2018. november 10., szombat

Audiofil Bluetooth? 3. rész Knowledge Zenith a kínai üstökös, fülbemászó dallamok + a Meze Empyrean megérkezett!

Töredelmesen bevallok valamit:
Korábban nem nagyon tűrtem meg fülhallgatót a fülemben, egyszerűen zavart hogy benne van.
Újkeletű érdeklődésemet a belső fülesek világa iránt egy Medicane-ek köszönhetem. Történt ugyanis, hogy szeptember második felében Kréta szigetén pihentünk, és 29-én a szigetet elérte egy mediterrán trópusi ciklon (Medicane), több órás hatalmas felhőszakadást okozva. Ezalatt beszorultunk egy kávézóba és a kapucsínó és caipirinha koktél fogyasztása közben volt időm áttanulmányozni ezt az ajánlást. Mivel a belső füleseket tesztelő oldalakon sűrűbben láttam 300 ezer Forintos készülékeket, mint 10 ezer Ft. alattiakat, ezért hát igencsak kíváncsi lettem, hogy hogyan szólhatnak az olcsó, ámde kiválónak mondott fülesek.
Ahogy erről az előző részben már írtam manapság nagyon nagy divat a belső füles (In-ear monitor) és egészen addig nem értettem ezt az őrületet, amíg az AliExpress-ről meg nem érkezett a KZ (Knowledge Zenith) ZS5-ös belső fülesem. Az első napokban még azt hittem, hogy egy hibás darabot kaptam, a magasak tolakodóak voltak, sok sziszegő hanggal, a mélyek laposak, alig hallhatóak voltak. Kérdeztem is ez az a belső füles, amelyet ez az ajánlás úgy jellemzett, hogy a hangja szinte hihetetlen 25 dollárért (!!!!)? Azt ajánlották, hogy mindjárt kettőt vegyünk ennyiért, ha az elsőt valahol elhagynánk 😜

Ez lenne hát az ár-érték bajnok? Az életben fontos, hogy legyen szerencsénk, és nekem megint volt...
Épp a bejáratás napjaiban volt a HIFI Show, ahol az egyik kiállítónál megláttam egy Comply feliratú molinót. Emlékeztem rá, hogy a belső füles teszteknél sokszor vizsgálják azokat külön a saját szilikon tartozékukkal és a Comply-al. De mi ez a Comply? Megkérdeztem a kiállítót és elmagyarázta, hogy a Comply egy memóriahabbal működő fülilleszték. Ez a szó annyira technikai, hogy mindjárt adok helyette egy másik nevet: zenedugó 👂. Ezek a nagyon jó minőségű zenedugók 3-4 hónapig használhatók, utána cserélni kell.

Az összenyomható zenedugót be kell illeszteni a hallójáratunkba így:

1. Két-három ujjunkkal nyomjuk össze a zenedugót, amíg jóval kisebb méretű lesz, mint volt.
2. Fontos tanács: nyomjuk össze a zenedugót szemből is, mert így elkerülhetjük, hogy a beillesztésnél csak a hangsugárzó felület egy részén menjen át a hang.
3. Egyik kezünkkel húzzuk le a fülcimpánkat, a másikkal helyezzük be a zenedugót a hallójáratunkba, majd ugyanezt a másikkal is tegyük meg.
4. A mutatóujjunkkal tartsuk a fülbe nyomva pár másodpercig a belső fülest, majd két ujjal finoman próbáljuk kihúzni a fülből. Mivel a memóriahab jellemzője, hogy a fül belső hője hatására felveszi a hallójárat alakját és ily módon sokáig elviselhető, nem kellemetlen módon van jelen a fülünkben, ha két ujjal finoman kihúzzuk és az lazán kijön, akkor kezdjük elölről a procedúrát, mert valamit nem jól csináltunk.
Ha mindent jól csináltunk egy Comply memóriahabos zenedugóval órákig tudunk fájdalom és kellemetlen érzés nélkül zenét hallgatni.

