játékosságot a 99 Classics-nál alig hallani, míg az Elite-nél minden finom részlet megjelenik, itt a legtermészetesebb a hangzás. Ez a hangzás egyesíti magában a nyitott fejhallgatók által megszólaltatott nagyobb teret és a prémium fejhallgatók természetes, muzikális, nagyon neutrális, de egy pillanatig sem unalmas hang visszaadási képességét. Egyszerűen tökéletes. 😍

Összességében a nyitott fejhallgatókkal hallgatva nagyobb élményt nyújt ez a zene, mint a zárt fejhallgatókkal.



A BassDrumBone 40 éve létező trió (harsonás, nagybőgős és dobos),
mégis ők hárman ezen a felvételen elképesztő hangkavalkádot képesek
megszólaltatni, amihez a remek hangmérnöki munka is hozzájárul.
Ez "csak" CD minőségű felvétel, mégis ez egyik általam hallott legjobb minőségű.




Meze Audio 99 Classics

Ez a fajta zene a dinamikus rendszerű 99 Classics-on remekül szólal meg. A dinamikai váltások nagyon jók, a dobok, a harsona (trombone) a nagybőgő és a cintányérok hangjai is természetesek, élvezetesek.
A 99 Classics-ra az a jellemző, hogy inkább egy kicsit hozzátesz a neutrális hangzáshoz, kicsit melegebben, zengőbben szólnak róla a hangszer hangok.
Az M11 Plus kimeneti jelszintje szimmetrikus (balanced) kimenetről olyan magas, hogy a síkmágneses (planar magnetic) fejhallgatóknál szokásos 70-80 közötti hangerő szintet a 99 Classics esetében 39-re (!) kellett csökkenteni.




Az Edition XS-t hallgatva mintha egy teljesen más felvételt hallgatnánk, sokkal jobban "szétkapja" a hangszer hangokat, mint a 99 Classics. Jobb transzparencia és több finom részlet hallható az Edition XS-t hallgatva. Az Edition XS hangvisszaadása nagyon neutrális, lesz akik pont erre a kicsit visszafogottabb, "hűvösebb" előadásmódra vágynak, mások viszont a 99 Classics zengőbb, melegebb hangját részesítik előnyben. Az Edition XS hangzása nagyon élvezetes, különösen feltűnő a cintányérok remek megszólaltatása, ugyanakkor a nagybőgő kicsit jobban szólt a 99 Classics-ról.



Meze Audio Liric

A Meze Liric hangzása kicsivel melegebb, mint az Edition XS-é, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne természetes. Azt a három dimenziós élményt, amit a felvétel hangjai az Edition XS-en nyújtanak, amely mint a bolygók a napot körül járja a fejünket, ezt a Liric nem képes bemutatni, mivel nem nyitott fejhallgató.
Minden hangszer hangja nagyon természetes a Liric-en. A Liric feltűnően gyorsabban játssza le ezt a felvételt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Liric más ütemben szólaltatja meg a zenét, hanem azt, hogy a Liric-ben található ultravékony meghajtó gyorsabb tranziens megszólaltatásra képes, mint az Edition XS.

Összességében a kellemesebb hangszín miatt ez a felvétel nekem egyértelműen a Liric-en tetszett jobban, mint az Edition XS-en. A különbség itt nagyobb volt, mint a River esetében, de a négyszeres árkülönbözetet itt sem támasztotta alá a hangzás különbség.





Meze Audio Elite


A Meze Elite hangszíne valahová az Edition XS neutrális hangzása és a Liric kicsit melegebb hangzása közé esik, kicsit közelebb a Liric-hez, ami a legtöbb zene esetében ideális hangszínt jelent. 
Ez a felvétel mégis kicsit izgalmasabban szólal meg a Liric-en, mint az Elite-en (!), mivel a melegebb hangzás jót tesz az összhatásnak.
Ennek ellenére összességében az Elite hangzása a legjobb, mert nagyon sok finom részletet szólaltat meg, és az a könnyedség, ahogyan az Elite muzsikál, az szinte utánozhatatlan.

