2019. január 9., szerda

Az ünnepek ajándékot hoztak: Nagy felbontású zenelejátszás az Androidos mobilokon. MQA-t a tömegeknek!

Legutóbbi bejegyzésemben azt ígértem, hogy a Meze Empyrean fejhallgató teszt következik. Már két hétig teszteltem a román - ukrán csoda fejhallgatót, de januárban még szeretném kipróbálni valami igazán hozzávaló forrásról és erősítővel. Akkor lehet kimondani a végső verdiktet.

Időközben viszont jelentős események követték egymást:

Az UAPP Android audiofil zenelejátszó alkalmazás MQA kibontó lett

Karácsony este átadtam a lányomnak egyik ajándékként a KZ ZSN fülhallgatóját, és amikor javasoltam, hogy hallgassa meg hogy szól a Fiio BTR3 lejátszóval, és el akartam indítani egy zeneszámot a kedvenc mobil zenelejátszó alkalmazásom segítségével (USB Audio Player Pro, röviden UAPP), akkor ez az üzenet jelent meg a telefon kijelzőjén:

Karácsonyra megérkezett az MQA kibontás funkció
az UAPP Android applikáció 5. verziójába

Mit is jelent ez pontosabban? Nos azt, hogy mostantól a nagy felbontású zenék lejátszását egy  olyan mobiltelefonon is élvezhetjük, amelyik nem rendelkezik kiemelkedő hangi adottságokkal. 
Ez mondható el az én XIAOMI MI8 mobilomról is, amelybe egy átlagos DAC-ot építettek be.

Az UAPP Android zenelejátszó alkalmazást a Google Play Áruházból lehet megvásárolni 2700 Ft-ért.
Ezt én már jóval korábban megtettem, hiszen ezzel az alkalmazással lehet a legjobb zenei hangminőséget elérni. 
Ez az alkalmazás az egyetlen, amelyikkel a mobiltelefonunk belső DAC-ját teljesen megkerülve egy külső DAC/fejhallgató erősítő segítségével még az átlagos, vagy gyenge hangú mobilunkról is jó minőségben hallgathatunk zenét. Én például az Audioquest Dragonfly Red ("Piros szitakötő") eszközömet csatolom hozzá egy adapterrel, így:

A Piros szitakötő teljesen kiváltja a mobil
saját DAC-ját az UAPP-vel együttműködve


Természetesen karácsonykor rögtön ki akartam próbálni az új funkciót. Amint el akartam indítani egy MQA logóval ellátott albumot felugrott egy ablak és arra kért, hogy egy alkalmazáson belüli vásárlás keretében vegyem meg az új szolgáltatást 1390 Ft-ért. Mivel ezt egyszer kell csak kifizetni, és mivel erre a funkcióra két éve vártam természetesen megvettem. Utána már a fenti kép tárult elém.
Az UAPP az eddigi High-Res logó helyett egy MQA logót jelenít meg minden nagy felbontású albumon és zeneszámon, és lejátszáskor a telefonhoz csatlakoztatott USB DAC, és a felvétel felbontását és bitrátáját is kijelzi, és ebben a sorban jelenik meg az MQA logó, mellette pedig vagy egy zöld, vagy egy kék pont. 
Amennyiben kék pontot látunk, akkor a felvételt elkészítő stúdió, vagy a művész hagyta jóvá az MQA változatot, ahol zöld pont jelenik meg, ott ilyen jóváhagyásra nem került sor.
A pontok színének azért nagy jelentőséget ne tulajdonítsunk.

Ami sokkal lényegesebb az a szitakötő színe. Amikor nagy felbontású (MQA) felvételt hallgatunk, akkor az UAPP applikáció végzi az MQA fájl első kibontását, és a Piros szitakötő végzi a  további kibontást. Ilyenkor változik meg a szitakötő színe zöldről (16 bit / 44 kHz-es CD felbontás) lilára (purple), amely azt jelzi, hogy az UAPP és a Piros szitakötő együttesen a stúdió felvétel felbontását állítják elő az MQA technológiával, FLAC formátumban lesugárzott fájlból.