A forgalmazó (fülzsírfogó hártya nélküli) ajándéka

Amennyiben hevesen artikulálunk, vagy ételt rágunk, akkor egy szilikon zenedugó könnyen kicsúszhat a fülből, de a memóriahabos már nem.
Hogy miért beszélek erről ennyit? Nos amikor megkaptam kipróbálásra egy pár Comply zenedugót és többé-kevésbé a fentiek szerint betettem a KZ ZS5  belső fülesemet a fülembe akkor mintha egy teljesen új hangkeltő eszközt hallottam volna. Hirtelen minden élettel telt meg, kellemes mély hangokat és nem bántó magasakat hallottam. Ekkor - viszonylag gyorsan - rájöttem, hogy egy belső fülesnél a készülék minőségével legalább azonos fontosságú a megfelelő szigetelés, hogy a fülünkhöz a lehető legtöbb információ eljusson, és csak így lehet egy minőségi belső füles tudását teljesen kiélvezni. 
Nem véletlen, hogy a komolyabb gyártók a gyári szilikon zenedugók mellé a csomagba alapból betesznek Comply zenedugókat is. (már a 15 ezer Ft-ért kapható Meze 11 Neo-hoz is adnak ilyet).
2. rész címét most talán úgy lehetne aktualizálni, hogy megfelelő gumival sokkal nagyobb az élvezet 😂.

Comply memóriahabos zenedugó, minden típusú belső füles 
hangkeltő része más méretű (100 - 500 típusok), 
egy táblázatból kell kiválasztani a megfelelő méretet 
Ára típustól és attól függően, hogy fülzsírfogóval 
(Vaxguard), vagy anélkül kérjük 5 -7 ezer Ft. / 3 pár

A memóriahabos zenedugó használata veszélyes ha kerékpáron, vagy az utcán használjuk a belső fülesünket, mivel teljesen kizárja a külvilág zajait, és a közeledő autó hangját sem halljuk meg. Épp ezért előnyös lehet viszont repülőgépen, vagy olyan helyen, ahol csak a zenére akarunk koncentrálni.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a memóriahabos zenedugó használata komoly veszélyt jelent a párkapcsolatunkra, mivel párunk úgy érezheti, hogy egy magába fordult, kommunikációra képtelen zombival él együtt. Ne kattanjunk rá tehát teljesen a belső fülesre, vagy csak akkor, amikor párunk nincs velünk, vagy már alszik.😉

De ezzel még nem volt vége...

Fültisztítás, mint audiofil hangzásjavító tényező!

Ugye milyen viccesen hangzik?     Pedig....
Szintén a már hivatkozott, a Comply-t forgalmazó kereskedő magyarázta el, hogy a fülzsír tisztítás legjobb módja ha oldalra fekszünk és egy cseppentővel 3 csepp parafinolajat csöppentünk a hallójáratba, majd várunk ebben a helyzetben negyed órát, és ekkor a feloldott fülzsír már akadálytalanul kifolyik. Hogy ez gusztustalan? Igen az, de fontos, mert amikor ezt a fültisztítást elvégeztem, legalább annyit javult a hangminőség, mint amikor felhelyeztem a Comply zenedugót. 
A fenti intézkedéscsomag megtétele után a KZ ZS5 24 dolláros (november közepén akcióban 19 dollárba kerül!!!) árához képest elképesztően zenei produkciója már felidézte az ujjongó szakírók tömegét. Annyira jól szólt, hogy kb. 2 hétig csak belső fülessel hallgattam zenét, mert addiktív hatása volt a KZ ZS5 hangjának. Pedig ez csak egy kb. 6 ezer Ft-os kütyü, hogyan szólhat egy belső füles. amely 300 ezerbe kerül???



KZ ZS5 kívülről...


és belülről... a kerek elemek a dinamikus meghajtók (DD),
amelyek képesek szép, természetes mélyhangokat megjeleníteni,
a hosszúkás fémházas elemek az armatúrás meghajtók (BA),
amelyek a közép és magas tartományokért felelősek

Campfire Audio Andromeda, ugye hogy hasonlít?
Kivéve az árat, mert az 1100 dollár (!!!)

