2017. október 13., péntek

Vorzüge hordozható fejhallgató erősítő: az új szerelem

Évek óta figyelemmel kísérem a fejhallgató erősítő piac sztárjait, de általában az asztali készülékeket követtem, mert azt gondoltam, hogy kis, hordozható méretben aligha lehet előállítani olyan hangú készüléket, amelyik vetekszik egy asztali készülék hangminőségével.
Azért kíváncsiságból megnéztem mely hordozható erősítőket tartják a legjobbnak, és kutatásaim során ráleltem erre az oldalra.
Innen kiindulva elolvastam a német Vorzüge által gyártott hordozható fejhallgató erősítőkről írt teszteket, és bizony megdöbbentem. Többen is azt állították, hogy a legjobb kis méretű eszközök hangja vetekszik az asztali készülékek hangjával.

Hogy milyen készülékről beszélünk? Nézzük csak:

Vorzüge VorZAMPpure II+ hordozható fejhallgató erősítő
Ára: 520 euró (gyártó weboldaláról rendelhető)

A német tervezésű, és Szingapúrban gyártott készülékekre a gyártó ad egy 7 napos kipróbálási időszakot, tehát ha nem tetszik visszaküldjük, és visszakapjuk a teljes vételárat.
A Vorzüge két családot gyárt, a Duo és a Pure családot. A Duo-t azoknak szánják, akik szeretnék a saját ízlésvilágukhoz hangolni a készülék hangját. Ennek érdekében a Duo család tartalmaz egy EQDuo funkciót, amelynek segítségével a mély és magas kiemelést jelentős tartományban állíthatjuk.
A Pure családot az igazi "puristáknak", azaz mindent az eredeti állapotában, változtatás nélkül hallgatni szeretőknek alkották meg, de ún. Gain állítási funkciót az is tartalmaz, azért, hogy minden fül-, és fejhallgató gond nélkül csatlakoztatható legyen hozzá.
Mivel szinte csak nagyon jót írtak róluk, gondoltam egyet és írtam a gyártónak megkérdezve, hogy a Meze 99 Classics fejhallgatómhoz melyik típust ajánlják. Azonnal jött a válasz, hogy a Pure II+-t, aminek örültem, mert én nem szeretek equalizátorral szórakozni, olyankor ugyanis a zene élvezete helyett állandóan arra koncentrálnék, hogy milyen beállítással szól a legjobban a rendszer.
Megrendeltem a készüléket. Bár nem vagyok egy becézős típus, de az egyszerűség kedvéért a Vorzüge VorZAMPpure II+ név helyett a sokkal egyszerűbb Püré-t fogom használni. 😊

2 héten belül megérkezett Püré. Már a kicsomagolásnál meglepett milyen kicsi ez a kissé retró kinézetű, de elképesztő minőségben legyártott dobozka.

Nos hogy valójában mekkora, íme két kép:

HTC 10 mobiltelefon (Brodit asztali tartón) - 


Lenovo Yoga 3 Pro Windows 10 Notebook - AQ Jitterbug USB zajszűrő - 
AQ Dragonfly Red USB DAC - Vorzüge VorzAMP Pure II+ fejhallgató erősítő -
 Meze 99 Classics fejhallgató

Már az első bekapcsolásnál meglepett a hangja, de hosszabban csak a 3 napos állandó bejáratás után kezdtem hallgatni. Nos ha azt mondom ez a kis doboz minden várakozásomat felülmúlta, nem túlzok.
Ezt a készüléket azért vásároltam, mert sokat utazom, néha a világ másik felére, és utazás közben és a távoli vidékeken is szeretnék minőségi zenehallgatást élvezni.
Azt gondoltam, hogy egy ilyen eszköz sokat javít az olyan készülékek hangján, mint a HTC 10 mobiltelefonom, vagy a notebookomhoz csatlakoztatott AQ Dragonfly Red, amelyre innentől piros szitakötőként hivatkozok majd, de a gyakorlatban kiderült, hogy egy jó DAC-ból származó hangot Püré arra a minőségi szintre emel fel, amelyet eddig csak olyan, sem méretben sem árban Pürével nem összemérhető készülékről hallottam, mint a HEED Elixir.