Ezt a felvételt meghallgattam a saját hordozható zenelejátszómmal:

Senkit ne zavarjon meg, hogy ez egy Bluetooth alapú,
vezeték nélküli lejátszó, amely "csak" veszteséges (lossy)
fájlátvitelre képes, ettől még félelmetesen jól szól 😘


Ami igaz az igaz a fenti képen látható két készülék együttes ára (720 €) nagyon kicsivel több, mint a Fiio M11 Plus ára (680 €), de azért a két ár összemérhető.
LDAC használatával a saját hordozható rendszeremen szenzációsan szól ez a felvétel. Nyilván a veszteséges (lossless) fájlátvitel miatt ez a rendszer nem képes minden téren hozni az M11 Plus hangminőségét, de meglepően közel van hozzá, nem véletlenül jelöltem meg az iFi Go blu-t a 2021. év legjobb hordozható zenelejátszójának. Akik a vezeték nélküli lejátszókat keresik, azok számára fontos hír, hogy már kapható (igaz még nem itthon) a Fiio BTR7, amely bár jóval nagyobb méretű lesz, mint a Go blu, de komoly technikát építenek bele, például mindkét csatorna kap majd THX erősítőket!






A világhírű, kiváló minőségű hangfelvételeiről ismert
svéd Proprius lemezcég albumán található, templomban
rögzített élő felvétel, orgonával és kórussal, 
kiválóan alkalmas a térhatás vizsgálatára.


Meze Audio 99 Classics

Nem hallható túl nagy tér, de mégis nagyon kellemes ezt a felvételt hallgatni a 99 Classics-on.
Nagyon jó a dinamika, életszerű az orgona hangja, nagyon jól harmonizál egymással a hangszeres zene és az ének.





Az Edition XS-t hallgatva érzékelhetően nagyobb teret jelenít meg, mint a 99 Classics. Van a felvételen egy fúvós hang, amely mintha egy erkélyről szólna, az sokkal hátrébbről szólal meg az Edition XS-ről.
Teljesen korrekt, neutrális hang, mégis a 99 Classics összességében izgalmasabban szólaltatta meg ezt a felvételt. Az a harmónia, ami a hangszeres zene és az énekhangok között hallható, az a különleges élmény jobban átjön a 99 Classics-ot hallgatva.



Meze Audio Liric

A Meze Liric hangzása kicsit izgalmasabb, mint az Edition XS-ről hallgatva. Az énekhangok kicsit halkabban szólnak a Liric-ről, mint az eddig említett két fejhallgatóról.
Hihetetlenül hangzik, mégis az eddig hallott három fejhallgató közül ezt a felvételt a Meze 99 Classics adta vissza a legizgalmasabban.





Meze Audio Elite


A Meze Elite-el hallgatva, amit a másik három fejhallgatóról hiányoltunk (térhatás, erőteljesebb  énekhangok, harmónia) azt mind tökéletesen megkapjuk! Teljesen olyan, mintha a felvétel helyszínén, a templomban ülnénk és hallgatnánk, ahogy a nagy térben árad a gyönyörű zene.
Kifogástalan, hibátlan megszólalás, finoman és természetesen szól az Elite.
Itt is kicsit halkabb a kórus, de itt azt érezzük, hogy ez tudatosan így lett rögzítve, és itt egyáltalán nem zavaró.




Amikor az első otthoni házimozi rendszeremet kialakítottam,
a kedvenc zenei DVD-m a Bruce Springsteen videóit feldolgozó
lemez volt, azon belül is ez a zeneszám volt az egyik csúcs.


Az idei Tour de France egyik legérdekesebb szakaszán történtek
is a dal szövegét juttatták eszembe:


I'll wait for you....
(Várok rád...)


....should I fall behind....
(szó szerint: ha hátul elesek, valós jelentése: ha lemaradok) 😏


Wait for me....
(Várj reám...)






Meze Audio 99 Classics

Nagyon kellemes ottlét érzet. Kicsit hiányzott a nagyobb tér. A felvételen minden E-Street Band tag ugyanannál a mikrofonnál énekel. Nagyon nagy élmény a különböző karakterű énekesek hangjait hallgatni, remek a közép tartománya (is) a 99 Classics-nak.