Egy érdekes leírás arról, hogy hogyan válasszunk fejhallgatót, illetve belső fülest. Érdekes, hogy a hallásjavító készülékeknél kifejlesztett technikákat építik be a legújabb belső fülesekbe. De vigyázat, ha a belső fülesünkkel túl hangosan hallgatunk zenét, egy idő után nekünk is szükségünk lesz hallásjavító készülékre. 😄
A dinamikus meghajtóra mint DD, az armatúrás meghajtóra mint BA fogok hivatkozni.




A Knowledge Zenith cégről szerintem a magyar lakosság kevesebb mint 1 tízezreléke hallott, de jó esélyt adok rá, hogy 5 év múlva a zenekedvelők többsége ismerni fogja.

Nem véletlenül időzítettem a bejegyzés megjelentetését november 10-re. 
Holnap jön a Kánaán:


A Knowledge Zenith legjobb belső fülesei

Három kategóriát különböztettem meg a sípályák melletti hegyi hütték árai alapján:

1. kategória: Einmal germknödel (10 euró alatt)


KZ ATR 3000 Forintért audiofil hangminőség? Igen!


2. kategória: Einmal wienerschnitzel (15 -20 euró)

KZ ZST 4000 Forintért a hölgyek kedvence lehet.
1DD + 1BA hibrid belső füles ennyi pénzért?


KZ ZSN 2018 október végén érkezett, a ZST-hez hasonló árú,
 sokkal jobb kábellel szállított 1DD + 1BA hibrid belső füles,
amely állítólag még több finom részletet képes megszólaltatni



KZ ZS5 2DD + 2BA, úgynevezett quad driver 
hibrid belső füles korábban elképzelhetetlen áron

A KZ ZS5-höz hasonló technológiájú hibrid belső füles 
ára: 60 ezer Ft.! A KZ ZS5 árának 10-szerese!!!


3. kategória: Zweimal wienerschnitzel (30 - 40 euró)



KZ AS10 a jelenlegi KZ csúcsmodell, 5BA
multi armatúra technológia, most akcióban 35 euróért!!!

Az ismert szakíró John H. Darko lelkes beszámolója a KZ Ate belső fülesről.


Néhány kiváló felvétel belső füles tesztelésére

Adam Ben Ezra Pin Drop -  Can't Stop Runnning
TIDAL HIFI (16 bit / 44 kHz)
Az izraeli nagybőgős remek, innovatív lemeze, a mély hangok oázisa 


Ray Brown Super Bass - Centerpiece
TIDAL HIFI (16 bit / 44 kHz)
Kevésbé innovatív, de nagyszerű minőségű felvétel, három nagybőgőssel, 
életszerű hangzással, ha nem hallunk elég mély hangot, 
akkor cseréljünk zenedugót, vagy mossunk fület


Michael Stearns - The Lost World - Volcano
TIDAL HIFI (16 bit / 44 kHz)
A híres filmzenéket (pl. Baraka) jegyző zeneszerző 
helyenként félelmetes felvétele, a térérzet ellenőrzésére


Marilyn Mazur - Flamingo Sky
TIDAL HIFI (16 bit / 44 kHz)
Kiváló smooth jazz felvétel, ahol a dob, a gitár és a női énekhang
remek elegyével ellenőrizhetjük a magas hangokat, és a precíz leképezést


 
Snétberger Ferenc - Titok - Orange Tango
  TIDAL Masters (24 bit - 48 kHz)
A világhírű ECM lemezcég felvételén a transzparencia
és a hangszerek hangjának természetessége ellenőrizhető



