2019. július 17., szerda

Feliks Elise Mk. II csöves fejhallgató erősítő, előerősítő Lengyelországból: a figyelemre méltó Nagy Testvér

A megfizethető és elképesztően muzikális lengyel Feliks Echo tesztjénél említettem, hogy a cég három zászlóshajója a megjelenés sorrendjében az Euforia (580 ezer Ft.), az Elise Mk II. (425 ezer Ft.) és az Echo (170 ezer Ft.).

A Feliks hazai képviselőjének jóvoltából megérkezett hozzám az Elise Mk. II amelynek piacra dobása megelőzte a tavaly ősz végén érkezett Echo-t. Ez azért fontos információ, mert nekem úgy tűnik, hogy az Echo-nál már figyelembe vették azokat a kisebb hiányosságokat, amelyeket a korábbi modelleknél a vevők és a szakma tapasztalt (például alacsony kimeneti jelszint), vagy tudatosan más célt fogalmaztak meg.

Minden képnél klikk a képre a jobb képminőség érdekében
Az Elise dizájnja az Echo-hoz képest kicsit komorabb, "jelentőségteljesebb"


Az Elise csövei sokkal nagyobbak, mint az Echo-é.
Arra figyelni kell, hogy a csövek felett kellő légtér legyen,
mert igen komoly hőt bocsátanak ki, mint ahogy a doboz is.
Gyengén látóknak hasznos lehet a hangerő szabályzó 
oldalán található süllyesztett vájat, de én szenvedtem vele, 
szemből ugyanis nem látni hova van állítva a hangerő.



Érdekes módon az Elise kisebb helyet foglalt az állványon, mint az Echo (keskenyebb). Ugyanakkor tekintélyesebb darab, igen jelentős méretű tápegységgel, amely a csövek mögött helyezkedik el. Ezt az elemet akár a készülék fekete dobozának is nevezhetnénk 😄 de az Elise elég súlyos darab, egyhamar nem fog lezuhanni 😉


Az állvány tetején látható az Elise Mk. II,
míg alulról a második polcon az Echo.
A tesztet a Bluesound Node 2 távzene / hálózati zenelejátszóval
 végeztem, mint forráskészülékkel. Tartozékokról az Echo tesztben írtam.



Természetesen a tesztet közel egy hetes bejáratás után végeztem csak el, mert a dobozából kivéve még igen nyersen szólt az Elise.

Viszonylag gyorsan megállapítottam, hogy az Elise 2,5 x-es ára ellenére kisebb kimeneti teljesítménnyel rendelkezik, mint az  olcsóbb Echo. Az Echo-t fejhallgatóval hallgatva a hangerő szabályozót "9 óra", otthoni rendszerbe illesztve "12 óra", míg az Elise-t fejhallgatóval "12 óra", otthoni rendszerben "3 óra" állásba kell állítani. Ezek az értékek a Meze 99 Classics fejhallgatóval hallgatva értendők, a Meze Empyrean-nel még "2 órát" jobbra kell tekerni.
Ennek az információnak látszólag semmi jelentősége nincs, de majd meg fogjuk látni, hogy bizony az otthoni rendszerbe illesztve van jelentősége annak, hogy a csöves erősítőt előerősítőként használva mennyire tud "beleszólni" a végső hangképbe.

Meg is kérdeztem erről Lukasz Feliks-et a gyártó cég vezetőjét, aki mint mindig most is nagyon készségesen válaszolt a kérdéseimre.

Tájékoztatott arról, hogy igen jól érzem, az Elise tervezésénél 90%-ban a fejhallgató erősítő funkciót tartották szem előtt. Az Echo tervezésénél viszont az volt a cél, hogy a fejhallgató erősítő funkció mellett aki szeretné az otthoni sztereó rendszerébe belevinni a nagyon kellemes csöves (analógos) hangzást, az megtehesse. Az Echo vonal szintű kimeneti jelszintje 20-30 %-al magasabb az Elise-nél.