Az Edition XS-t hallgatva sokkal nagyobb teret képez le. Ugyanakkor az emberi énekhangok természetesebben, zengőbben szólaltak meg a 99 Classics-ról hallgatva. A szaxofon hangja viszont szenzációsan szólt az Edition XS-ről! Érdekes volt, mert más felvételeknél az Edition XS közép tartománya kitűnőnek bizonyult. Összességében azért nagyon jól szólt ez a felvétel a Hifiman fejhallgatón.



Meze Audio Liric

A Meze Liric eddigi legjobb produkciója! Ezt a felvételt hallgatva, teljesen hihető, hogy a Liric négyszer annyiba kerül, mint az Edition XS. Az olcsóbb fejhallgatókon a közönség hangjaiból, a reakciókból alig hallani valamit, míg a Liric ezeket sok részlettel, életszerűen szólaltatja meg, nagyszerű transzparenciával. Különlegesen szép a szaxofon hangja. Semmilyen tekintetben sem lehet "belekötni" ebbe a hangzásba, egyszerűen tökéletes. 😍 Igaz, hogy a nyitott rendszerű Edition XS kicsivel nagyobb teret képes megjelentetni, de az ottlét érzet, a zene természetessége itt teljesen más szinten van a Liric tolmácsolásában.




Meze Audio Elite


Miközben a Meze Elite-el hallgattam meg ezt a felvételt, eljátszottam a gondolattal, hogy ha valakinek, aki ért a high end audió készülékekhez bekötnénk a szemét, bevinnénk a zenehallgató szobámba, a fülére tennénk az Elite-t és a felvétel meghallgatását követően csak annyit kérdeznénk, hogy szerinte vajon milyen forráskészüléket tippel, amelyről a zene szólt, jó eséllyel azt mondaná az illető, hogy az a forrás szerinte egy sok ezer $-os kategóriába eső asztali készülék lehet.
Ez bizony nagyon nagy dicséret az M11 Plus hangminőségére, mert az egy igazán kiváló fejhallgatóval lenyűgöző hangzásra képes.
Ugyanakkor meg kell azt jegyeznem, hogy ennek a felvételnek van egyfajta intimitása és az énekesek hangja a zárt rendszerű fejhallgatókról hallgatva kicsit természetesebben szól, mint a nyitott rendszerű fejhallgatókról, ami első hallásra meglepő, de ettől még igaz.
Furcsa ilyet kijelenteni, de összhatásában egy kicsivel jobban tetszett ezen a felvételen a Liric, mint az Elite az énekhangok tökéletes visszaadása miatt.




Annak ellenére, hogy a Beatles hangfelvételei szerintem nem tartoznak
a legjobb audiofil tesztzenék közé, ez a felvétel kivétel, mert nagyszerűen szól,
köszönhetően a nagy felbontású változatnak. Zeneileg a Beatles zseniális.💖
Azért is választottam ezt a felvételt, mert július közepén Egerben jártunk,
és meglátogattuk a Beatles múzeumot. Aki ott jár feltétlenül menjen el oda,
aki ezt a múzeumot létrehozta az előtt megemelem a kalapomat!
Szenzációs gyűjtemény! Ha eddig magamat Beatles rajongónak tartottam,
akkor ezt a címet bizony át kell engedjem a múzeum létrehozóinak 😀



Meze Audio Elite


Ezúttal fordított sorrendben hallgattam meg a felvételt.
A felvételben nagyon sok élettel teli energia van és a hangmérnök is játékos kedvében volt. Az Elite-en a hangzás tökéletes, egyáltalán nem érezni, hogy 1969-es technológiával rögzítették a dalt, több, mint 50 évvel ezelőtt!



Meze Audio Liric

A Liric-ről hallgatva ugyan az összhatás nagyon kellemes, viszont itt már megmutatkozik a fél évszázaddal ezelőtti hangtechnika mai szemmel nézve tökéletlensége, azt mondanám, hogy kicsit "durvább" volt a megszólalás, mint az Elite hangzása. Ettől függetlenül a dinamikai váltások nagyon jók, és a hangos rock zenei részek remekül szólaltak meg a Liric-ről.