Érdekes, hogy ha Fiio-kát (Fiio BTR3 légzene játszó) a Meze 99 Classics-al hallgattam, akkor egyes felvételeknél kicsit feldúsuló basszus hangokkal találkoztam, ugyanezeket a KZ ZS5-el meghallgatva finom, visszafogott, nagyon kellemes mély hangokat hallani. A mély hang mániások (basshead) másutt keresgéljenek, mert a ZS5-ös nekik kissé visszafogott lesz.
Azt írják a tesztelők a ZS5-ről, hogy V karakterisztikájú belső füles, ami azt jelenti, hogy a közép tartománya visszafogottabb a mély és magas tartományokhoz képest. Ezt én is megerősíthetem, és azt is, hogy a Comply zenedugó felhelyezését követően 2 hétig elég sűrűn hallgatva a Fiio-ka - ZS5 párost egyetlen egyszer sem hallottam torz, kellemetlen hangot, ami elég hihetetlen egy 6800 Ft.-ért vásárolt belső fülestől.

Akik nem engedhetnek meg maguknak sok tíz, vagy százezres zenehallgató eszközöket, ezért használják az esetek többségében középszerű, vagy gyenge hangú mobiltelefonjukat, és a hozzá adott fülhallgatót, és csettintenek, hogy milyen jó hangja van, nos számukra ajánlom, hogy próbálják ki a 25 ezer Ft-os árú Fiio-kát egy 10 ezer Ft. alatti KZ belső fülessel, és garantáltan meg fognak döbbenni mennyivel jobban szól ez a rendszer (feltéve, hogy rendelkeznek egy Android Oreo képes mobiltelefonnal).

Tekintsük át az Android Oreo révén elérhető Bluetooth kodekek hangminőségét:

 SBC - Minőségi zenehallgatásnál el kell felejteni, túlhaladott szabvány,


AAC - Az Apple által jó pár éve kifejlesztett és azóta tovább nem fejlesztett kodekkel 
           alacsony bitrátája ellenére már lehet minőségi zenehallgatásról beszélni, hasonló szinten, mint az aptX esetében, de az újabb kodekekkel 
(aptX HD, LDAC) sokkal jobban szól a zene,

aptX - A Qualcomm által kifejlesztett kodeket az ennél jobb kodekeket negligáló gyártók ugyan
           audiofilnek minősítették, és kétségtelen, hogy sokkal jobban szólnak az SBC-nél, de 
          jelentősen elmarad a hangminőség az aptX HD és az LDAC kodekekkel összehasonlítva


aptX HD - Komoly minőségi ugrást jelent az aptX-hez és az AAC-hez viszonyítva, audiofil 
                  hangminőséget előállítva egy jó minőségű légzene játszóval,


LDAC - A ma létező legjobb hangminőség, először azt gondoltam, hogy nem fogok lényeges 
              különbséget hallani az aptX HD és az LDAC között, de minél többször hasonlítottam őket össze, annál egyértelműbb lett az LDAC érzékelhető fölénye.


Fiio-kában meglévő potenciált jól mutatták a saját Meze fejhallgatóval és a KZ belső fülessel hallottak, de hogy valójában mire képes arra a HIFI Show-n kaptam választ. Történt ugyanis, hogy amikor meghallgattam a Sennheiser egyik új csúcs fejhallgatóját a HD 820-ast a hozzá tervezett HDV 820 erősítővel, akkor azt hittem ennél jobb hangot már aligha hallok a kiállításon, mert lenyűgözően szólt a rendszer az átlagosan 6000 kb/s-os bitrátájú DSD felvételekkel. (ez a bitráta 4-szerese a TIDAL Masters felvételeknek, és 6-szorosa az LDAC bitrátájának!).

Sennheiser HD820 fejhallgató a HDV820 fejhallgató erősítővel
Együttes áruk 1,5 millió Ft.

Később kiderült, hogy tévedtem, mert volt ennél is jobb hang....

Nagy meglepetéssel vettem tudomásul, hogy az elmúlt hónapok fejhallgatós világtalálkozóinak (RMAF) egyik állandó sztárja a román - ukrán (!!!) együttműködés révén született Meze Empyrean megérkezett Magyarországra!