Nagyon jó érzés fogott el, amikor elolvastam a levelét, mert tökéletesen visszaigazolta, amit a teszt alatt mindvégig éreztem. 😄

Az Elise-hez megvásárolható csőkészlet ára 180 euró + szállítás, de Lukasz Feliks szerint elég kevés csőkészletet adnak el, mert a csövek hosszú élettartammal rendelkeznek.

A bejáratást követően meghallgatva néhány kiváló minőségű teszt felvételt megállapítottam, hogy az Elise Mk. II, mint egy nagy testvérhez ez illik nagyon komolyan és felelősségteljesen végzi a feladatát. A hangzása kicsit komorabb, "sötétebb", mint az Echo-é. 


Feliks Elise Mk. II és Meze Emyprean


Néhány jelző a két készülék jellemzésére:

Elise Mk. II:     transzparens, precíz, komoly, testes, komor, intim, bensőséges, 
                        szerethető (A zenei ízlésvilággal)

Echo:               könnyed, analógos, térhatásos, dinamikus, játékos, fiatalos, 
                        szerethető (B zenei ízlésvilággal)

Ezeket a jellemzéseket meg kell magyaráznom...

Most megcseréltem a teszt sorrendet és először az otthoni rendszerembe illesztve hallgattam meg az Elise Mk. II előerősítő funkcióját, és azután hasonlítottam össze az Elise-t az Echo-val fejhallgatóval hallgatva (Meze Empyrean).

Az már a teszt elején kiderült, hogy az Elise-t minden pillanatban kellemes hallgatni, nagyon szépen jeleníti meg az emberi énekhangokat, a hangszerek hangját, természetesen, levegősen, életszerűen.
Nagyon jó mély hangokat produkál, a közép tartományt kiegyensúlyozottnak mondanám, szép énekhangokkal. A magas tartománya nem tolakodó, sőt kissé visszafogottnak mondanám, de nagyon természetes hangzást produkál.
Ugyanakkor a térélmény terén ha pozitívan akarunk fogalmazni, akkor mint a fejhallgatóknál szokás mondani, intim, bensőséges az előadásmódja, ha viszont képesek vagyunk egy ilyen kiváló készülékkel szemben negatívumot is leírni, azt kell, hogy mondjuk, hogy érezhetően kisebb teret jelenít meg, mint a jóval olcsóbb Echo!



Ez különösen a következő felvételeken volt tetten érhető:



Callas Carmen felvételén a hátul elhelyezkedő kórus az Echo-ról hallgatva sokkal hátrébbről szólt, mint az Elise-ről. A színpadkép széltében is messzebb terjedt az Echo-n, mint az Elise-en.
Ugyanakkor Callas hangjának sokszínűsége az Elise-en jobban érvényesült. Dinamikai szempontból a két erősítő hasonlóan magas szinten teljesített.
A Meze Empyrean fejhallgatót időközben a szakírók által összeállított listák többségénél már a világ öt legjobb fejhallgatója között találjuk, ugyanakkor a csodás hangzásra képes Empyrean-nek nem a legnagyobb erőssége a nagy tér, tehát amikor vele hallgattam meg ezt a felvételt, akkor a különbség nem volt annyira szignifikáns. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a zeneszobám kerek alakú, amely akusztikailag a legjobb és nagyon jó teret képes megjeleníteni.




 Ez a felvétel "csak" CD minőségű mégis lenyűgöző a hangzás, nagy tér, remek dinamika, és Joshua Bell ördöngös hegedűjátéka. Otthoni rendszerben az Echo által megjelenített tér nagyobb volt, de a hegedű hangja kicsit "vékonyabb" volt, mint az Elise-en.
Fejhallgatón hallgatva a hegedűs virtuozitását kicsit jobban szemléltette az Elise, de a térélmény egyértelműen az Echo-n volt jobb. Itt is jól látszik, hogy fontos kinek mi előbbre való, a térélmény, vagy a testesebb, komolyabb, levegősebb hangzás.