Ennek a fejhallgatónak ez volt az eddigi egyik legjobb produkciója! Amig a Liric felnagyítja a felvétel hibáit, addig az Edition XS-s sokkal megengedőbb, ami azt jelenti, hogy a felvételt hallgatva végig a zenére tudtam koncentrálni, az Edition XS nagyszerű tolmácsolásában és egy pillanatra sem gondoltam, arra hogy a régi hangtechnika miben volt gyengébb a mainál. Az énekhangok is jók voltak. Ugyan a dinamika nem volt olyan szintű, mint az Elite és a Liric esetében, de ennek ellenére az Edition XS a szokásos magas szintet hozta és nagyon élvezetesen szólt róla a dal.



Meze Audio 99 Classics

Nagyon megnyugtató volt a 99 Classics-al meghallgatni ezt a felvételt, mert nem volt olyan érzésem, hogy na most aztán már le kell cserélnem a fejhallgatómat valami komolyabb, síkmágneses (planar magnetic) fejhallgatóra. A 99 Classics még mindig nagy kedvenc, lehet, hogy nem tud olyan teret produkálni, mint a nyitott fejhallgatók, lehet hogy nem tud olyan finom részleteket produkálni, mint a fél millió forint felett kapható modellek, de egyet nagyon tud, elképesztő zenei energiákat tud közvetíteni a hallgató felé. Addig amíg például a Liric inkább a felvétel hibáit mutatta meg, a 99 Classics inkább a felvétel előnyös oldalait domborította ki, talán épp a tökéletlensége segített itt.😘
Továbbra is kijelenthetjük, hogy 100 ezer forintért ilyen minőségű hangot nem nagyon lehet kapni a piacon.


És akkor most a Meze fejhallgatók szerelmeseinek következzék egy szenzációs hír:
A Meze októberben új fejhallgatót dob piacra, de ezúttal nem a milliós kategóriában, hanem várhatóan 300 ezer forint körüli áron!
A nemrég bejelentett, és több kiállításon már bemutatott Meze 109 Pro alapvetően a világsikert aratott 99 Classics dizájnját követi, az új füles is dinamikus rendszerű lesz, DE ez lesz az első megfizethető Meze fejhallgató, amelyik nyitott rendszerű!!! 😍
Az első vélemények már áradoznak róla..... Kíváncsian várom....




Állítólag nem csak szép, nagyon kényelmes és ami a lényeg:
az első hírek szerint nagyon jól is szól.



A különböző kategóriájú fejhallgatók összehasonlításának összefoglalásaként hangot adok annak a véleményemnek, hogy a Meze Elite egy fenomenálisan jó fejhallgató, és még egy relatíve nem drága, negyed millió forintért kapható MOZEL (mobil zenelejátszó = DAP) is képes a legjobb formáját kihozni belőle.
Akinek van 1,5 millió forintja (a gáz és villanyszámla kifizetését követően 😔), és hajlandó ennyi pénzt szánni egy fejhallgatóra, annak nagyon ajánlom az Elite-et.

Amikor a Meze Liric-et először a fejemre tettem, bevallom némi csalódást éreztem, mert nem volt olyan kényelmes, mint a korábban tesztelt két drágább Meze fejhallgató, az asztali rendszeremen be kellett kapcsolnom a mélyhang kiemelést, mert kicsit hiányoltam a Liric-ről a 99 Classics-nál megszokott mélyeket, és viszonylag hamar meg kellett, hogy állapítsam, hogy a Liric által keltett térérzet bizony nincs az Elite szintjén. Nem volt tehát szerelem első látásra a Liric megismerése.