Meze Empyrean teljesen új technológiával készült

A NASA-nak szállított műszereket sem csomagolják ennél korrektebbül


Két részlet, egyrészt a csodás külsőről, másrészt az új technológia lényegi eleméről
amelyet az ukrán Rinaro cég fejlesztett ki


Az egyik hazai forgalmazó a BaSys Kft. kiállításán lehetett kipróbálni az új technikai csodát, a dobozába tettek egy Pioneer DAP-ot (digitális zenelejátszó), de én nem azt használtam, hanem egyszerűen bedugtam az Empyrean kábelét Fiio-kába, és alig akartam hinni a fülemnek.
Pedig ez a próba olyan volt, mintha egy Ferrarit egy Barum gumival teszteltünk volna.
Amit hallottam az olyan zenei reprodukció, amelyet digitális forrásról még soha nem hallottam!
Ezt a jelzőt még nem írtam le a blogomon: a Meze Empyrean fenomenális!!!
A hangzás természetessége, a mély, közép, magas hangtartományok, a hangszerek hangja, az emberi énekhang is mind mind a koncertek életszerűségét idézte. A dobok hangja egészen zseniális.
Egy 25 ezer Ft-os forrást használva fölényesen jobb volt, mint az egyik legjobb Sennheiser!!!
Hogyan szólhat az Empyrean egy igazán komoly forrásról és hozzá illő minőségű fejhallgató erősítővel??? Nagyon remélem, hogy hamarosan tesztelhetem...
Még soha nem biztattam az olvasóimat arra, hogy vegyenek meg egy milliós készüléket, de most megteszem. Amennyiben valakinek van erre a célra közel 1 millió Ft.-ja fontolja meg, hogy vesz egy Meze Empyrean-t. Elsősorban egyedülálló milliomosoknak ajánlom, de ha mégis házas ember veszi meg, akkor a házasfelek közötti konfliktus kezelésére (amely egyrészt a "kidobott" pénz nagyságrendje, másrészt a párunk hetekig tartó negligálása miatt alakul ki) a pszichológus lányomat ajánlom, aki nemsokára családterapeuta lesz 😎

Még nem volt módom meghallgatni egy elektrosztatikus Stax-ot, a ma legmagasabbra értékelt Focal Utopia-t, pláne nem az 50 ezer dolláros (!!!!!)  Sennheiser Orpheus-t, vagy a hasonló árú HIFIMAN Shangri-La-t, mégis egészen biztos vagyok abban, hogy meghallgatva a Meze Empyrean-t a világ egyik legjobb fejhallgatóját hallottam.

Egy felejthetetlen pillanat, Fiio-ka szolgáltat 
zenét a Meze Empyrean fejhallgatónak,
szinte hihetetlen minőségben

Amin jót nevettem: A kiállításon a szomszéd szobában egy teljesen középszerű Bose házimozi hangszóró rendszert mutattak be. Kb. 30 látogató átszellemült arccal figyelte a bemutatót, majd amikor vége lett úgy mentek el a Meze Empyrean mellett, hogy lövésük nem volt arról, hogy a kiállítás legjobb darabja volt, csak néhányan vetettek fura pillantásokat felém 😘.
Egyikük odajött azért hozzám és megkérdezte: Bluetooth? Mondtam igen az. 😂😂😂

Gábor barátom, akivel meglátogattuk a kiállítást 2 percig hallgatta az Empyrean-t az LG V30 kiváló hangú mobiljáról majd kissé szomorkás arccal levette azt a fejéről és csak annyit mondott:
"Andris ezt nem kellene hosszan hallgatnunk, mert még rájövünk, hogy a mi fejhallgatónk nem is olyan jó" 😃. (Neki is Meze 99 Classics fejhallgatója van)

Nincs ebben semmi rossz, hogy egy kb. 100 ezer Ft-os fejhallgató nem szól olyan jól, mint egy milliós. Még egy jó sportkocsival sem lehet úgy gyorsulni, mint a horvát elektromos csodaautóval a Rimac-al, amely 1.8 mp alatt éri el a 100 km/órás sebességet.