A blogomon már sokszor hivatkozott nagyszerű templomi felvételen egy férfi kórus és egy szaxofon hangja szól, néha félelmetesen "belehasítva" a térbe.
Otthoni rendszeren az Elise kicsit több részletet jelenített meg a kórustagok hangjából, és a fúvós "szekció" hangja is élményszerű volt, viszont az Echo jobb ottlét élményt nyújtott, még ha kicsit össze is mosta a férfi énekesek hangjait.
Fejhallgatón az Elise fölénybe került az Echo-val szemben, de nem volt nagyon jelentős a különbség.



Ez a felvétel érzelmi teszt, ha végig mosolygunk a meghallgatása közben, akkor rendben van a lejátszórendszer. Egyik kedvencem Melody Gardot felvételén a zene szinte lebeg, magával ragadva az érzelmeinket. 
Ennél a felvételnél nem volt lényeges különbség az otthoni rendszer és a fejhallgató hallgatása közben. Az Echo könnyedebben, az Elise komolyabban szólaltatta meg ezt a nagyszerű zenét. Ízlés dolga, kinek melyik tetszik jobban.


Természetesen nemcsak a térhatásra voltam kíváncsi, hanem az úgynevezett A capella zenékre is:



A nagyszerű énekesekből álló Pentatonix ugyan A capella együttes, de ezen a felvételen játszanak hangszeres zenészek is, pont ez teszi különlegessé a térhatást, az énekesek és az együttes összhangzását.
Újfent hasonló eredményt hozott az otthoni rendszerben és a fejhallgatón való zenehallgatás.
A felvételből áradó meleg lágyságot az Echo tudta jobban megszólaltatni, az Elise-en szinte minden rendben volt, az énekhangok, a hangszerek hangjai, csak épp az összhatás nem volt olyan magával ragadó, mint az Echo-ról.




Ezt a felvételt a dinamikai váltások ellenőrzésére, és a "támadás" fokának vizsgálatára szoktam használni, azon kívül, hogy nagy kedvencem (egy ideig a telefonomon ez volt a csengőhang).
Az otthoni rendszerben ezúttal mindkét erősítő jól teljesített. Az Elise-nél kevésbé mosódtak össze a hangszerek. Mindkettő nagyszerű dinamikai váltásokat produkált.
Fejhallgatóval hallgatva egyértelműen az Elise volt jobb, transzparensebb módon visszaadta a hangszerek hangját. Itt az együttes tagjai majdnem síkban zenélnek, tehát a térérzet itt nem játszott komoly szerepet, sokkal inkább a rockzenéhez elengedhetetlen gyorsaság, ritmus, és testes megszólalás.



Ezen a komolyzenei felvételen a zene ritmusa egyre gyorsabb, nagyon érdekes a csörgődobok és a nagyzenekar életszerű megszólalása.
A térérzetet újfent az Echo tudja jobban visszaadni, de a hangszerek hangja jobban szétválasztható az Elise-t hallgatva. ettől függetlenül mindkét eszköz nagyszerűen zenél. Az ottlét érzet mindkettőnél nagyon élvezetes.


Azért mielőtt bárki azt a következtetést vonná le a fenti tesztszámoknál leírtakból, hogy az Elise Mk. II nem jó erősítő, mondjuk ki, a zenei hangzás szubjektív ítélet és ízlés kérdése. Ahogy például nekem nem tetszett a nagyon analitikus, nagyon steril Chord Dave, a világ egyik legjobbjának tartott, 3 millióba kerülő DAC-ja (digitális - analóg átalakító), úgy simán elképzelhető, hogy az Elise kicsit sötétebb tónusú, kicsit testesebb hangját mások imádni fogják.

Hogy egy hasonlattal éljek: nemrég egy baráti társasággal bejártuk Toszkánát, több borászat termékeit végigkóstolva. Ott voltak testesebb vörösborok (például Brunello Riserva) és voltak könnyedebb vörös borok (például Rosso di Montalcino), itthoni boroknál említhetném az elsőre a Cabernet Franc-t, a másodikra a Pinot Noir-t. Az, hogy valakinek egy testesebb bor ízlik, vagy egy könnyedebb az egyéni ízlés kérdése, tehát nem szabad szubjektív módon kijelenteni, hogy egy könnyed, "játékos" bor jobb, mint egy testes.