Egy korábban már közzétett, most aktualizált elvi séma:



Az elméletnél is fontosabb, hogy a ma már több, mint egy millió (!) nagy felbontású zeneszám a korábbinál sokkal jobb minőségben hallgatható meg, különösen a Piros szitakötővel, mert az már tudja az MQA kibontást. Használhatunk más DAC-okat is erre a célra, a hordozható DAC-ok közül az angol iFi cég termékei alkalmasak még erre. Itt nézhetők meg az MQA képes készülékek.

Az MQA mobiltelefonokon való megjelenése jelentős átalakításokat végezhet majd a hordozható zenelejátszók piacán. eddig ugyanis kevesen élvezhették az új technológia előnyeit a mindennapokban, akár az utcán, vagy egy metrón is (azok tehették ezt meg, akiknek volt egy Onkyo, SONY, vagy Pioneer DAP-juk, vagy egy újabb LG mobiltelefonjuk). Mostantól viszont milliárdos felhasználó rétegről beszélhetünk!
Nem véletlen, hogy az olyan presztízs márka, mint az Astell & Kern és feltörekvő piaci szereplő, mint a Hiby is léptek már ebben az irányban. Én most azt várom, hogy a többi DAP gyártó is meggondolja készülékeik MQA képessé alakítását, mert ha ezt nem teszik meg, és egy olcsó kínai mobiltelefon, az UAPP Android alkalmazás, egy OTG kábel/adapter és egy MQA képes Audioquest Fekete szitakötő együttes használatával (mai áruk együtt kb. 80 ezer Ft.) jobb hangminőséget élvezhetünk, akkor a konzervatív gondolkodású gyártók kiszorulhatnak a piacról.

Természetesen kipróbáltam az új szolgáltatást és be kell valljam, hogy egy hétig nem vettem elő Fiio-ka-t, mert a képen látható rendszer elképesztően zenei produkciót nyújtott:

MQA mobil lejátszó rendszer: XIAOMI MI8 mobiltelefon + Nonda adapter + 
Audioquest Piros szitakötő DAC / fejhallgató erősítő + Inakustik Premium 
jack - jack kábel + Vorzüge Püré fejhallgató erősítő+ Meze 99 Classics fejhallgató


Már nincs nálam az Astell & Kern Kann, pedig szívesen összehasonlítottam volna az új technikát a  (még?) nem MQA képes Kann hangjával.

Karácsony másnapján elkértem a fiam MQA képes LG V30-as telefonját, amelyet korábbi bejegyzésemben a csoportteszt győztesének választottam, hogy összehasonlítsam az egyszerűbb (Püré nélküli) MQA lejátszómmal (XIAOMI MI8 telefon + Nonda adapter + Piros szitakötő DAC/fejhallgató erősítő), és megállapítottam, hogy az új MQA lejátszóm az UAPP szolgáltatása révén teljesen versenyképes az LG V30-al a nagy felbontású zeneszámok lejátszásakor.



Néhány képernyőkép az új lejátszóról:



Jóváhagyott zeneszámok


Jóváhagyás nélküli zeneszám


Az hogy az USB DAC-hoz milyen felbontás van írva az nem a valós felbontást mutatja, hanem azt, amit az UAPP kiad a DAC felé. A DAC ezt még felkonvertálja nagyobb felbontásra.
A TIDAL távzene szolgáltató egyik alkalmazásnak (így az UAPP-nek sem) engedi meg, hogy rajtuk keresztül letöltsünk zeneszámokat a mobilunkra ún. offline zenehallgatásra, tehát ma még repülőutakon csak a saját mobilunkra töltött zenéket, vagy a TIDAL alkalmazást használhatjuk offline zenelejátszás funkcióval.