Minden jó fejhallgatóban meg lehet találni a zene örömét.

Visszatérve a belső fülesekre mára előállt a teljes Chi-FI (kínai hangzáshűség) uti zenelejátszó rendszer, íme:

Xiaomi MI8 mobiltelefon (ára nettó 124 ezer Ft.) Bluetooth 5.0, Android Oreo,
 Fiio BTR3 légzene játszó, Bluetooth 4.2, AK DAC (ára 25 ezer Ft,),
 Knowledge Zenith ZS5 hibrid belső füles (ára: 5500 - 7000 Ft.)



Időközben megérkezett a még olcsóbb Venture Electronics Monk fülhallgató, amely már nem a hallójáratba helyezendő, hanem hagyományos módon a fülbe támasztandó. Első hallásra meglepően jól szól, de később majd beszámolok a tapasztalataimról.

2. számú Chi-FI uti szett: 
Xiaomi MI8 mobiltelefon (ára nettó 124 ezer Ft.) Bluetooth 5.0, Android Oreo,
 Fiio BTR3 légzene játszó, Bluetooth 4.2, AK DAC (ára 25 ezer Ft,), 
Venture Electronics Monk fülhallgató  (ára: 2200 Ft.)

A VE Monkról előzetesen csak annyit, hogy ez a teszt 8,4 pontot adott 10-es skálán az Amerikában 6 dollárba (!!!) kerülő fülhallgatónak, ilyen magas osztályzatot egyetlen 100 dollár alatti fülhallgató, vagy belső füles sem érdemelt ki, és ugyanezt a pontszámot kapta például az itthon 100 ezer Ft.-ba kerülő Oriveti New Primacy is!!!



A KZ ZS5 értékelése

Ami tetszett

Elképesztően minőségi hang egy ilyen árú készüléktől,
Nagyon szép, természetes mély hangok,
Sok finom részletet kihoz,
Élő felvételeken nagyon jó a jelenlét élmény,
Nincs sziszegés, jó magas hangok,
Soha nem torzít, mindig tiszta a hangzás,
Hosszú ideig kényelmes viselet, tovább lehet zavartalanul 
élvezni a zenét, mint egy fejhallgatóval,
Más gyártótól egy a KZ ZS5 árának sokszorosáért beszerezhető,
nagyon komoly hibrid technológia, abszolút elérhető áron,
Cserélhető kábeles megoldás, amely később továbbfejleszhető,
Audiofil hangzás egy bécsi szelet áráért!



Ami nem tetszett

A gyárilag hozzá adott szilikon zenedugók azonnal lecserélendők egy memóriahabosra,
A vezeték (ezüst színű) elég egyszerű, nehéz a csatlakozókat rádugni a házra,
Elég macerás a zenedugónak a hallójáratba való behelyezése, ha nem sikerül jól, 
eltűnnek a mély hangok, és újra kell kezdeni a procedúrát (de ez nem a KZ ZS5 hibája),



Még annyit, hogy rendeltem hozzá (már a 11.11 akció részeként) egy Yinyoo márkájú ezüstözött, 8 eres, fém csatlakozókkal szerelt, a gyárinál sokkal minőségibb kábelt az Aliexpressről 13 dollárért, amely az Amazon.de-n 51 euróba kerül (!!!), és amellyel állítólag a KZ ZS5 sokkal szebben muzsikál majd.


Ez az egész mennyibe is került nekem?