Bizonyítandó, hogy nem vagyok "szakbarbár":
Családi borászat szőlő ültetvénye Toszkánában...
... a közös nevező talán az lehet, hogy egy lengyel hölgy
mutatta be nekünk a nagyon finom vörös borokat 👌



Összefoglalva:

A Feliks Elise Mk. II azt az árkategóriát képviseli, mint amit a Feliks Echo tesztje után az Echo hangminősége alapján reálisnak tartottam volna. Mily szerencse, hogy lengyel barátaink az Echo-t ilyen "olcsón utánunk dobják". 😍

Függetlenül az egyéni ízléstől és hangzásbeli preferenciától azt megállapíthatjuk, hogy az Elise annyit tud, mint amennyibe kerül. Nagyon komoly hang, élmény hallgatni.


A hátlapon alig van különbség a két erősítő között,
Ahogy az Echo-n, az Elise-n sincs szimmetrikus kimenet,
az ilyen erősítőket "puristának" szokták nevezni



Specifikáció


- Frekvencia átvitel: 10 Hz - 60 kHz +/- 3 dB
- Kimenő teljesítmény: 200 mW
- Teljes Harmonikus Torzítás: 0,4%
- Ideális fejhallgató impedancia sáv: 32 - 600 Ohm
(mind a Meze 99 Classics, mind az Empyrean 32 Ohm-os, 
tehát gond nélkül illeszkednek az Elise-hez)
- Súly: 6 kg
- Méretek: 295 x 203 x 165 mm (csövek nélkül)
- Garancia: 3 év (!)



Mindenkit óvok attól, hogy egy teszt, vagy egy odaítélt díj alapján vásároljon egy csöves erősítőt. Amennyiben azt csak fejhallgató erősítőként kívánja használni, akkor kisebb lehet a csalódás, de előerősítőként az otthoni rendszerbe illesztve bizony ahogy ez a teszt jól mutatta a készülékek közötti szinergia nagyon sokat számít, mint ahogy a kimeneti jelszint is.

Az Echo sokkal jobban illeszkedett az otthoni rendszerembe, mint az Elise, elképzelhető, hogy a szinergia hiánya mellett az Echo magasabb kimeneti jelszintjének is köszönhetően.
Talán ezért nem tudta azt a nagyon kellemes, selymes, analógos hangzást produkálni az Elise, mint amire az Echo képes.

Fejhallgató erősítőként viszont az Elise nagyszerűen szerepelt. Elképesztő természetességgel, transzparens módon, levegősen szólaltak meg segítségével a zeneszámok. Természetesen ehhez a zenei minőséghez kellett a Meze Empyrean félelmetes gyorsasága, könnyedsége és természetessége amely a planár technológiának és a román - ukrán fejlesztők tehetségének köszönhető.

A Feliks Elise Mk. II tehát véleményem szerint elsősorban egy nagyon magas minőségű fejhallgató erősítő (ne feledjük ehhez még kell venni egy zenelejátszót és/vagy egy digitális-analóg átalakítót).
Az simán elképzelhető, hogy egy másik otthoni rendszerbe illesztve sokkal jobb eredményt produkálhat, mint az enyémben.

Akik olvasták a Feliks Echo tesztemet már tudják, hogy az a készülék annyira tetszett, hogy megvásároltam. Ezek után nyilván lesznek olyan olvasóim, akik úgy gondolják, hogy a készülék megvételét igazolandóan "akartam" jobbnak hallani az Echot. Valójában én azt szeretem, amikor a vételár tükrözi a valós tudást. Ez nem azt jelenti, hogy az Elise Mk. II-t drágán adja a Feliks, sokkal inkább azt, hogy az Echot - amelynek tudása vetekszik az Elise-el - véleményem szerint messze a valós ára alatt árulják!

A Feliks hazai importőrével többször beszéltünk arról, hogy jó lenne a tesztek során megállapítani, hogy melyik az a készülék, amellyel már tudása legjavát képes megmutatni a Meze Empyrean.