Amikor azt hittem, hogy ezt a nagyon kellemes meglepetést más hasonló bejelentés egy ideig nem fogja követni, akkor olvastam, hogy a Las Vegas-i Consumer Electronics Show (CES) keretében bejelentette a TIDAL, hogy az Androidos applikációja már képes MQA kibontásra!


TIDAL Android applikációja képessé vált Masters (MQA) számok lejátszására


Ehhez le kell tölteni a legújabb verziót a Play áruházból (a legfrissebb január 23-án jelent meg).

Kezdetben elég sok gondom adódott, nem akartak működni a lejátszási listáim, és a telefonra letöltött, ún. offline albumok is csak HIFI (CD) minőségben voltak lejátszhatók.
Első felindulásomban írtam is a kedvenc külföldi fórumomra csalódásomnak hangot adva.
Szerencsére a 21. század embere a világ bármely pontjáról kaphat segítséget, ahogy én most egy indonéz fórumtagtól, aki jelezte, nem hibás a TIDAL új applikációja, csak a Cashe-t kell kitörölnöm, és az offline albumaimat helyre kell állítani, mivel azokat akkor töltöttem le, amikor még csak HIFI (CD) minőségben tudott zenét lejátszani az alkalmazás.

Ehhez alul a My Collection feletti szív jelre kattintva, a jobb felső sarokban ki kell nyitnunk a beállításokat, és a Clear Cached Content menüpont alatt üríthetjük az átmeneti tároló tartalmát, majd a Restore Offline Content menüpont alatt helyreállíthatjuk a korábban letöltött albumainkat, kedvenc zeneszámainkat és lejátszási listáinkat.
Ez utóbbi nálam kb. 1,5 óráig tartott (!)
Mivel az MQA technológiával előállított, nagy felbontású zeneszámok nagyobb helyet foglalnak a mobilunkban, mint a CD minőségűek, így érdemes vagy nagyobb tárolókapacitású telefont vásárolni, vagy egy micro SD kártyát.

A lényeg, a fenti teendők megtétele után minden nagyon  jól működött.
Ami elképesztő, hogy az új TIDAL alkalmazáson belül egy zeneszámra rákattintva az azonnal elindul. Gondoljunk csak bele, lehet, hogy valahol Indiában van a TIDAL szervere (csak feltételezés), és amint elindítok egy zenét, az azonnal megszólal! Micsoda 21. századi technika!


Néhány képernyőkép az új TIDAL Android alkalmazásról:



A sárgásbarna Master felirat, és a csík a nagy felbontású (MQA kibontás) lejátszásra utal, míg a kékeszöld HIFI felirat és csík a CD minőségű lejátszásra.
A TIDAL mobil alkalmazása nem kényeztet el bennünket felbontás és bitráta adatokkal.

A TIDAL megoldásának van azonban egy igen jelentős hiányossága!
A TIDAL alkalmazás nem képes USB-n keresztül kiadni a jelet egy külső DAC-ra, tehát ha ezt az alkalmazást akarjuk használni, akkor fogunk minőségi zenehallgatást elérni, ha a telefonunkban van egy jó DAC! Itt nyilván felvetődik a kérdés, hogy mi a helyzet azokkal a mobilokkal, amelyekre már nem szereltek 3,5 mm-es jack fej/fülhallgató aljzatot? A jó hír az, hogy a mobilhoz adott USB - jack adapter használatával is működik az új TIDAL applikáció és élvezhetjük a megújult zenelejátszást!


Meghallgattam a Master zenéket a XIAOMI MI8 telefonommal, és ugyan kellemesebb volt, mint korábban, de elég messze van az UAPP - Piros szitakötő hangzástól.