Nos: KZ ZS5 belső füles = 6800 Ft. + Comply zenedugó párja = 2300 Ft. + Yinyoo kábel = 3700 Ft.
Összesen 12800 Ft.
Az ebben a bejegyzésben leírt hangminőség még a gyári kábellel értendő, azaz egyelőre egy 9100 Ft-os belső füles hangminőségét próbáltam bemutatni. Az új kábellel szerzett tapasztalataimról később beszámolok majd.
Az említett árért elérhető hangminőség ugyan nem éri el a Meze 99 Classics-al elérhető hangminőséget, de a jelenlegi kicsivel több, mint 10 - szeres árkülönbséget messze nem tükrözi a hangzásbeli különbség. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a Meze 99 Classics-ot nem éri meg megvenni, sőt nagyon is megéri a pénzét, mert egészen kiváló fejhallgató.
De ugye tudjuk jól, kinek a pap, kinek a papné 😌

4 megjegyzés:

  1. nem megjegyzést akarok irni inkább az érdekelne hogy a meze empyreanhoz képest egy hifi-nek mondott jobb erösitő és hangfal szett minösége milyen viszonyban van.Például az általad használt szobai összeállitás szebben szól-e? Az MQA TIDÁL-rol leadoot zenei jelek jobb minőségéről nekem is sikerült MEZE 99 NEO fülessel meggyözödnöm,de kérdésem az,hogy hogyan lehet ezt a jelet piros szitakötön keresztül rávinni a szobai high end rendszerre?

    VálaszTörlés
  2. Erről a kérdésről nagy viták folynak a fórumokon. Épp most írta valaki, hogy eladta a Meze Empyrean új fejhallgatóját, mert az otthoni rendszere sokkal jobban szólt.
    Amúgy ez szerintem néha hangulat kérdése is...
    Az én otthoni rendszeremen kicsit jobb a térhangzás, de én abban a nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy akusztikailag sokkal jobb, kerek szobában hallgatok zenét. Rock zenére is jobb az otthoni rendszerem, mint Meze Empyrean.
    Ugyanakkor óriási élvezetek hallgattam a Meze Empyrean...
    A fejhallgatoval kicsit intimebb a zene, néha szükségünk van arra, hogy kizárjuk a rohanó külvilágot.
    Nem ajánlom a Piros szitakötőt bekötni az otthoni rendszerbe, nem arra tálalták ki.
    Arra jobbak az alábbiak (ár alapján csoportosítottam őket):
    1. Yamaha Wxad-10
    2. Allo DigiOne Signature
    3. Bluesound Node 2i
    4. Project Streambox S2 Ultra

    Áruk 40 ezertől 225 ezerig terjed.

    VálaszTörlés
  3. elöször is boldog ujévet kivánva köszönöm válaszodat.mint régi olvasod meg kellett állapitanom,hogy az uj digitális rendszerekhez csak tőled tudok tanácsot kérni.én is hifistának vallom magam és régota keresem az ideális hangzást elfogadható anyagi áldozatok árán.eddig APPLE tv_keresztül bekötve a hifi láncba hallgattam a HD zenét, de az irodalom szerint is csak AAC formátum és nem MQA jel.A füles/általad inspirált MEZE 99 NEO /hangkarakterével meg vagyok elégedve, és ezt szeretném a szobai berendezésen is kihozni,hogy a hifis baráti körrel egyszerre tudjuk hallgatni a jo minöségü zenéket.Megprobáltam a piros szitakötö jelét rákötni az erösit RC bemenetelére,de az nem adott olyan jó minöséget.Ebben kérném a szives tanácsodat,gondolom te ebben már elöbbre jársz nálam.Hifista tisztelöd Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Péter,

      Köszönöm a kedves szavaidat. Boldog Új Évet kívánok én is.
      Igen jól látod, a Piros "szitakötő" ne alkalmas az otthoni rendszerbe való beillesztésre.
      Amennyiben MQA képes megoldásban gondolkodsz, akkor én a Bluesound Node 2-t ajánlom, amelynek az árát, mivel most jött ki az utód (Node 2i) levitték 149 ezer Ft-ra. Tapasztalatból mondom, hogy ár-érték arányban a Node 2 a legjobb MQA képes távzene vevő / DAC / fejhallgató erősítő. Ennél olcsóbban csak nem MQA képes géppel tudsz próbálkozni, pl. Yamaha WXAD 10, de a Node 2 annál azért jobb. Jó zenehallgatást mindenkinek.

      Törlés