Azok számára, akik megvásárolják a mind kivitelében, mind hangminőségét tekintve lenyűgözően jó Meze Empyrean-t, de ezt követően már nem tudnak, vagy nem akarnak még egy milliót, de még fél milliót sem kifizetni egy fejhallgató erősítőre nagyon jó hírem van:
A 170 ezer Forintos Feliks Echo tökéletesen képes kihozni az Empyreanből mindazt, amiért ezt a fejhallgatót annyira lehet szeretni. Nyilvánvalóan egy nagy Auris, vagy egy Manley Absolute csöves erősítővel, vagy egy Chord Hugo TT2-vel még sokkal jobban szólna az Empyrean, de korántsem biztos, hogy annyival jobban, amennyivel azok többe kerülnek
(8 - 10 - szeres árkülönbség!).

Figyelem spoiler (!):
Időközben megérkezett a Hiby W5 légzene játszóm. Próbaképpen kipróbáltam a Meze Empyrean-t a Hiby W5 (Szivarka) légzene játszó - Vorzüge Pure II+ (Püré) hordozható fejhallgató erősítő párossal is. 



Massenet: Thais - Meditation különleges hangulatú felvétel hegedűvel és zongorával. Egy jó berendezésen árad a zene, a hangszerek levegősen, könnyedén szólnak és a hegedű hangja az egész halktól a nagyon hangosig terjed. Azért tettem be ezt a képet, hogy érzékeltessem, a Meze Empyrean még egy ilyen hordozható zenelejátszó rendszeren is nagyon szépen meg tud szólalni.

Amikor a fenti felvételt feleségem meghallgatta a képen látható Szivarka - Püré - Empyrean rendszeren, a végén azt mondta: "ezt még soha nem hallottam ilyen szépen szólni". 



A Feliks Elise Mk. II kiváló erősítő. Fontos megemlíteni, hogy semmilyen alapzajt nem hallottam róla és nem csak azért, mert bekapcsoláskor nem azonnal szólal meg a zene rajta, hanem kb. 20 másodperc után. 😏
Fejhallgató erősítőként abszolút megszolgálja a vételárát, és otthoni rendszerben is élvezhető, csak a hangzás közelebb áll egy nagyon jó félvezetős erősítő hangjához, mint egy csöves hangzáshoz.



Ami tetszett

Semmilyen zajt nem hallani, alapból teljes csend honol rajta,
Fejhallgató erősítőként nagyon komoly teljesítményt nyújt:
Az énekhangok és a hangszerek hangja élettel teli (testes karakter),
Semmilyen érzékelhető torzítást nem hallottam róla,
Műfajtól függetlenül élvezhető a hangja,
Az otthoni rendszeren teljesen "doboztalanul" 
szól a zene, azaz szinte lebegnek a hangok,
Nagyon jó transzparencia,
Kiváló dinamika



Ami nem tetszett

Nem kifejezetten otthoni (hangszórós) rendszerhez tervezték,
ezért a nem elégséges kimeneti jelszint miatt nem tudja az 
otthoni hangrendszert kellőképpen "ellátni" a csöves (analógos) karakterrel.
Limitált térérzet, intimebb hangzás, mint amit egy ilyen árú erősítőtől elvárnánk,
A hangerő szabályzó előlapjára egy fehér vonalkát rakhattak volna...




Ár - érték arányban meggyőződésem, hogy ma a Feliks Echo az igazi szenzáció.
Javaslom mindkét fejhallgató erősítőt meghallgatni (akár az otthoni rendszerbe illesztve is) és a hallottak alapján dönteni, hogy melyikkel szeretnénk hosszú távon együtt élni. 
A kevésbé tetszőt pedig visszaadhatjuk, ma már erre is van törvényes lehetőség.

Senki ne keverje össze ezt a fejhallgató erősítő vásárlásnál fennálló lehetőséget egy házasságra való felkészüléssel. Ott egy ilyen összehasonlítás végén lehet, hogy a férfiember szingli maradna 😂 



Következik:  
Kis mérettel és nagy hanggal rendelkező  (Bluetooth) légzene játszók összehasonlítása:
                                                    Fiio-ka  Szivarka ellen