Kipróbáltam az új Android alkalmazásokat a mobil rendszeremmel is:

Fiio BTR3 légzene játszó - Vorzüge VorZAMP Pure II+ fejhallgató
erősítő mobil rendszer is jobban szól az új szolgáltatásokkal


Ami az LDAC Bluetooth kodekkel elérhető hangminőséget illeti, amikor WIFI jel segítségével a TIDAL szerveréről hallgatok zenét, akkor az UAPP alkalmazással valamivel kellemesebb, kifinomultabb a hangzás, de nincs azért lényeges különbség.
Amikor a mobilomra letöltött (offline) albumokat hallgatom (Master minőségben) a TIDAL alkalmazással, akkor egész picit kellemesebben szól, mint az UAPP alkalmazással WIFI-n keresztül.

Ami a fontos, mivel mindkét (UAPP, TIDAL) mobil alkalmazás elvégzi az MQA zenei fájlok első kibontását az ún. "mag" szintig (24 bit / 88 kHz, vagy 24 bit / 96 kHz), ami az új technológia előnyeinek többségét már magában foglalja, így még Bluetooth kapcsolat segítségével, vezeték nélkül lejátszva is jobban szól a zene, mint korábban.
Elvileg az LDAC kodek pont 24 bit / 96 kHz felbontású fájlokat képes átvinni vezeték nélkül, de sajnos ebben a rendszerben az Android jelenti a gyenge láncszemet bizonyos limitációkkal.



Íme itt a szép új világ, és ha a hírek igazak, akkor hamarosan lesz MQA dekódolás az IOS készülékeken is (iPhone, iPad)! Ha ezt szegény Steve Jobs megérhette volna...

Aktualizálás: március óta az iPhone-okon és iPad-eken a TIDAL IOS applikációja is tudja az Androidos verzióhoz hasonló első MQA kibontást. Azért még nem teljesen hibátlan a működés, ugyanis a feleségem iPhone 7 telefonja nem volt képes Master albumokat Master minőségben lejátszani, csak HIFI-ben, míg az én 2018-as iPad-em az ún. lightning kamera adapter segítségével a piros szitakötőt csatlakoztatva gond nélkül játssza a TIDAL Masters albumokat. A szitakötő lila szine jelzi, hogy az IOS applikáció első kibontását követően a szitakötő végzi a további kibontást, így az alapból nagy felbontású zenelejátszást nem tudó Apple mobil eszközökön is élvezhetünk nagy felbontású zenéket! Egy őszinte hangú vélemény a témában, ami sajnos azt támasztja alá, amit eddig én is írtam az Apple és a zene kapcsolatáról. Mindenesetre az Apple hívőknek jó hír, hogy mostantól már ők is jobb minőségben élvezhetik a zenehallgatást, mint eddig.


Tipp: Már kapható a KZ ZS7, a Knowledge Zenith legújabb hibrid (1DD+4BA) belső fülese!
Első hírek szerint a kicsivel 40 euró alatt kapható (1 hét alatt már 15%-ot esett az ár és ma már csak 34 euró, mobil alkalmazásból rendelve!!!belső füles a KZ eddigi legjobb IEM-je! A KZ ZS5 (2DD+2BA), a KZ AS10 (5BA) legjobb tulajdonságait egyesíti a KZ ZS6-hoz hasonló fém házban. Van olyan vélemény, amely szerint a hangminősége összemérhető a 32-szer drágább Campfire  Andromeda belső füles-el!!!!


Mielőtt a KZ ZS7-et értékelik elődje a KZ ZS5 nagyon komoly elismerést kapott!
Az egyik neves fejhallgatós tesztoldal, a Headfonia szakírója a megfizethető kategóriában 2018. év legjobb belső füles-ének választotta a KZ ZS5-t. Azt állította, hogy jobban szól, mint a kinézetre hozzá hasonló, de 20-szor ennyibe kerülő Campfire belső füles. Arra biztatott mindenkit, hogy ennyi pénzért (kb. 5500 Ft., most akcióban csak 4800 Ft.!!!) vegyük meg ezt a hihetetlenül jó hangú készüléket minél több családtagunknak, akik ezáltal megértik majd a szenvedélyünket a zene iránt. Én a fiamnak vettem egyet karácsonyra 😍