Azt eddig is sejtettem, hogy egy mobiltelefonba, vagy egy pendrive méretű DAC/fejhallgató erősítőbe aligha lehet kiemelkedő minőségű fejhallgató erősítőt belezsúfolni, de úgy gondoltam, hogy már csak a korrekt tápegység miatt is kell egy bizonyos méret ahhoz, hogy egy fejhallgató erősítő nagyon jól szóljon. Bevallom tévedtem...
Egy tényezőt például figyelmen kívül hagytam, és ez az akkumulátor. Neves tervezők, mint például Rob Watts (Chord) is azt állítják, hogy az akkumulátoros tápellátásnak jelentős előnye van a hálózatról történő táppal szemben (például jóval alacsonyabb a zajszint).
Püré ugyan használható az USB-s töltővel való töltés alatt is, de a gyártó nem ajánlja.
2,5 órás töltéssel 11 órán át használható (60%-os töltöttségnél egy, 15%-os töltöttségnél egy második piros led is kigyullad az előlapon), amely akár egy London - San Francisco repülőútra is elég lehet. Úgy tűnik, hogy a német tervezőknek sikerült az, amit nem is reméltem, vagyis egy igazi High End hangminőséget kihoztak egy cigis doboz méretből.
Persze mindenki mást ért High End alatt, évekkel ezelőtt egy ún. High End rendezvényen hallottam én 10 millió forintos berendezést is pocsékul szólni. Én a High End alatt azt értem, hogy olyan minőségű hangot hallok, amelyet a korábban hallott legjobb készülékek tudtak csak produkálni. Csak tájékoztatásul, Burmester-t, Dan D'Agostino-t, vagy Mark Levinsont nem szoktam hallgatni.

Arról viszont beszámolhatok, hogy pár napig volt nálam egy Chord 2Qute, az egyik legnépszerűbb DAC, és legnagyobb megdöbbenésemre a minden apró zenei részletet kihozó 2Qute után ugyanazt a felvételt meghallgatva (Nigel Kennedy - Vivaldi: The New Four Seasons: Autumn) a HTC 10 mobilomra kötve (egy "sima" jack - jack kábellel) Püré a felvétel minden részletét ugyanolyan részletezettséggel hozta, mint a közel 400 ezer forintos árú Chord DAC az otthoni rendszeremen hallgatva!

Néhány elképesztő műszaki adat a gyártó specifikációjából:
Súly: 130 g
Méret: 83 x 66 x 18 mm
Frekvencia átvitel: 15 - 100 kHz ± 0,2 dB
Jel-zaj viszony: > 110 dB
Teljes harmonikus torzítás: 0,0008 %

Ez a készülék számomra elég hamar bebizonyította, hogy minőségi DAC-ot lehet ugyan kis méretben gyártani, de a kis méretű, hordozható eszközöknek a gyenge pontja a fejhallgató erősítő.

Hónapok óta hallgatva ezt a kis műszaki csodát a szerelem első (látásra) hallásra érzés mit sem csökkent bennem. Azért természetesen kipróbáltam azt is, hogy meghallgassam Pürével egy notebook hangját, jó DAC közbeiktatása nélkül.  Csodák természetesen nincsenek, a piros szitakötőt kiiktatva Pürével is pocsékul szólt a Lenovo notebookom. Épp a napokban beszélgettem egy ismerősömmel, aki azt gondolta, hogy ha vesz egy minőségi fejhallgatót, akkor a számítógépről is jó hangot hallhat majd, de ki kellett ábrándítsam ebből a tévhitéből, jelezve, hogy kell egy jó DAC és kell egy jó fejhallgató erősítő is. Vannak persze olyan kütyük, amelyek ezeket együtt tartalmazzák, például Chord Mojo, vagy iFi micro iDSD Black Label, de állítólag Püré azokkal összekötve is képes javítani a hangminőségükön.

Íme ilyen amikor Pürét társítjuk egy Chord Mojoval:



Lássunk most egy összehasonlító tesztet a mobil eszközök saját hangja és Püré áldásos közreműködésével előállított hang között:





Látható, hogy minden felvételen lényeges minőségjavulást eredményez Püré közbeiktatása.
Ezen az erősítőn a zaj fogalmát kiiktathatjuk, szinte semmilyen zaj nem érzékelhető rajta.
Már annak a gondolata is kellően lelkesítő, hogy valahol a világ nálunk melegebb szegletében egy szálloda medencéjének partján is ezt a hangminőséget élvezhetem, és nem kell ehhez magammal vinnem súlyos eszközöket (mint a régi viccben az orosz kisrádió mellé a csak egy nagy bőröndben elférő tápegységet).
A Vorzüge fejhallgató erősítők kisebbfajta műszaki csodák. Ebből a méretből kihozni egy olyan hangot, amelyet csak a drága asztali fejhallgató erősítők képesek produkálni, ez művészi teljesítmény, igazi mestermunka.
Bizton állathatom, hogy Püré megvásárlása az eddigi egyik legjobb vételemnek bizonyult, olyannyira, hogy mióta Püré nálam van, sokkal többet hallgatok fejhallgatóval zenét, mint a zenehallgató szobámban a hangsugárzós rendszeremen.

Mindenképpen szót kell ejteni a nagy felbontású (MQA) és a CD minőségű felvételek Püré általi tolmácsolásáról. Nos Püré a jó minőségű CD felbontású felvételeket is képes nagyszerűen reprodukálni, de a piros szitakötő segítségével a TIDAL Masters albumok immáron teljes MQA kibontásban, az eredeti mesterszalag felbontásán olyan természetességgel szólalnak meg Püré által, hogy aki teheti hallgassa meg ezek egy részét (sajnos ma még a mobiltelefonok közül csak a nemrég bejelentett LG V30-as tud MQA zenéket dekódolni). Azért csak egy részét, mert ennek a weboldalnak a tanúsága szerint ma már több, mint 3 ezer album érhető el a TIDAL Masters-n az új formátumban.
Aki eddig azt állította, hogy a piros szitakötő bizony gyengécske, hallgasson meg néhány TIDAL Masters albumot egy Vorzüge erősítővel, és biztos vagyok benne, hogy megváltozik a véleménye.
Az új formátumban minden természetesebb, analógosabb, jobban hasonlít arra a hangra, amit a hanglemez kedvelők, az analóg zene szerelmesei megszoktak.

Ajánlott tesztlemez az MQA előnyeinek megismeréséhez:
Melody Gardot - Currency of Man
(néhány hete elérhető MQA verzióban is
a TIDAL Masters-n, ahol egy családi előfizetés
4500 Ft./6 fő, azaz 750 Ft./fő havonta)

Úgy tűnhet, hogy a fenti zenehallgatási teszt a mobilom és a kisméretű szitakötő összehasonlítása. Persze fel lehet fogni így is, de valójában azt mutatja meg, hogy nincs szükség sok százezres DAC-ot vásárolnia annak, aki igazán lenyűgöző hangminőségre törekszik, ennek eléréséhez tökéletesen elegendő egy a mobilok között kiemelkedő DAC-al szerelt okostelefon és/vagy egy kisméretű USB DAC megvásárlása, és Püré előcsalja belőlük a legjobb formájukat.
A mobiltelefont részletre 128 ezer Forintért vásároltam meg az egyik hazai szolgáltatótól, míg a piros szitakötőt 50 ezerért akciósan, de a néha akciósan 24 ezerért kapható fekete szitakötő sem marad el sokkal hangminőségben a piros testvérétől.
A mobilt természetesen nem csak zenehallgatásra használom, hanem sok minden más hasznos funkcióját is élvezem. Hogy az ebbe épített DAC mennyibe került, ezt homály fedi, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy egy jó minőségű asztali DAC áránál kevesebb pénzből megdöbbentő hangminőséget kapunk. A teszt tanulsága azonban az is, hogy egy Vorzüge erősítő nem elégséges egy minőségi DAC hiányában, viszont a kisméretű, hordozható eszközökbe (mobilok, szitakötők) épített fejhallgató erősítők szerepét átvéve libabőrössé tevő zenei élményben lehet részünk általa.


Hogy kiknek ajánlom?

Akik egy utazás, nyaralás, repülés, hétvégi kiruccanás alatt is a legjobb
asztali készülékekkel vetekedő minőségben kívánnak zenét hallgatni,

Akik nem fogadják el a mobil eszközök kis méretéből fakadó kompromisszumokat,

Akik a zenei felvételek minden részletét ki akarják élvezni,

Akik nem akarnak sok százezret költeni egy MQA képes DAC/fejhallgató erősítőre
(pl. Mytek Brooklyn), de kiváló minőségben akarják élvezni
a legújabb innováció által kínált digitális zenei forradalmat.
(ezt a már említett fekete, vagy piros szitakötő segítségével tehetik meg)


Következő bejegyzés: Meze 99 Neo fejhallgató teszt...




11 megjegyzés:

  1. Szia András!

    Gratulálok a szuper bloghoz, sok számomra érdekes, értékes infóval gazdagodtam. Lenne viszont egy konkrét kérdésem: külföldi fórumokon olvastam, hogy a Bluesound Node 2-t gyakran bővítik a Mytec Brooklyn-nal. Ennek oka egyrészt a minőségi DAC illetve a 2017-es Brooklyn DAC+ esetében már a lényegesen javított fejhallgató erősítő is.
    A kérdésem Feléd (főleg mivel Neked van mindkettő), hogy mennyi javulás várható (ha egyáltalán) egy Bluesound Node 2 után kötött "Pürétől"? Esetleg szitakötővel megspékelve? :)

    Köszi
    Balázs

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a kedves szavaidat :)
    Sajnos nekem nincs Mytek Brooklynom.
    Nagyon szívesen tesztelném, mert állítólag szuper.
    Nemrég a nagyon elismert amerikai Stereophile magazin az Év Termékének választotta a Mytek Brooklyn-t. Ami ennél is meglepőbb volt, hogy a sokak szerint a ma kapható legjobb minőségű DAC-nak tartott Chord Dave a vert mezőnyben végzett!
    A Bluesound Node 2 "Pürével" (Vorzüge Pure II +) hallgatva lényegesen jobb hangot ad, mint a Node 2 saját fejhallgató erősítője. Szerintem a Node 2 saját DAC-ja (Burr Brown) lényegesen komolyabb, mint a piros szitakötő, tehát nem érdemes azt ebbe a rendszerbe behelyezni, a szitakötő egy notebook, vagy egy mobil eszköz mellé való.

    VálaszTörlés
  3. Kedves András,
    (elnézést, ha bejegyzésemet többször is megkapnád, de valahogy nem hajlandó elfogadni).
    Nem udvariassági kör, de nagy élvezettel olvasom a blogodat. Látva felkészültségedet, tanácsot szeretnék kérni tőled. Magam is zenebolond vagyok, kedvenc zenéimet igyekszem az általam elérhető legjobb minőségben hallgatni. Bár alapjában véve bakelites vagyok, az elmúlt években a Hi-Res megjelenésével a digitális zene is kifejezetten élvezhető vélt számomra. Napjaim jelentős részét a számítógépem előtt töltöm, itthon dolgozom és a zene mindig szól. iMac-em van és egy pár Adam Audio A5 Studio Monitort használok hangsugárzónak. Két éve felfedeztem fel az Audirvana audiophile zenelejátszót, ami egy egészen kiváló szoftver. Az iMac hangkártyája max. 24/96 kHz-re képes, nekem viszont egyre több 24/192-es és DSD zenefájlom van, ergo kellene egy jó DAC, elérhető áron. Hálás lennék, ha tudnál ajánlani lehetőségeket.
    Köszi,
    Péter

    VálaszTörlés
  4. Kedves Péter,
    Örülök, ha Számodra érdekes új információkat tudok adni.
    Az Audirvana + új szoftver már képes dekódolni a legújabb digitális zenei technológiával (MQA) előállított fájlokat, amelyeket a TIDAL Masters-ről már meg tudsz hallgatni.
    Két elérhető árú DAC-ot ajánlanék: az Audioquest Dragonfly Red-et ("piros szitakötő"), amelyről itt több bejegyzésben is írtam. Ára néha akciósan 50 ezer Ft. körül. Tud MQA dekódolást az Audirvana + szoftveres kibontását követően, és a pendrive méretéhez képest nagyon jól szól. A másik "sláger" DAC az osztrák ProJect Pre Box S2 Digital, amely egy kisebb dobozban elképesztően fejlett technika, teljes MQA kibontást tud, tehát képes akár 32bit/768 kHz-es PCM és DSD felvételek megszólaltatására, persze ez a felbontás inkább elméleti, mert a legtöbb felvétel ennél kisebb felbontású. A Pro-Ject varázsdoboz állítólag nagyon szépen muzsikál, és "csak" 345 euróba kerül. Jó zenehallgatást :)

    VálaszTörlés
  5. Még annyit, hogy mindkét DAC átveszi a hangkártyától a vezérlést ha USB bemenetre kötöd rá őket, és így a DAC jó minőségű hangját élvezheted...A TIDAL beállításokról a korábbi bejegyzéseimben írtam.

    VálaszTörlés
  6. Kedves András,
    Köszönöm a többiek nevében is ezt a rengeteg időt amit ráfordítasz a témára. Örülök, hogy megtaláltam a blogot és lenne pár kérdésem ha nem veszed zokon. A analog rendszerem mellé kerestem egy DAC-ot ami átviszi a számítógépről a zenét az erősítőm felé és a fülesembe is. A kérdésem az, hogy fülesdac-ok elegek-e erre? Pl. az Oehlbach XXL DAC, Audiolab Q-DAC. Milyen USB kábeleket használjak iMac vagy Macpro esetén? Jól értem, hogy a TOSLINK korlátolt átvitelt biztosít? Elnézést az amatőr kérdésekért és előre köszönöm válaszod.

    VálaszTörlés
  7. Én az általad megnevezett készülékek kategóriájában egyértelműen a Pro-Ject Pre Box S2 Digital nevű, kisméretű, de nagyon jó hangú, és MQA dekódolásra is képes készüléket ajánlanám. Az használható analóg erősítőhöz és füleshez is (van benne fejhallgató erősítő).
    Ami az USB kábelt illeti egy elérhető árú Audioquest USB kábel szerintem elegendő, nem kell erre vagyonokat költeni. Jól érted az optikai kábel (TOSLINK) kapcsolat max. 24 bit / 192 kHz felbontást tud átvinni (azt sem minden készüléken), de ugyanez igaz a koaxiális digitális kapcsolatra is. Azért a legtöbb zenei fájl belefér ebbe a limitbe, de ha teljes felbontást szeretnél, akkor használj USB kábeles összekötést.

    VálaszTörlés
  8. Kedves András!
    Ajánlásodat megfogadva beszereztem egy ProJect Pre Box S2 Digital DAC-ot. Már erős egy hónapja nyúzom és tesztelem különböző beállítási profilokkal, mostanra leírhatom, hogy teljes mértékben elégedett vagyok vele. Volt ugyan eleinte valamennyi kompatibilitásai gubancom a macOS High Sierra-val, de némi Fórumos kutakodás után ezt meg tudtam oldani. De ez nem a DAC hibája volt. Összegezve, a magas felbontású, tömörítetlen zenéim szinte új dimenzióban szólaltak meg, de ez igaz, az egyszerű flac felvételekre is. Ehhez hozzásegített az Audirvana szoftver rendkívül rugalmas beállíthatósága, aminek következtében szinte analóg hangzást tudtam elérni a DAC-al. Ezúton is köszönöm a tippedet! Barátsággal üdvözöllek, Péter

    VálaszTörlés
  9. Kedves Péter,
    Nagy örömmel olvastam beszámolódat!
    Nagyon kellemes zenehallgatást kívánok az új DAC-al.
    Tisztelettel
    András

    VálaszTörlés
  10. Kedves András,
    kérhetek Önhöz egy telefonos elérhetőséget? Dragonfly Red DAC-om van IFI USB szűrővel, melyet jellemzően 16 vagy 32 Ohm-os fülhallgatókkal használok, egy 150 Ohm-os fülhallgatóm van ezeken felül. Azzal kapcsolatban keresném, hogy érdemes-e használtan Chord Mojo-t vennem, vagy inkább a DFR mögé keressek jó fejhallgató erősítőt?
    Köszönöm,
    Üdvözlettel
    Kiss László

    VálaszTörlés
  11. Bármely ilyen döntés előtt érdemes meghallgatni a kétféle hangot.
    A Mojo nagyon jó eszköz, mindmáig az egyik legjobb, de ha valaki vesz a Piros "szitakötő" mögé mondjuk egy Vorzüge hordozható fejhallgató erősítőt, akkor lehet, hogy a kettő együtt jobban szól a Mojo--nál. Ha valaki sokallja a Vorzüge árát, annak ajánlom a Fiio Q5-t DAC/fejhallgató erősítőt, amelyet nagyon dicsérnék. Ekkor ugye már nem kell a szitakötő sem. Nagyon jónak ígérkezik a májusban megjelenő Fiio Q5s, amely ár - érték arányban kiemelkedőnek ígérkezik.

    VálaszTörlés