A sors viszont, ahogy említettem kegyes volt hozzám és 2 hónapig rendszeresen hallgathattam a Liric-et részben az otthoni (csöves) fejhallgatós rendszeremről, részben hordozható készülékekről (iFi xDSD Gryphon, EarMen Colibri, iBasso DX240, Fiio M11 Plus és az iFi Go blu + Vorzüge vezeték nélküli hordozható lejátszó) és ahogy telt múlt az idő egyre jobban tetszett a Liric hangja.
Hangkarakterében az Empyrean-t és az Elite-et idézte, a legjobb lejátszókat hallgatva nagyszerű volt a transzparencia, remekül szóltak a mély hangok, természetesen szépek voltak az ének-, és hangszerhangok, és remek zenei energiákat közvetített a Liric.
Szóval ez egy olyan szerelem, amely nem azonnal, hanem lassan de biztosan alakult ki a Liric és köztem. 💘

Ami a Hifiman Edition XS-t illeti ez a fejhallgató egy igazi felfedezés volt számomra!
Ebben a tesztben egyértelműen kijelenthetem, hogy a legjobb ár-érték arányú fejhallgató a 200 ezer forintért megvásárolható Edition XS! A fejlesztői nagyszerűen eltalálták az arányokat, hasonlóan, mint egy remek parfüm esetében. Nagyon megbízható az Edition XS, szinte minden műfajon képes hozni a szokásosan jó minőséget. Igaz, hogy elsősorban a nagyon neutrális, a zenét kellő alázattal közvetítő fejhallgatók kedvelőinek ajánlom, akik több izgalomra, vagy drámára vágynak, azok másik típust válasszák. Aki hezitál az Edition XS és a szintén Hifiman által gyártott Ananda között, annak egyértelműem az olcsóbb (!) Edition XS-t ajánlom. Az Ananda kevésbé komfortos és szinte minden zenéből drámát csinál, míg az Edition XS nem akar hozzátenni a zenéhez, azt csak mint egy postás a levelet, továbbítja a hallgató felé, de nagyon élvezhető módon teszi mindezt.

Ami a Meze 99 Classics fejhallgatómat illeti, amikor épp nincsnek nálam más, még varázslatosabb fejhallgatók, akkor változatlanul azon fogok zenét hallgatni, mert imádom minden érzékelhető hiányossága ellenére, egy jó lejátszóról nagyszerű élmény vele zenét hallgatni.






Meze Audio Liric


Ami tetszett

A Liric képes megmutatni a különböző lejátszók előnyös oldalait;
Nagyon kellemes, természetes hangszín, remek transzparencia, 
sok finom részlet, gyengébb fejhallgatókon nem hallható
zenei részleteket is képes megmutatni a Liric;
Kellemes, élvezetes mély és szub-basszus hangzás, 
jó közép tartomány, természetes énekhangokkal,
nagyon jó magas hangok, sok finom részlettel;
Zárt fejhallgatóról egészen elfogadható térérzet;
Nagyon jó dinamika, a hangos részek sem szólnak bántóan.


Ami nem tetszett

A drágább Meze fejhallgatóknál gyengébb komfort,
a pánt megoldás lehetne jobb, kicsit mindig nyomja a fejet;
Azt, hogy melyik a bal és jobb csatorna kimenete, 
azt csak onnan lehet tudni, hogy a kábelvégek
a fejünktől előrefelé indulnak el, jelzés nincs;
Az Edition XS-el összehasonlítva az ára elég magas.






Hifiman Edition XS


Ami tetszett

Az idei év egyik nagy felfedezése, hogy ma már 200 ezer forintért is kapható
nagyon komoly teljesítményre képes síkmágneses (planar magnetic) fejhallgató!
Megbízhatóság, állandóság, konstans élvezhető zenei minőség;
Remek mély és nagyon jó szub-basszus hangok;
Jó közép tartomány, kitűnő magas tartomány;
Nagyon  nagy teret képes megjeleníteni, 
néha újra értelmezve egyes felvételeket;
Hordozható lejátszókkal is könnyen meghajtható;
Árához viszonyítva meglepő módon az egyik legkényelmesebb
fejhallgató volt a tesztben, soha nem nyomta a fejemet.



Ami nem tetszett

Lesznek olyanok akiknek az Edition XS neutralitása már
kicsit sok is lesz, azaz unalmasnak tartják majd,
és izgalmasabb, melegebb hangú fejhallgatót választanak.


A Meze Audio Elite tesztje és értékelése itt, a Meze Audio 99 Classics tesztje és értékelése itt olvasható.



Következik:

        

                       Fiio M11 Plus (ESS)             vs                     iBasso DX240








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése